Öntudatosabb anyaidentitást nyertem!

 

Sisterhood. Ez a szó jutott az eszembe a tanfolyam végén; nők, lányok,anyák közötti egymást támogató, segítő kapcsolat. Ez jött létre köztünk az alkalmak során, s erre nagy szükségünk van a hétköznapokban, hogy megoszthassuk egymással a hasonló felismeréseinket, segítő ötleteinket. Nem is gondolná az ember, hogy a csoportban a többi anyuka mennyire tud segíteni felismeréseivel, meglátásaival!

A születésnapi borítékos ajándékpénzemet erre az Évindító tervező csoportra költöttem és nagyon megérte: energikusnak, motiváltnak érzem magam és öntudatosabb anyaidentitást nyertem!

Ha arra van szükséged, hogy egy kicsit „berúgd a motort”, elkezdd a terveid megvalósítását, akkor szívből ajánlom Dóra évindító-tervező workshopját. Segít áttekinteni, beazonosítani, hogy a különböző életterületeiden – pl. párkapcsolat, család, munka, pénzügyek, test&lélek – milyen céljaidat hogyan, milyen külső és belső erőforrások felhasználásával tudnád elérni, hogyan tudnád kezelni a felmerülő kihívásokat. A fő, hogy minden magadból indul ki, Te jössz rá az alkalmak során az erősségeidre, megoldási ötleteidre, amiket beépíthetsz az életedbe, Dóra csak beindítja az elmélyülési folyamatot illetve segít tudatosan a fókuszt a megoldáskeresésen tartani. 2019, reszkess! 🙂

(Timi, kétgyerekes anyuka az Évindító tervező csoportról)

 
 
 

Évindító tervezés: egész évben támasz

“Mivel hardcore tervezgető vagyok, jó ötletnek tűnt profinak gondolt segítséggel nekivágni az előttem álló év áttekintésének. Így esett, hogy 2 éve decemberben jelentkeztem Dórihoz az Évindító csoportba, ahol meglepetésemre egészen váratlan ajándékot kaptam tőle és társaimtól.

Dóri a személyiségével és a módszereivel olyan teret varázsolt körénk, ahol egyszerre volt bizalmas, oldott, megtartó légkör, és lehetőség a fókuszált tanulásra, fejlődésre. A különféle temperamentumú, és élethelyzetű lányok-anyák, mint megannyi tükör mutattak nekem új megoldásokat az életem kisebb nagyobb nehézségeire, egyúttal inspiráltak önmagam még alaposabb megismerésére.

Mikor azt hittem ezt a nagyszerűséget már nem lehet fokozni, az Évközepi újratervező alkalmon sorsfordító élményben volt részem. Magam sem értem, hogy történt, de ott és akkor Dóri pár jó kérdéssel, és nagyon erős figyelemmel átlendített engem egy súlyos elakadásomon, amiért örökké hálás leszek neki.

És tervem is készült , ami egész évben támaszom volt, de számomra a megtartó közösség, és a fejlődési lehetőség volt a csúcsélmény.” (Barbara, négygyerekes dolgozó anya)

Megtartó közösségek: a 21. századi nagycsalád

Ki segít egy mai kisgyerekes anyáknak?

 

égen 3-4 generáció élt egy fedél alatt, testvérekkel, nagynénikkel, unokatesókkal. A családi rendszerben mindenkinek meg volt a maga feladata, és a családtagok besegítettek egymásnak. A gyerekgondozás és a háztartás összes feladata pedig biztosan nem egy ember nyakába volt varrva.

A helyi közösség ereje

 

Nem rég történt meg velem, hogy egy hétfő reggel indultam volna az oviba a nagyobbik gyerekkel és három csomaggal, de a ház előtt a biciklim hűlt helyét találtam csak.

Bevillant, hogy a bringát otthagytam egy játszótéren 4 (!) nappal azelőtt, egy fának támasztva, rajta a gyereküléssel. Lélekszakadva, és biztos kudarcra számítva siettem a játszóra, ahol megtaláltam a bicót, ami oda volt lakatolva a kerítéshez, a nyergén egy telefonszám.

 

Ami a legcsodálatosabb a történetben, az pedig az a törődés, odafigyelés, összefogás, ami emögött volt. Az történt, hogy valaki csütörtök este meglátta az ablakából a sötétedő játszótéren a biciklimet, lefotózta, és feltette a helyi Facebook közösség fórumára, amit sokan láttak. Másnap valaki más arra járt, és felismerte a képen látott bicót, ami még mindig ott állt a fának támasztva, és felhívta a közelben lakó ismerősét, aki szólt a férjének, aki aztán lejött és biztonságba helyezte a bringámat. Négy különböző ember összehangolt segítsége – akik közül kettőt még csak nem is ismertem!

 

 

Helyi közösség: törődés, odafigyelés, összefogás

 

Elmondhatatlanul jó érzés, hogy egy olyan környéken lakom, ahol ilyenkor – és bármikor máskor is – figyelnek rám, és egymásra ennek a kis helyi lakóközösségnek a tagjai!

Akkora könnyebbség, hogy nem mindent a saját káromon kell kitapasztalnom, hanem egy közösség tudása támogat, bármiben bizonytalanodom is el, vagy szorulok mások jóindulatára.

Én is adtam már vissza padon hagyott slusszkulcsot és pénztárcát jogos tulajdonosának, vigyáztam más gyerekére a játszón, amíg ő elugrott valamit elintézni, gyűjtöttem aláírást helyi ügyért, tömtem kartonpapírt egy kocsi esőben lehúzva felejtett ablakába, vagy szállítottam autóval adománybútort egy nehéz sorsú közelben lakónak. Ez itt természetes.

 

Építs magadnak falut!

 

Az Anyacsavar csoportokon szinte mindig foglalkozunk azzal a támogatói hálóval, amire kisgyerekes anyaként számíthatunk, bármiről legyen is szó. Nekem ez a helyi közösség a családom és a barátaim mellett a támogatói hálóm fontos része. Amíg nem voltak gyerekeim, egyáltalán nem voltam benne aktív, nem is tudtam, mekkora kincs ez a kis „falu” a nagyvárosban.

Amióta azonban kisgyerekes anya vagyok, nagyra értékelem, hogy biztosan tudhatom, ha este 10-kor egyedül vagyok a gyerekekkel otthon, és egy fejfájás csillapítóra van szükségem, biztosan lesz valaki, aki akár ismeretlenül is felugrik vele. És biztosan lesz valaki, aki felteszi a Facebook csoportba, ha valaki égve hagyta a kocsija fényszóróját, ha új fagyizó nyílt a környéken, ha meleg szívvel ajánlja az általa kipróbált nyári tábort, vagy látott egy jó filmet a moziban.

 

Hogyan születik egy helyi közösség?

 

Bárkinek mesélek is a mi helyi kis közösségünkről, irigykedve és vágyakozva mondja, hogy sajnos náluk nincs ilyen, bárcsak lenne. Engem nagyon izgat, hogy mi az, ami egy ilyen közösséget életre hív, és működtet, mert jó lenne, ha ilyenekből még több lenne országszerte. Megkérdeztem ezért olyan helyi közösségek alapítóit, amelyek számomra példaértékűen működnek.

Kustár Blanka és Paál Rita a József Attila Lakótelepen alapította meg az Anyahajó Anyaközpontot és családi kikötőt, ami a régi sokgenerációs nagycsaládok megtartó funkcióját nyújtja a négy fal között, a család és háztartás összes feladatával egyedül maradt nőknek. „Úgy élünk együtt, amilyen régen egy zárt falu vagy egy nagycsalád lehetett: vigyázunk egymás gyerekére, hozzuk-visszük óvodába, iskolába. Betegség, gyermekágy idején ebédet főzünk egymásnak. Együtt sportolunk, kirándulunk. Segítünk fuvarral, cipekedéssel, kölcsön szerszámmal, ha kell. És azzal, hogy vagyunk egymásnak: van kitől kérdezni,  van, aki meghallgat, van kinek kikiabálni az örömömet.”( Forrás: https://anyahajokozpont.hu/maci-ugy-2-ezzel-a-tortenettel-palyaztam/)

 

Mitől működik jól?

 

A legendás Újlipótvárosi Szülők és Barátaik csoport alapítói – Sára Bernadett és Bugledits Melinda – szerint nagyon fontos, hogy földrajzilag egy viszonylag kicsi és behatárolt terület értékrendben, gondolkodásmódban nagyjából hasonló lakóit tömöríti a közösség. Így nincs meddő vitatkozás mondjuk politikai kérdésekben, és egyértelmű az azonnali civil összefogás, hogy az önkormányzatnál a kisgyerekes családok kilobbizzák a játszóterek esti kivilágítását.

 

Ez a helyi csoport emiatt működik jól Melinda és Detti szerint:

 

  • Bizalom

Azaz biztos lehetek abban, hogy amiről a csoportban beszélek, az bent is marad, a csoporttagok tiszteletben tartják, és diszkréten kezelik a fórumon elhangzottakat.

 

  • Titkos csoport

Azaz olyan Facebook közösség, ahová meghívásos alapon, az adminok jóváhagyásával lehet csak bekerülni. Minden tag valakinek a valakije, külsősök sem a csoportra, sem annak tagjaira, és a benne folyó beszélgetésekre nem tudnak rákeresni.

 

  • Kritikus tömeg

Állítólag 400-500 főnél indul el az a dinamika, amikor minden kérdésre jön válasz, minden problémára akad segítő kéz, és bármilyen programra érkeznek lelkes csatlakozók.

 

  • Lokálpatrióták

A lakóhely szépülése és a helyi közösség védelme különösen fontos azoknak, akik helyben születtek, itt nőttek fel, akik ennek az organikus, állandóan változó szövevényes kapcsolati hálónak rég óta tagjai. A sok személyes ismeretség aktívabb csoportot generál, és segít a kisgyerekes családként betelepülteknek is a virtuális közösségből a valódi, élő közösségbe integrálódni.

 

  • Védőháló és érdekképviselet

Azaz a virtuális közösség összefog közös ügyekért, és a közösség tagjaiért. Az ÚSZB-n sok kezdeményezésnek akadt számos követője: a Tutaj projektben egy bezárt óvoda felújításáért kampányolt a helyi közösség; a Belső kertek pályázaton a háztömbök által körülölelt belső udvarok növényekkel, padokkal, biciklitárolókkal élhetővé tételéért foghattak össze a lakók; a hagyományos szilveszteri felvonuláson a Szent István parktól a Jászai Mari térig vonulnak trombitát fújva a kisgyerekes családok, majd Kárász Eszter énekel és ukulelézik mindenki örömére; a Pozsonyi Pikniken pedig évek óta valamilyen nemes cél javára sütnek és árusítanak sütit a helyi anyák.

 

Mik a kezdeti lépések?

 

Felmerül a kérdés, mi kell ahhoz, hogy egy jól működő helyi csoport létrejöjjön, ha valaki esetleg arra adná a fejét, hogy a saját lakhelyén építsen magának „falut”.

Az ÚSZB úgy alakult, hogy pár játszótéren, a gyerekek révén összeismerkedett családban egy novemberi délutánon felmerült, mi lenne, ha a Facebookon folytatnák a bandázást. Erre akkora igény mutatkozott, hogy 3 hét alatt 200 fősre duzzadt a csoport. Eleinte nagy igény volt sok személyes találkozásra, ismerkedésre, ezért szerveztek a tagok pikniket a parkban, majd egy helyi beteg kisfiú műtétjére gyűjtés nagy lendületet hozott a csoport aktivitásában, és azóta sincs megállás, a csoport nő, formálódik, és születtek belőle újabb kisebb csoportok egy-egy téma mentén (helyi vállalkozókat, a helyi közlekedést megreformálni akarókat, a karitatív hajlamúakat…stb. tömörítő szintén helyi alcsoportok.)

 

És mi a helyzet vidéken?

 

Egy jó példát ismerek, a debreceni Anyahajó Klub születését, aminek a születéséről itt írtam egy szerintem eléggé tanulságos posztot. Jó példa arra, hogyan jön létre egy támogató anyaközösség néhány hasonló helyzetben lévő kisgyerekes nő sorsközösségéből, önzetlen felajánlásaiból, önmagán és másokon segíteni akarásából.

 

 

Integrálódás a csoportba

 

Mint minden közösségben, egy Facebook csoportban is vannak íratlan szabályok, amik támogatják, hogy valaki a valóban tagnak érezze magát. A kulcs az, hogy először adj, csak azután kérj. Ha pár hétig figyelemmel kíséred a csoportot, és ahol tudsz, segítesz – számodra akár idegen – másoknak, valószínűleg előbb-utóbb ezekből személyes találkozások, új élő kapcsolatok lesznek. És minél több személyes kapcsolatod van egy csoportban, annál valószínűbb, hogy a te kérdésed, kérésed is választ kap. Akár olyanoktól is, akiket – még – nem is ismersz.

Ez a folyamatos kölcsönös adás és kapás hatalmas energiákat szabadít fel. Nagy flash, szívből ajánlom Neked is! 🙂

 

 

 

Új év, új élet! Most sírjak vagy nevessek?

Kriszta “veterán” Anyacsavar csoport résztvevőként mesél a Női sorsok, női mesék pályázatra beérkezett történetében arról a belső folyamatról, ami segített neki az anyává válással járó identitás krízissel, alacsony önbizalommal, kényszerítő erejű társadalmi nyomásokkal megküzdeni, és visszatérnie az álmodni merő, célokat kitűző és megvalósító, önmagáért kiálló, és a saját erejében bízó önmagához.

Küzdelem az új identitással

Történetem a túlélésért folytatott küzdelemről szól. Na nem a szó szoros értelmében, hiszen ”mindenem megvan”: gyönyörű gyerek, segítő férj, szép lakás, takarítónő, megbízható munkahely, négy kerék, négy nagyszülő. Már csak egy kutya hiányzik az idillhez. Akkor tulajdonképpen miről is van itt most szó?

Egy szóval: az önazonosságról. Kicsit bővebben egyéni boldogság-szintről, testi-lelki megújulásról, hosszú távú célokról, egy régóta vágyott állapot eléréséről.  Ugyanis amikor 3 éve kismamából “anyuka” lettem – kicsinytő képzővel -, az egóm mintha egy csapásra eltűnt volna. De legalábbis drasztikusan átalakult, keretei összeszűkültek és egyértelműen háttérbe szorult. Leegyszerűsítve: az önálló, csinos, dolgozó nő énem pár hónap leforgása alatt egy enyhén túlsúlyos háztartásbelivé lett, amit természetesen boldogan vállaltam, vagyis volna, ha békén hagynak, netán támogatnak a változás kezelésében.

Támogatás, vagy külső nyomás?

Egy csapásra jókora adag elvárás szakadt a nyakamba, ami a maximalizmusommal párosulva hirtelen elég sok frusztráló és stresszes szituációt eredményezett. Gyakorlatilag minden gyerekkel kapcsolatos kérdésbe beleszólt és/vagy beszólt valaki a tágabb vagy a közvetlen környezetemben. Egy éven keresztül napi szinten mást sem hallgattam, mint azt, hogy mit és hogyan kell(ene) csinálnom. Meddig és hogyan szoptatok, miért híztam ennyit, mikor fogyok már le, hogyan vezetem a háztartást, mikor és mit adok a gyereknek enni, miért kell napirend, miért nem kell napirend, miért kell oltás, miért nem kell oltás, mikortól ”elfogadott” visszatérni a munkába és még sorolhatnám. Egyszer sem jutott eszébe senkinek sem megnyugtatni, hogy ”úgy lesz jó, ahogy csinálod” vagy megdicsérni, hogy ”első gyerekes szülőként, a lehetőségeidhez mérten egész ügyes”.

A gyerek az első, az anya az utolsó

”A gyerek az első”, a „gyerek érdekeit szem előtt tartva” mantrák beégtek a tudatomba. A család oltárán pedig nem számított, hogy én mindeközben hol is vagyok, jól vagyok-e, bírom-e testileg, lelkileg, szellemileg az anyaságot. Ki vagyok-e bukva, egyáltalán kivé lettem? Hiszen nálam rosszabb anyagi helyzetben lévő ”NŐK százezrei is meg tudják oldani”, ráadásul én ”milyen szerencsés vagyok”… akkor meg mi van velem? ”Mit sír a szám”? Miért foglalkoztatnak ezek a kérdések, hogy az anyaság mellett lehetek-e NŐ, feleség, társ, barát, ember is egyszerre? Van-e egyáltalán ”jogom” nagyszülőkhöz ”leadni” pár órára, ne adj’ isten napra a gyerekem, hogy pihenhessek végre egy kicsit, netán olyan bűnös dolgokkal is foglalkozhassak, mint az önmegvalósítás, külföldi utazás (egyedül!) vagy éppen csak láblógatás??

 

 

Vissza önmagamhoz

Intenzív (közel 2 éves) önreflexiós munka eredményeképpen jutottam el végül újra vagyis inkább vissza önmagamhoz. Kicsit teátrálisabban fogalmazva mondhatni, hogy 37 évesen újjászülettem, szabad gondolkodású anyaként.

A kislányom születése utáni második és harmadik évben tanultam meg ugyanis merni vállalni azokat az érzéseimet is, amiket a társadalom és a családom bizonyos tagjai szerint egyáltalán nem vagy másképp kell(ene) éreznem. Majdnem egy éven keresztül mardosott a bűntudat, legtöbbször önzőnek és tipikus ”szaranyának” éreztem magam a sok automatikus hasonlítgatás miatt, a romboló ”bezzeg az én időmben”, ”nézd meg a szomszéd gyerekét”, ”dédanyám még a krumpliföldön szült, aztán kapált tovább” sztereotípiáktól.

Vagyis egy 15 hónapos gyerek anyjaként újra meg kellett tanulnom kiállni önmagamért (mert egyetemistaként valahogy ez természetes volt), kezembe venni az életem, nem hagyni, hogy mások (le)minősítsenek.

 

Nehezebb volt megszülni önmagamat, mint a kislányomat

Ismét magabiztos lettem, integrált célokkal rendelkezem az otthon, nőiség és karrier terén (egyiket sem a másik rovására helyezem előtérbe). Eltökélt vagyok, küzdök a céljaimért és fókuszáltan dolgozom az álmaim megvalósításán. Mindehhez felhasználom a meglévő erőforrásaimat, intuíciómat, ami a tervezés folyamatával és a spontaneitásra való odafigyeléssel kiadja azt a kerek egészet, amire vágytam. Hogy hogyan csináltam? Hát nem egyedül! Pontosabban nem egymagamban, hanem egy csoportban, de mégis egyedül önmagammal.

Számomra óriási segítség volt az Anyacsavar (a különböző csoportok és a blog is egyaránt), ahol megtapasztalhattam, mennyire nincsenek konzerv megoldások. Legjobban azonban a Vissza Önmagamhoz csoport inspirált. Ez az 5 alkalom szakított át egy olyan gátat bennem, ami nem igazán engedte felszabadultan megélni az eddig elért sikereimet… a megfeleléskényszerét.  Már nem gondolom, ha nem teljesítek 120 %-on, akkor nem vagyok elég szerethető, jó anya, NŐ, feleség, társ, barát, ember. Ettől függetlenül továbbra is sokat olvasok, fejlesztem az önismeretem, de azóta talán még jobban odafigyelek és törődök magammal, meghallom és nem elhessegetem a belső hangjaimat. A szokásommá vált én-időben (ami kéthetente 2 óra, ha esik, ha fúj), számomra a legnagyobb felismerés az volt, hogy nehezebb és hosszabb folyamat volt ”megszülni önmagamat”, mint 3 éve a kislányomat.

 

Nem hagytam magam elveszni

Érdekes és tanulságos dolog volt szinte minden alkalommal szembesülnöm a gyakorlatban azzal, amit elméletben mindig is tudtam, hogy a nézőpontváltás magammal és másokkal szemben mennyire meg tudja változtatni a kerek egészet! Az útkeresésem, visszatekintve, csak a konkrét céljaim által lett világosan látható, értelmezhető. Ha egyszer megtaláltam az utat és tudatosan lépkedek rajta, akkor annak nem lehet rossz vége, mert biztosan valami jó lesz belőle. Egyszerűen hiszek a saját közepünkből kiinduló pozitív változás erejében. Mert a valami az már nem semmi :-)! (Még ha nem is mindig úgy sül el, ahogy azt elterveztük.) A megoldásközpontú ”mi az, ami az eddig elért eredményeidben már benne van?” kérdés rendszeres, hónapokon át tartó feltevése után jöttem rá, hogy tulajdonképpen milyen messzire eljutottam már. Mennyi konkrét lépést tettem és a végén hálás voltam magamnak mindezért, de elsősorban azért, hogy nem hagytam magam elhagyni, önmagamat elveszíteni. És hálás vagyok mindazoknak az anyáknak is, akik őszintén és nyíltan felvállalták az érzéseiket, megosztották a megküzdési stratégiáikat (az Anyacsavar csoportokban és a blogon).

 

Rendszeres én-idő és önreflexió

Összefoglalva: Az ítéletektől mentes és a megoldásközpontú gondolkodás együttese új perspektívába helyezte önmagam megélését, saját és mások élethelyzetének el- és befogadását. Az egyik kedvenc mondatom lett: „Az utunkba gördülő kövekből egy kis ügyességgel lépcsőt építhetsz”, ami oda vezet, ahova csak szeretnéd.

A rendszeres én-időben folytatott önreflexiónak köszönhetően újra merek nagyot álmodni és kiállni a saját érdekeimért, mert az Erőm Velem van :-)! Csók a családnak!

Kriszta

Ez a történet 2015-ben az Anyacsavar első Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett. A sorozat többi történetét itt találod!

Szívesen merítenél erőt más, hozzád hasonló kisgyerek nők példáiból?

Csatlakozz az Anyacsavar On-line Klub támogató közösségéhez, ahol hónapról hónapra más-más témát dolgozunk fel együtt!

 

 

 

Pályára kerültem!

bolygo“Az első alkalomtól nagyon sokat kaptam a csoporttól. Nagy élmény volt megtapasztalni, hogy mások is hasonló (és persze mégis más) problémákkal és mumusokkal küzdenek, de még többet jelentett olyan társaságban lenni, ahol önzetlen, támogató környezetben lehet megosztani a kétségeket és a sikereket egyaránt.

Az első üléstől kezdve villámgyorsan elkezdtek helyre kerülni a már hosszú ideje emésztett dolgok, úgy érzem, pályára kerültem. Igazából a kihagyott két alkalom ellenére is megkaptam azt a csoporttól, amiért mentem: A már említett pályára állítást, azt, hogy sikerült kipillantani és ki is lépni a magam körül pörgő gondolatspirálból, és végre előre nézni. Disszonáns módon még az utolsó (kihagyott) alkalom is sokat segített: Rádöbbentett, hogy a rossz zsigeri működések nem múltak/múlnak el maguktól, és szuper a megtapasztalt hurrá optimizmus, de nem kellene azzal eltolni a kecsegtető jövőképet, hogy egy csomó rossz sémát hagyok még tombolni magamban 🙂

A kezdeti lendületet követően nehézségekkel szembesültem (betegségek, feszültségek). Mindez felemésztette azt a lendületet, amit az új inspirációk eredményeztek és azt a minimális megnyerhető időt, amit magamra és a változásokra fordíthatok. Így most egy elhúzódó hullámvölgyben tapasztalom meg azt, hogy az nem segít, ha türelmetlen vagyok… 🙂 A fiúk meg fognak gyógyulni, a szülési szabim első napja el fog érkezni, és közben lépésenként felépítem, amit kitaláltam. És persze, ha szingli lennék, akkor a nagy része kész lenne a jövő hónap végére, de így is kész lesz a jövő év végére. Végül is nem rohanunk 🙂

Kardos Zsuzsanna a Változáskezelés csoportról

Kezdeményeztem a változást és élvezem

nezopont-valtas“Amit célul tűztem ki magamnak hirtelen mind a nyakamba zuhant, nem épp az elképzelt sorrendben. De nagy segítségemre volt, amit az Anyacsavar csoportban tanultam, például hogy kimondtam az igényeimet. Ennek köszönhetem, hogy egy szuper 8 órás állást sikerült az első adandó alkalommal 6 órásra lealkudnom. Nem mondom, még akadnak a szervezésben bökkenők így is, mégis rendre pozitívan csalódok a segítőimben. Kezdeményeztem a változást és élvezem, ahogy ez másokban is tudatosul. Amikor a csoport elindult, egyedül éreztem magam a helyzetemmel, és tele voltam kétségekkel. Azzal, hogy más perspektívába sikerült helyeznem a dolgot, sok felesleges terhet el tudtam engedni, és vélt problémát pozitívumként értékelni. Köszönöm én is, hogy együtt dolgozhattunk önmagunkon :)”

Szilvi a Változáskezelés csoportról

A kisgyerekes anyák 12 (+ 1) pontja

– egy Anyacsavar csoport útravalóiútravaló

 

Amikor tavaly márciusban véget értek az Évindító tervező Anyacsavar csoportok, búcsúzóul összegeztük  a leghasznosabb felismeréseket, az addig megtett utat, már meglévő eredményeket. Szeretném most összegezni az utolsó alkalommal elhangzott legfontosabb tanulságokat. Azokat, amelyek talán univerzálisak, bármelyik kisgyerekes anya számára hasznos, elgondolkodtató felismerések most, az éves célok megtervezésekor.

 

  1. Nagyon fontos a rendszeres feltöltődés, és ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a feladatok mellett a szabad időt is bele kell tervezni a hétköznapokba. A rendszeres feltöltődésnél optimistább hozzáállással tudunk felül kerekedni a nehézségeken, és egy váratlan helyzetben is tudunk rugalmasan, humorral reagálni, a problémák helyett a megoldásokra koncentrálni. Ahogyan Zsuzsi fogalmazott: „ha kipihent vagyok, jobb fej vagyok, és akkor a többiek is jobb fejek velem.” A napi töltekezés hatványozott energiákat teremt a kötelező, nemszeretem feladatokra is, ha pedig ezeket sikerül kipipálni, egy jóleső megkönnyebbülést, vagy akár a jól végzett munka örömét is átélhetjük.

 

2. Kisgyerekek mellett is fontos és lehet célokat kitűzni. Ezek eléréséhez azonban elengedhetetlen a gondos, strukturált tervezés, lehetőleg papíron, és az „elefánt felszeletelése”, azaz a végeláthatatlanul távoli és nehezen elérhetőnek látszó vágyott cél apró, hétköznapi lépésekre bontása. Ha ez sikerül, akkor minden áldott nap tehetsz valamit a sikerért. Az apró lépéseket betervezheted a hetedbe, és így mindig közelebb juthatsz az áhított cél eléréséhez.

 

3. Kezdd el ma! Igen, már ma is tehetsz valamit a célodért, bármilyen kis dolgot is. Egy elért eredmény után visszanézve gyakran meglepve tapasztaljuk, hogy nem világmegváltó nagy ugrásokkal, hanem kis, hétköznapi, viszont rendszeres idő- és energiaráfordításokkal értünk el valamit. Ha csak annyit megteszel, hogy ma nem eszel édességet és ma futsz 20 percet, ma lefekszel időben, ma kedves vagy a reggeli induláskor – majd ezt minden nap megteszed fél éven át – learathatod az erőfeszítésed gyümölcsét.

 

4. Mindehhez napi, heti rendszeres szabadidő kell. A kisgyerekes anyák legszűkösebb és legdrágább erőforrása. Ahhoz, hogy egyről a kettőre lépj, muszáj saját magad számára belső engedélyt adnod én-időre, és ehhez támogatást kérni a környezetedtől. Hidd el, mások is így csinálják, és ez rendben van. Ha most még nehezedre esik is talán, meg kell tanulnod segítséget kérni és elfogadni, hogy saját időd legyen a csak számodra fontos dolgokra is, mint a feltöltődés, és a saját céljaid elérése. Ahogyan Timi fogalmazott: „megtanultam, hogy az önmagamra szánt idő és pénz befektetés, nem pazarlás!”

 

5. Elkezdeni a legnehezebb! Még lehet, hogy nincs azonnali eredmény, csak az erőfeszítés. Ilyenkor fontos szem előtt tartani a vágyott célt, és azt, miben lesz majd más az életed akkor, ha azt eléred. Például: „ha elköltözünk, nyáron a saját kertünkben reggelizhetünk, lesz saját szobám, futhatok a friss levegőn minden nap”. Ezt már elképzelni is energizáló, és hozzásegíthet ahhoz, hogy már ma elkezdj ezért tenni: felhívj egy ingatlanost, elkezdj tudatosan spórolni a leendő költségekre…stb. Ezeken a „nemszeretem” feladatokon segít túljutni, ha a lelki szemeid előtt ott lebeg, pontosan miért is csinálod mindezt.

 

6. Koncentráljunk a megoldásra! Ahogyan Maya fogalmazott: „megtanultam arra figyelni, hogyan tudom megcsinálni, amit szeretnék, ahelyett hogy arról panaszkodnék, és győzködném önmagam, miért nem tudom megcsinálni”.

 

7. Én vagyok a felelős az életem alakulásáért, a saját jóllétemért. Ha ezt megértem, nincs több „csodavárás”, hogy majd csak megoldódnak a dolgok maguktól, sem vádaskodás, hogy ki mindenki hibás a nehéz helyzetemért, marad az elhatározás, hogy szeretnék boldogabban élni, mert ez az egy életem van, és ez a belső döntés szárnyakat ad ahhoz, hogy a kezembe vegyem a sorsomat! Ahogyan Kati fogalmazta: „Az életemben minden változás motorja én vagyok!”

 

8. Erőt tudunk meríteni a saját magunkból. A meglévő képességeinkből, jó tulajdonságainkból, korábbi sikeres megküzdési stratégiáinkból. Ahogyan Zsuzsi fogalmazott: „Mindenem megvan ahhoz, hogy elérjem a céljaimat”. Ha éppen gyengének, tehetetlennek érzed magad, érdemes feleleveníteni azokat az erősségeidet, amelyeket hasonló nehéz helyzetben korábban már sikerrel használtál, hiszen ezekre most is és ezután is mindig támaszkodhatsz.

 

9. Lehet újratervezni. Sőt, kell is, ha valami nem a terveidnek megfelelően alakul, ami kisgyerekek mellett napi tapasztalatod lehet. Még jobb, ha eleve készülsz B, esetleg C tervvel, és nem ér váratlanul, ha egy betegség, vagy bármi egyéb váratlan esemény miatt új megoldások kitalálására kényszerülsz

 

 

10. Fontos az adott helyzet és az elért eredmények értékelése. Egyrészt hasznos, ha végig gondolod, mi működött nálad és mi nem, ez egy fajta önismeret a saját bevált eszköztáradról, amelyet a későbbiekben használhatsz, ha ismét hasonló helyzetbe kerülsz. Vedd észre az apró sikereidet is, és bátran veregesd magad állon ezekért. Ha Te sem becsülöd a sikereidet, hogyan is várhatnád el másoktól, hogy elismerjék azokat? Másrészt a lelkesedésed fenntartásához jól jön, ha sikerül minden helyzetben megtalálnod a jót. Ezt nevezzük haszondetektálásnak, és erről itt írtam bővebben.

 

11. Mások példája, küzdelme, erőfeszítése sokszor erőt ad, és segít átértékelni a saját helyzetedet. Érdemes már ezért is egy támogató csoporthoz, női közösséghez csatlakozni, hiszen fontos megtapasztalni, hogy másoknak is hasonló problémái vannak, nem Te rontottál el valamit végzetesen – ezzel szembesülni már önmagában gyógyító lehet egy energiavesztett, szétzilált önértékelésű anyának. Mások példaadó sikerei ugyanakkor Neked is erőt adhatnak az utadon, ahol a saját megoldásaidat kell megtalálnod a Te egyedi, mindenki másétól eltérő helyzetedre.

 

12. A sikereid, elért eredményeid számbavételekor ne feledkezz el mindazokról, akik az utadon támogattak. Ahogyan fontos felismerni, és tudatosan használni a saját erőforrásainkat, elismerni és megünnepelni az apró sikereinket, éppen úgy fontos hálával megemlékezni a támogatóidról: azokról, akik meghallgatnak, elismerik az érzéseidet, osztják a gondolataidat, én-időt biztosítanak a számodra, jó példával járnak előtted, megosztják veled a tapasztalataikat, időt, energiát vagy pénzt szánnak Rád. Néha természetesnek vesszük a támogatást, pedig kifejezni a hálánkat nem kerül semmibe, viszont rengeteg energiát adhat a segítőidnek.

 

+1.       A problémáid nem abból fakadnak, hogy anyává váltál. Az anyává válás egy olyan határtágító tapasztalat, amely a már addig is meglévő problémákat, elakadásokat élezi ki, és teszi olykor szinte elviselhetetlenné. Valószínűleg korábban sem kezelted jól az időt, nem voltál türelmesebb, nem osztottad be jobban a pénzt, vagy kezelted rugalmasabban a változást, csak kevésbé volt szükséged ezekre a tulajdonságokra, mint most. Ez a folyamatos határhelyzet ugyanakkor egy lehetőség is arra, hogy az eddig szőnyeg alá söpört problémákat nekiállj megoldani. Másoknak – sokaknak – már sikerült. Neked is sikerülni fog!

 

Szeretnél Te is egy ilyen inspiráló női közösség tagjává válni?

Jelentkezz most az Anyacsavar On-line Klubba!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Segített, hogy a gyerekeim felé nagyobb megértéssel, elfogadással forduljak

Milyen életet szeretnék élni MOST?Mit is adtak nekem az Anyacsavar csoportok?

Az elmúlt időszakban – utána számolva több mint egy évtizedben – begyűjtöttem egy csomó „papírt”: van papírom arról, hogy egyetemre jártam, van egy papírom arról, hogy házasságban élek és nem utolsó sorban papírom van arról, hogy anya lettem. De a papír megszerzése még nem minden. Azt érzem, hogy a tanulás igazán csak a papír megszerzése után kezdődik/kezdődött. És ebben a tanulásban – elsősorban önmagamról – segítettek az Anyacsavar foglalkozások. Rácsodálkozások, felismerések, segítség ahhoz, hogy a gyerekeim felé nagyobb megértéssel, elfogadással forduljak.

Mérhetetlen kíváncsisággal vetettem bele magam minden alkalommal a foglalkozásokba: mit fogok ma tanulni, megtudni magamról, a szűkebb és tágabb környezetemről?
Az időkezelés csoportnak köszönhetem, hogy már nem szakadok bele a sok szerepembe, a feladatok nem temetnek magam alá. Fel tudom tenni azt a kérdést, hogy „ez a dolog most akkor kinek is fontos”? És ha nekem nem fontos, akkor könnyebben mondok nemet, elengedem a problémát: a lego darabokat bámulatos ügyességgel kerülgetem a nappaliban, a vasalnivaló jól elvan a ruháskosárban…. Keresem, hogy mivel lehetne leegyszerűsíteni, kiváltani egy-egy berögződött megoldási módot, amivel megkönnyítem a saját életem: pl. nem kell mindig házi süti, remek pogácsát lehet kapni a közeli cukrászdában; nem kell ötfogásos családi ebéd, ha a végére idegroncs leszek.
A szeretetnyelvek csoport hozadéka volt számomra, hogy megerősített abban, hogy a három gyerekem más-más szeretetformát igényel, és nekem kell azon dolgoznom, hogy rájöjjek arra, hogy ki igényli a sok-sok ölelést, melyikük szomjazik az elismerésre, és ki szeretne velem értékes közös időt tölteni, és segítséget kaptam abban, hogy ezt a tudást apró pénzre tudjam váltani.
Az Anyacsavar csoportokról általában feltöltődve, elszántan indultam neki az előttem álló két hétnek. Mások történetei, kisebb-nagyobb sikerei inspiráltak, jó érzés volt, hogy részese lehettem mások sikereinek. Olyan ötleteket, megoldási módokat tanultam el a többiektől, amiket utána alkalmazni tudtam a mindennapjaimban. Megtanultam, hogy nem kell mérföldeset lépnem ahhoz, hogy elérjem a céljaim, tyúklépésben is odaérhetek, ha elég kitartó vagyok.
Köszönet minden anyacsavaros társamnak, és külön köszönet Dórának, hogy megosztották velem az életük egy szeletét, és hogy segítettek abban, hogy fejlődjek, hogy tanuljak! Köszönet a pozitív visszajelzésekért, amik megerősítettek abban, hogy az irány amerre elindultam, az jó!

Deák Henrietta jogász, 3 kisgyerek édesanyja

Egy hét egyedüllét kétgyerekes anyaként

 – tanulságok a Vissza önmagamhoz Anyacsavar csoportból

reflexióA Vissza önmagamhoz csoport egyik résztvevője – két kisgyerek dolgozó anyja, nevezzük most Annának – attól szenvedett a leginkább, hogy nagyon introvertált személy lévén rengeteg egyedül töltött időre lett volna szüksége a feltöltődéshez. Ő azt a célt fogalmazta meg az első alkalommal a csoportban, hogy szeretne minél több időt bűntudat nélkül teljesen egyedül tölteni azért, hogy energiát nyerjen minden máshoz. Az utolsó alkalommal, amikor összegeztük ki-ki elért eredményeit, kiderült, hogy Anna a csoport 2,5 hónapja alatt kétszer is egyedül tudott tölteni 1-1 hetet! Ráadásul az egyik hetet Londonban!

…legszívesebben egy lakatlan szigetre mennének…

Talán nem mindenki számára ismert tény, hogy az extrovertált (kifelé forduló) és introvertált (befelé forduló) emberek között többek között az is egy lényeges különbség, hogy míg az extrovertáltak attól töltődnek fel, ha társaságban vannak, gondolataikat kifejezhetik, sokat beszélhetnek és sok impulzus éri őket, addig az introvertáltak éppen ellenkezőleg működnek: őket az impulzusáradat, az emberekkel való együttlét fárasztja, még akkor is, ha nagyon kedvelik őket. Számukra az igazi feltöltődés az egyedül töltött idők alatt történik meg. Ők a gondolataikat talán nem osztják meg másokkal, belül azonban élénk belső életet élnek. Ők azok, akik legszívesebben egy lakatlan szigetre mennének nyaralni. Na de ki teheti ezt meg kisgyerekek mellett? Pláne, ha ő az anyukájuk?

Őszintén szólva senkit nem ismerek, aki két kisgyerek mellett ennyire sok saját időt tudott magának teremteni, mint Anna, és kíváncsi voltam, vajon hogyan csinálta? Mi a titka?

Megpróbálom az Anna által működtetett és bevált megoldásokat, megtett lépéseket összeszedni, hátha más introvertált kisgyerekes anyáknak is tud tanulságul szolgálni:

Mit tehet egy introvertált anya?

1. Lelkifurdalás kiküszöbölése

A legtöbb kisgyerekes anyára jellemző, hogy mély, belső meggyőződése, hogy akkor jó ember (jó feleség, jó anya), ha a családja szempontjait, igényeit mindig a sajátjai elé helyezi. Ha azonban vannak saját céljai, amelyekért tesz is, azzal időt, energiát, pénzt, figyelmet vesz el a családjától, tehát önző módon viselkedik.

Egy hétre elutazni Londonba, és az egész őszi szünetet egyedül tölteni, amíg a férj és a gyerekek vidéken vannak az anyósnál: vajon ez nem rossz a többieknek? Nem terheli túl a férjet, anyóst? Nem okoz hiányérzetet, vagy akár valami lelki törést a gyerekekben? – tette fel magának a kérdéseket Anna.

Szerencsére képes volt megoldásközpontúan reagálni ezekre a kérdésekre: Csináljuk úgy, hogy mindenkinek jó legyen!

2. Segítségkérés felső fokon

Sokunkban van egy belső hang, amelyik állandóan azt mondja nekünk: „Más is megcsinálta, te is meg tudod csinálni! Ki kell bírni!” Az Anyacsavar csoportok egyik visszatérő AHA élménye ennek a belső hangnak a megkérdőjelezése: „Igen, meg tudom, meg tudnám csinálni, de nem esik jól, nem szeretném, mert elfáraszt, megbetegít, kifacsar.”

Aki képes a saját tökéletességre törekvését megszelídíteni, az képes lesz feltérképezni a környezetében lévő erőforrásokat, és minden nehéz helyzetben segítséget kérni és elfogadni.

Anna tökélyre fejlesztette az adott helyzetben legmegfelelőbb erőforrások felkutatását és bevonását. Mivel a nagyszülőkre csak nagyon korlátozottan számíthatnak, ők külső segítséget kérnek azokra az átmeneti helyzetekre, amiket segítség nélkül csak nagyon nehezen, sok áldozat árán tudnának megvalósítani. Anna az őszi szünet idejére leszervezett minden napra egy másik városba (!) bébiszittert, aki segíti a férjét és az anyósát, és az őáltala nyújtott segítséget pótolja. Az egy hetes londoni út alatt az esti fürdetés, fektetés rutinja bizonyult volna szűk keresztmetszetnek a férj számára egyedül a két gyerekkel, így minden este 2 órát besegített egy profi bébiszitter, akit a gyerekek is szerettek, elfogadtak.

3. Feladat és töltekezés: kettő az egyben

Anna mindkét egyhetes egyedüllétkor egy-egy fontos családi feladat megoldását (pl. az őszi szünet alatt nagytakarítás) is kitűzte maga elé, amiket sikeresen teljesített is. Az egyedüllétet így is élvezni tudta, és töltődött általa, de a feladat-faktor beemelésével lelkiismeret nyugtató „ürügye” is volt már.

Kételyek és valóság: a puding próbája az evés

Természetesen mindkét alkalommal ott motoszkáltak benne a kételyek, hogy valóban jól döntött-e, és valóban nem áldozat-e a családnak az ő távolléte. Ezért is volt hatalmas megkönnyebbülés a számára, amikor hazaérkezve azzal szembesült, hogy mindenki jól vette az akadályt, kiegyensúlyozott, a nélküle eltöltött idő ellenére. Ez a tapasztalat megerősítette abban, hogy bátrabban merje érezni és kifejezni a saját igényeit, és higgyen abban, hogy léteznek mindenki számára jó megoldások, és meg lehet azokat találni.

Nyilván nincsenek tuti receptek, amelyek mindenkire egyformán érvényesek. A megoldásokat mindig személyre kell szabni. Anna példája azonban megerősítést adhat más kisgyerekes anyáknak abban, hogy a saját idő legitim igénye mindenkinek , és talán abban is, hogy a saját idő megtalálására bátran érdemes elkezdeni megoldásokat keresni.

paizsdora_anyacsavar_alairas

24 óra? Nem elég!

idő2– jegyzetek egy Anyacsavar csoport naplójából

Örökzöld téma felső vezetőknek és kisgyerekes anyáknak: mi az? Igen, eltaláltad: az időkezelés.

Részletes tevékenységnapló

Mivel a legutóbbi Anyacsavar csoportnak az egyik fő témája az idő- és szerepzsonglőrködés, ezért „házi feladat” gyanánt azt kértem a csoport tagjaitól, hogy a következő alkalomig legalább két hétköznapjukról, és egy hétvégi napjukról írjanak részletes tevékenységnaplót. Mit is jelent ez? Azt, hogy folyamatosan vezetniük kell, hogy éppen mit csinálnak, és mennyi ideig, a lehető legnagyobb részletességgel: pl. mosogatok (és közben telefonálok) – 8perc; vezetek a munkahelyemre (és közben a piros lámpánál sminkelek) – 25 perc; esti mese olvasás – 18 perc…stb.

Bárki azt gondolhatja – én is így voltam vele -, hogy ezt a klasszikus tréning gyakorlatot végigcsinálni képtelenség. Nem elég, hogy az ember a millió feladatát végzi kisgyerekes anyaként, és igyekszik nem elfelejteni semmi fontosat, még erre is figyeljen? Valóban iszonyú nehéz, én annak idején, amikor először – és utoljára – két héten át vezettem a tevékenységnaplót, nem csak a pokolba kívántam az egészet, hanem kicsit feleslegesnek is éreztem, hiszen úgy gondoltam, pontosan tisztában vagyok vele, mivel is töltöm az időmet. A helyzet ezzel szemben az, hogy megéri kipróbálni; nekem sok izgalmas felismerésem született, és eddig akárki csinálta végig a gyakorlatot, nagyon meg tudott lepődni az eredményeken.

Felismerések a tevékenységnapló nyomán

Hogy milyen felismerésekkel gazdagodtak az Anyacsavar csoportba járó kisgyerekes anyák? Természetesen mindenki valami mással. És ezek a felismerések segítettek mindenkinek abban, hogy egyéni célokat tűzzön ki maga elé, és azokhoz saját magára szabott megoldásokat keressen.

dolgozó mamaVolt, aki az összesítés után döbbent rá arra, hogy az ébren töltött idejének a 95%-át (!) a gyerekek és a háztartás ellátása teszi ki, és egy nap maximum 5 órát alszik, azt is részletekben. Ő fogalmazta meg találóan azt is, hogy az anyai Maslow-i piramis legalján nem a saját, hanem a gyermekeink szükségletei vannak. Amíg azok nincsenek kielégítve, nem foglalkozunk a saját szükségleteinkkel – pedig azok attól még ott vannak.

Volt, aki azzal szembesült, hogy otthon egész egyszerűen nem tud pihenni, kikapcsolódni, mert bármerre néz, csak káoszt, rendetlenséget és feladatokat lát, minden arra emlékezteti, milyen távol áll még a saját belső mércéjének az elérésétől: az otthonában uralkodó tökéletes rendtől és tisztaságtól. Neki fontos felismerés volt, hogy a feltöltődéshez el kell mennie otthonról, ki kell szakadnia a megszokott környezetéből.

Volt, aki arra jött rá, hogy túl sok belső és külső kényszer alatt végzett feladata van, és muszáj segítséget kérnie. Amikor pedig sikerült tudatosítania, mennyire sok dologban segít ő maga is másoknak, elmúlt a lelkifurdalása, amit amiatt érzett, hogy mer támogatást kérni, és nem egyedül, szuperhősnő módjára old meg minden problémát.

Heti egy feltöltődős nap Forrás: noivilag.hu
Heti egy feltöltődős nap
Forrás: noivilag.hu

Volt, akit a gyerekek betegsége ítélt több napos „szobafogságra”, és ez ráébresztette, hogy ha egész héten nincsen teljesen egyedül, saját ritmusban eltöltött zavartalan szabadideje, akkor becsavarodik. Ő ezt így fogalmazta meg: “Rádöbbenés, hogy NINCS olyan tevékenységem, amit a gyerekek ne szakítanának meg, ha velem vannak, márpedig szinte mindig velem vannak, vagy legalább egy közülük. És én ezt még 6 év után is tök rosszul viselem néha, pedig nincs más választásom, mint megszokni, mert a gyerekek ilyenek, ez bizony együtt jár velük. Viszont annál jobban tudom élvezni azokat az időket, amikor nagy ritkán nincsenek velem, és úgy érzem, hogy hatékony tudok lenni bármiben, amit megszakítás nélkül csinálok, a pihenőidőket pedig nagyon de nagyon meg tudom becsülni.”

És volt, aki azt figyelte meg, hogy ha a körülmények engedik, a saját – dolgozó kisgyerekes anyaként is nagyon ambiciózus – terveihez képest is 120%-on teljesít, arra gondolva, hátha a következő héten nem lesz elegendő produktív ideje, mondjuk a gyereke váratlan megbetegedése miatt, és az egész családi logisztika rugalmas újratervezést igényel majd. Micsoda előrelátás!

Ha van kedved, próbáld ki Te is a tevékenységnaplót, akár 1-2 hasonló cipőben járó barátnő bevonásával, és vessétek össze az eredményeiteket, meglátásaitokat. Tanulságos lesz, ígérem! 🙂

paizsdora_anyacsavar_alairas