24 óra mire elég?

– egy Anyacsavar Klub tanulságai

Az Anyacsavar Klub márciusi témája az idővel való zsonglőrködés volt kisgyerekek mellett. Ezen az interaktív tabumentes női tapasztalatmegosztón olyan témákról beszélgettünk, mint hogy anyaként ki mikor és hogyan biztosítja magának a szabadidőt, milyen bevált módszerek vannak a családtagok szabadidejének tervezésére, és mi történik, ha a családon belül ütköznek a prioritások: ki dönt abban, hogy kinek és mikor „jár” a szabad idő?

Panaszkórus helyett a bevált gyakorlatok megosztása

Az Anyacsavar Klubokon összesen két norma betartására szoktunk törekedni. Az egyik, hogy nem adunk egymásnak kéretlen tanácsokat, hiszen anyaként így is épp elegen mondják meg a frankót a szomszéd nénitől kezdve a postáson át a védőnőig arról, hogyan neveljük a gyerekünket és miért is nem vagyunk elég jó anyák. A másik, amire figyelünk, hogy egy-egy téma kapcsán ne fulladjon a beszélgetés egy panaszkórusba, hanem inkább arra használjuk ezt a rövid együttlétet, hogy a legjobb ötleteinket, saját megoldásainkat osszuk meg egymással, hogy mindenki valami hasznos gondolattal gyarapodhasson ebben a kis közösségben.

Több mint 20 kisgyerekes nő érkezett a HellóAnyuba erre a lassan hagyományteremtő női beszélgető körre nagyjából 20 lurkóval, akiket a Budai Fonó hangosításának és mikrofonjának segítségével sem mindig sikerült túlkiabálni, mégis nagyon jó hangulatban és sok hasznos tapasztalattal gyarapodva távoztunk. Ezeket szeretném összefoglalni azok számára, akik nem tudtak eljönni.

Hogyan teremts én-időt?

Ez talán a legkeményebb dió, minél kisebb gyerekei vannak valakinek, annál inkább. A kulcsa egyfajta belső engedély megadása önmagunk számára, ami segít támogatást kérni és elfogadni ahhoz, hogy a gyerekeinket néhány órára másra bízzuk, és csak sajátmagunkra, a saját töltekezésünkre figyelhessünk. De mi segít kezdetben megadni önmagunknak ezt a belső engedélyt, amikor erre nem láttunk otthon példát a saját anyukánktól, sőt, gyakran hozzuk magunkkal a „más is kibírta, én is kibírom!” belső parancsot, és egy idealizált tökéletes anya képét, ami miatt állandó bűntudattal küzdünk?

A beszélgetés alatt 4 féle példa – ebből kettő kifejezetten konstruktív, egy pedig igencsak romboló – merült fel arra, hogyan születtek meg ezek a belső engedélyek:

1. Valamilyen kényszerítő körülmény, ami jó ürügy, hogy a környezetünk is – és a „bennünk élő kötözködő anyós” is – elfogadja legitimnek a segítségkérést: pl. „visszamentem dolgozni 8 órában”, vagy „betegség miatt kórházba kell mennem”.
2. Az összes testi és lelki tartalék felélése után a teljes kiborulás – pl. „megütöm a gyerekemet, amit sosem hittem volna, hogy képes vagyok megtenni” -, ami a környezetemet és engem is – nagyon zavar, és azonnali beavatkozásra szólít fel.
3. Mások jó példája: amikor szerencsés esetben a családban, vagy a közvetlen baráti körben látunk olyan kisgyerekes anyákat, akik már rendelkeznek belső engedéllyel arra, hogy segítséget kérjenek, és önmagukra – a saját feltöltődésükre, önmegvalósításukra – is szánjanak időt, pénzt és energiát, ne csak mások szolgálatára.
4. Saját megerősítő tapasztalat arról, hogy a gyerekemnek is jó, amikor a nagymamával, nagynénivel, apukájával – egy szóval nem csak az anyjával – van. Ebből jó esetben levonhatjuk azt a következtetést, hogy ami az anyának jó, az lehet egyidejűleg a gyereknek is jó, nem szükségszerű, hogy valaki rosszul járjon, áldozatot hozzon.

Hogyan lehet rendszeresíteni a szabad időt a hétköznapokban?

Az kiderült, hogy ennek minden esetben a gondos tervezés a kulcsa, ezt nem lehet megúszni. Aki szeretne magának én-időt, annak le kell mondania a szingli életében megszokott spontaneitásról, hogy akkor csinál programot, amikor úri szeszélye úgy diktálja. Több jó ötletet, bevált gyakorlatot is hallottunk a jelenlévőktől:

1. Sokan hetente előre terveznek – mondjuk minden vasárnap délután a következő hétre -, amikor a feladatok megosztása mellett végig beszélik a párjukkal, ki mikor szeretne szabad, saját magára fordítható idősávot.
2. A rutinosabb, többgyerekes anyukák, ahol több a váratlan beeső feladat, ami boríthatja a terveket, gyakran gondolkodnak előre B tervben – sőt, C és D tervben is. Előre végig gondolják, és megbeszélik az érintettekkel, hogy ha lebetegszik valamelyik gyerek, és plusz segítség kell, ki lesz hadra fogható, nem bízzák a saját heti betevő feltöltődésüket a véletlenre.
3. Van, aki egyszer vívja meg azt a csatát a környezetével, hogy neki „járjon” szabad idő, és onnantól a család elfogadja, és rutinszerűen veszi a kanyart, hogy anyu minden kedden tornázni megy, és péntek este barátnős kimenője van. Ez a kiszámíthatóságot kedvelő segítőknek és a gyerekeknek is jobb, és energiát spórol meg az anyának is.
4. A kedvenc történetem azé az anyáé, aki a felsővezető férjének céges naptárjába interneten keresztül szokta befoglalni azt az idősávot, amikor apukás délután van, hogy az elfoglalt férj véletlenül se felejtsen el elmenni a gyerekért az oviba, keresztülhúzva az ő szabadidős programját. Bevált! 🙂
5. Van, ahol lehetetlen előre tervezni, mert mondjuk a férj munkaideje szabadúszó lévén napról napra változhat. Ők egy falra kitűzött közös naptárba írják be hét közben is az elfoglaltságokat, feladatokat és szabadidő igényeket, egymáshoz alkalmazkodva.
6. Jól működik, ha az egész évre előre nézünk, és 6-8 hetente betervezünk egy lazulós hosszú hétvégét – férjjel kettesben, családi kirándulósat, vagy baráti családokkal közöset -, amit lehet várni a nehéz időszakokban is.

Ütköző prioritások: kinek a szava dönt?

Mi van olyankor, amikor mindenki fáradt, kimerült, és mindkét szülő szeretne töltekezni, de egymás segítségére vannak ebben utalva? Kinek jár inkább a szabadidő? Mi a bevett gyakorlat a családokban?

1. Sajnos még mindig nem ritka az a felállás, hogy azé az elsőbbség, aki a pénzt hozza haza. Ami, mint tudjuk, 90%-ban a férfit jelenti. Ez a klasszikus női ingyen munka – a háztartásvezetés és gyerekgondozás 24 órás szolgálatának – széles körben bevett társadalmi szintű el nem ismerése. Mivel a kulturális, társadalmi és otthonról hozott normáink nem támogatnak bennünket, kisgyerekes anyákat ezeknek az elismertetésében, magunkra vagyunk utalva abban, hogy a párunkkal új alapokra helyezzük az ezzel kapcsolatos gondolkodást és hozzáállást. Ez sokaknak nehéz feladat lehet, ilyenkor jól jön minden pozitív példa és támogatás a környezetünkből.
2. Gyakori az a játszma is, hogy elindul egyfajta versengés az anya és az apa között, hogy ki mutatja be meggyőzőbben a „hattyú halálát”, azaz hogy ő mennyire fáradt, stresszes, beteg…stb., és zsarolja ki magának a másik kárára a figyelmet, szabad időt. A gyermekágyi időszakban például, ahol mindenki valóban az ereje végén van, alváshiányos, feszült….stb., jól bevált gyakorlat ennek a játszmának az elkerülésére, ha nem egymástól kér és vár a pár szívességet, plusz figyelmet, hanem külső segítséghez folyamodik. Ha a családból nem tud jönni ez a segítség, simán meg lehet kérni barátokat is. Szép példa volt egy barátnők közötti barter, ahol az egyik fél saját készítésű sütivel honorálta a gyerekvigyázást. Noha ez nem egy elterjedt gyakorlat, remekül tud működni. Te például milyen segítségnek örülnél, és mit tudnál cserébe felajánlani.
3. Követendő példa annak az értetlenkedő kisgyerekes apának a hozzáállása, akinek a szájából az hangzott el, hogy náluk „nincsenek férfi és női szerepek, hanem megosztás van”.
4. De sokat lehet tanulni azoktól a pároktól is, ahol noha az otthonról hozott értékrendek ütköznek, és más-más módon látják, kinek mi a „kötelessége” és a „joga” egy családban, képesek ezen felülemelkedve egyfajta kölcsönösségre törekedni. Mindkét fél dolgozik, mindketten hozzájárulnak a családi kasszához, és mindkettejüknek egyformán jár a szabadidő – mondjuk hetente kétszer.

Nálunk bevált

A beszélgetés végén számba vettük, mik azok a jól működő gyakorlatok, praktikus időkezelési, szervezési ötletek, amik valakinek beváltak – hátha egy-egy tippet, trükköt el lehet lesni egymástól.

1. Maximalizmus helyett priorizálás. Tipikus női csapda, hogy mindenkinek igyekszünk szívességet tenni, mindenkit végig hallgatunk, igyekszünk támogatni – aztán éppen a számunkra fontos dolgokra nem jut idő. Ezért egy-egy bennünket megtaláló feladatnál érdemes megállni egy pillanatra, és megkérdezni önmagunktól, hogy „ez most nekem fontos, vagy másnak?”, és megtanulni nemet mondani.
2. Nem lehet mindent egyszerre! Noha sok minden jó lenne, egy fontossági sorrendet kell kialakítanunk a célkitűzéseink között is. Csecsemő mellett lehet, hogy arra kell minden szabadidőnket használnunk, hogy kialudjuk magunkat, később jöhet el a rendszeres én-idő, majd a munkába állás feladata, és ha még ez is sikeresen ment, jöhet a sport az életünkbe, vagy egyéb célkitűzés. (Természetesen ez a fontossági sorrend mindenkinél más és más.)
3. Megtervezni az étkezéseket! Konkrétan azt, hogy ki, mikor és mit fog enni. Ez hasznos azokban a háztartásokban, ahol egészen pici baba van, és az anya néha elfeledkezik önmagáról gondoskodni a csecsemő mellett, de jól jön azokban a családokban is, ahol mindkét szülő dolgozik, a háztartás pedig úszik.
4. Tematikus napokat tervezni! Van, akinek a picikkel otthon töltött temérdek időnél bejön, ha a hetét előre megtervezi úgy, hogy minden napnak van egy fő fókusza. Például van piacos, bevásárlós nap, van takarítós nap, van én-idős nap. Ez garantálja, hogy semmi fontos nem marad el a héten, és azt is, hogy nem lesz túlságosan sok minden betervezve egy adott napra.
5. Este előkészülni a reggelre. Zseniális módszer arra, hogy megelőzzük a reggeli kapkodás-idegbetegség-összeveszés klasszikus forgatókönyvét. Olyan apróságokból áll, mint a ruhák előkészítése, a reggeliző asztal megterítése…stb., hogy a lehető legkevesebb felé kelljen figyelni félig kómásan.
6. Reggeli rutin képekben! A gyerekek imádják a kiszámíthatóságot, ezért jól működik, ha a reggeli rutin – peluscsere, öltözködés, reggeli…stb. – rajzos ikonok formájában fel van rakva egy jól látható helyre, ahová csak oda kell mutatnunk „Na, és most mi következik?”, és a gyerek boldogan kooperál. A másfél órás idegtépő készülődés ezzel a módszerrel a negyedére csökkenthető.
7. Mit mikor csinálok hatékonyan? Ez egy önismereti kérdés, mindenkinek egyedi válasza van erre, szóval érdemes alaposan megfigyelni, mert időt és energiát spórolhatunk meg ezáltal. Ha például tudom, hogy délelőtt vagyok a munkámban a leghatékonyabb, reggel sportolok a legszívesebben, vagy este tudok a legjobban töltődni a barátokkal, érdemes mind a feladatidőket, mind az én-időket, és hozzájuk a támogatókat, külső segítséget ennek mentén szervezni.

Ha szeretnéd befolyásolni, mi legyen a következő Anyacsavar Klub témája, szavazz ezen a kérdőíven, és mondd el, mi az, ami Téged a leginkább foglalkoztat. A legtöbb szavazatot kapott téma lesz a következő havi klub témája, amire gyerekeddel, barátnőddel, anyukáddal, férjeddel, vagy nélkülük várlak szeretettel!