Kezdeményeztem a változást és élvezem

nezopont-valtas“Amit célul tűztem ki magamnak hirtelen mind a nyakamba zuhant, nem épp az elképzelt sorrendben. De nagy segítségemre volt, amit az Anyacsavar csoportban tanultam, például hogy kimondtam az igényeimet. Ennek köszönhetem, hogy egy szuper 8 órás állást sikerült az első adandó alkalommal 6 órásra lealkudnom. Nem mondom, még akadnak a szervezésben bökkenők így is, mégis rendre pozitívan csalódok a segítőimben. Kezdeményeztem a változást és élvezem, ahogy ez másokban is tudatosul. Amikor a csoport elindult, egyedül éreztem magam a helyzetemmel, és tele voltam kétségekkel. Azzal, hogy más perspektívába sikerült helyeznem a dolgot, sok felesleges terhet el tudtam engedni, és vélt problémát pozitívumként értékelni. Köszönöm én is, hogy együtt dolgozhattunk önmagunkon :)”

Szilvi a Változáskezelés csoportról

A bejegyzés kategóriája: Az Anyacsavar csoportról, Mamabarát, Referenciák, Testi-Lelki, Vissza a munka világába
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.