Nem vagyok egyedül a problémákkal!

Az Önmegvalósítás Anyacsavar csoportban rengeteg inspirációt kaptam, és azt a megerősítő érzést, hogy nem vagyok egyedül azokkal a problémákkal, kérdésekkel, félelmekkel, amikkel foglalkoztunk.

A csoportban felismertem, hogy sokszor mások vélt problémáira próbálok megoldást találni, és most viszont igyekszem a saját szempontjaimra fókuszálni, asszertívabb lenni az együttműködéseimben.

Érdekes volt látni, hogy ki-hol tart a vállalkozás elindításában, sokszor volt AHA élményem, még olyankor is, amikor más által felvetett kérdést boncolgattunk.

A vállalkozásban sokszor van nagy amplitúdójú fent és lent, nagyon hasznos volt két lépést hátra lépni, és úgy nézni a helyzetre. A többiek támogatása és a csoportban tapasztaltak miatt sokkal könnyebben vészeltem át egy nagy krízist. Egy hónapja feladtam volna, ha nincs meg a csoport támogatása. Emellett alakultak olyan kis együttműködések is, ami abszolút meglepetés volt számomra.

(Nemes Iringó, a The Sorting Bags tulajdonosa és alapítója)

Kategória: Az Anyacsavar csoportról, Referenciák | Címke: , | Hozzászólás most!

Felmondtam, és adtam magamnak 2 hónap feltöltődési időt!

Ezt a levelet kaptam nem rég egy ügyfelemtől, amit szeretnék Veletek megosztani a hozzá tartozó tanulságokkal:

“Kedves Dóra!

Még márciusban jártam Nálad személyes coachingon.

Már korábban is akartam írni Neked, hogy beszámoljak a fejleményekről. Márciusban arról beszéltünk, hogy elegem van a munkámból és valami mást szeretnék csinálni és nem bírom a napi 8+ órás robotot a 2 kisgyerekem mellett. Örömmel jelentem, hogy augusztus végén (azért még további jó néhány hónap tipródás után ) felmondtam, és november 13 óra itthon pihenek, töltődök! SZENZÁCIÓS!!! De tényleg. Adtam magamnak (és ami még fontosabb, a férjem is támogatott ebben!) 2 hónap feltöltődési időt, így azt gondoltam, január közepén kezdek nézelődni, hogy hogyan tovább.

Ezt az élet annyiban felülírta (pozitívan), hogy már több állásajánlatot is kaptam, ezek közül pedig egy olyat, amilyenre vágytam: azt csinálom majd, amit eddig (adótanácsadás), de maximálisan rugalmas feltételekkel! Így lehetőségem lesz részmunkaidőben dolgozni, tehát a családra és magamra is jut időm a munka mellett!

Ezt nevezem!

Ez a levél esszenciája annak, amit a megoldásközpontú coaching ad újra és újra azoknak – többnyire kisgyerekes anyáknak és egyre több apának is -, akik hozzám fordulnak:

– saját igények felismerése
– azok bevállalása saját magunk előtt
– belső engedélyek adása önmagunknak a változtatásra
– a céljaink, igényeink bevállalása a környezetünk előtt
– konkrét tervek kovácsolása
– a környezetünk támogatói hálójának mozgósítása
– a tervek megvalósítása lépésről-lépésre a saját utunkon
– a célok elérése kisebb-nagyobb kacskaringók után.

Köszönöm, hogy a támogatója, kísérője, tanúja lehettem!

Kategória: Az Anyacsavar egyéni coachingról, Referenciák, Testi-Lelki, Vissza a munka világába | Címke: , , | Hozzászólás most!

Évindító tervezés: egész évben támasz

“Mivel hardcore tervezgető vagyok, jó ötletnek tűnt profinak gondolt segítséggel nekivágni az előttem álló év áttekintésének. Így esett, hogy 2 éve decemberben jelentkeztem Dórihoz az Évindító csoportba, ahol meglepetésemre egészen váratlan ajándékot kaptam tőle és társaimtól.

Dóri a személyiségével és a módszereivel olyan teret varázsolt körénk, ahol egyszerre volt bizalmas, oldott, megtartó légkör, és lehetőség a fókuszált tanulásra, fejlődésre. A különféle temperamentumú, és élethelyzetű lányok-anyák, mint megannyi tükör mutattak nekem új megoldásokat az életem kisebb nagyobb nehézségeire, egyúttal inspiráltak önmagam még alaposabb megismerésére.

Mikor azt hittem ezt a nagyszerűséget már nem lehet fokozni, az Évközepi újratervező alkalmon sorsfordító élményben volt részem. Magam sem értem, hogy történt, de ott és akkor Dóri pár jó kérdéssel, és nagyon erős figyelemmel átlendített engem egy súlyos elakadásomon, amiért örökké hálás leszek neki.

És tervem is készült , ami egész évben támaszom volt, de számomra a megtartó közösség, és a fejlődési lehetőség volt a csúcsélmény.” (Barbara, négygyerekes dolgozó anya)

Kategória: Az Anyacsavar csoportról, Mamabarát, Referenciák, Testi-Lelki | Címke: , | Hozzászólás most!

Alkotóidő gyerekek mellett

Évek óta foglalkoztat, hogy hogyan dolgozik egy művész kisgyerekek mellett? Hogyan hangolja össze a hosszabb egybefüggő időket kívánó alkotómunkát a 0-24 órás kisgyerekes “készenléti” üzemmóddal? Öt Mome, animáció szakon végzett illusztrátor kisgyerekes anyát kérdeztem meg erről az Anyacsavaron, akiknek a gyermekeik mellett lételemük az alkotás. Mindegyikük másképpen csinálja. Ami közös bennük, hogy mindegyikük megkereste a saját egyedi megoldását, amivel ő is, és a családja is boldog…

 

Csibi Boróka:

Anyaságom első évében nagyon keveset alkottam. Minden sejtemmel Violára figyeltem, a körülöttünk kialakult új helyzetre, a családra. Hiányzott az alkotás, de nem állt rá az agyam. Akkoriban Viola nagyon sokszor ébredt éjszaka és nap közben is keveset aludt.

Amikor betöltötte az egy évet, már annyira tetőzött bennem az alkotás hiánya, hogy újra belevágtam. Közben fokozatosan jobb éjszakák, nyugisabb napok következtek és szépen lassan újra alkotni kezdtem.

Nálunk jelenleg 3 olyan időpont van, amikor alkotni tudok. Az egyik az, amikor Viola alszik (nap közben egyszer kb két órát). A másik, amikor hetente 2 alkalommal 4 órát a Mocorgó nevű mini oviba jár. A harmadik időpont hétvégén van. Ilyenkor a férjem elviszi Violát egy fél napra otthonról. Ez idő alatt más kisgyerekes barátokat látogatnak, kirándulnak. Nálunk ez a hétvégi énidő nagyon bevált, mindhármunknak jót tesz. Nyár elején vált rendszeressé,amikor Viola másfél éves volt.

 

Szert-Szabó Dorottya:

Mostanában, hogy anyuka lettem szívem szerint éjjel-nappal csak az ötleteimet valósítanám meg, mert azoknak nincs vége. A valóság azonban az, hogy a legnyugalmasabb időszak, amikor alszik esténként a kisfiam. Még csak egy éves és sokszor felébred, de ahogy ki tudok kommandózni a szobából úgy elkezdek ténykedni, néha az evés és a pihenés rovására. Ilyenkor kéne pakolnom, takarítanom, vagy főznöm, de egyből vázlatolok, rajzolok inkább. Szerencsére rengeteget segít a férjem meg a családom (az 5 nagynéni és a nagyszülők), szóval eme jeles napokon is bele tudok húzni. A legszebb élményem az volt, amikor hordozó kendőben rajtam szundikált Domonkos alig 2 hónaposan, és tudtam vele könyvet illusztrálni. Az anyaság engem még jobban ösztönöz az alkotásra, nem kihívás, vagy munka hanem a lételemem!

 

Wunder Judit:

Amikor megszületett a kisfiam, még fél éven át a diplomafilmemen dolgoztam, így elég hamar belekerültünk a mélyvízbe. Persze az elején minden könnyebb kicsit: ha ébren volt is elnézegette a színes játékait, én pedig nyugodtan dolgozhattam a gép előtt. Aztán következett egy hosszabb időszak, amikor épp csak annyi energiám maradt, hogy az ötleteimet valahova gyorsan feljegyezzem. Még most is előkerül néha egy-egy ötletfoszlány valamelyik elhagyatott sarokból.

Amióta újra elkezdtem bábszínházaknak tervezni, kénytelen voltam hosszabb időre (akár napokra is, ha vidékről volt szó) a nagyszülőkre hagyni Benőt, hiszen a próbákra nem vihettem magammal. Ennek köszönhetően később a bölcsis beszoktatás olyan flottul ment, hogy a délelőttök teljesen felszabadultak. Ezen kívül éjszaka szoktam még dolgozni, a délutánokat meghagyom Benőnek és minden idegszálammal próbálok vele lenni. Néha az az érzésem, hogy termékenyebb alkotó nálam. Már ha csak a kocsigyűjteményét nézem…legalábbis nekem azt mondja, azokat rajzol.

 

Kuizs Lilla:

Azok közé az anyukák közé tartozom, akiket meglepett, hogy valójában mennyi meló is van egy gyerekkel. Azt hittem sokkal több időm lesz majd alkotni, utazgatni, barátnőzni.

Málna lányom egy nagyon eleven tündér. Imádja az embereket, az új helyzeteteket, simán elvan 16 órát egy repülőn, azonnal nyit egy új társaságban. Csak egyedül ne hagyjuk a szobájában. (mert azt nem szereti) Kiskorától kezdve keveset alszik, azt is köztünk. Az első időszakban esténként festettem és rajzoltam. (este 10től éjfélig) 1 éves kora körül, amikor a napi 1 délutáni alvásra álltunk át, onnantól kezdve stabilan alszik másfél órát. Ezt az időt is alkotással töltöttem. Igaz így én nem aludtam, arra hogy ebédet mikor főztem nem is nagyon emlékszem, szegény férjem néha említette is, hogy régen milyen finomakat főztem neki.

Szeptember óta Málna bölcsis heti 3 napban. Semmi gondunk nem volt a beszoktatással a lányom személyiségéből fakadóan. A gyereknevelés megtanított effektíven kihasználni az időmet. Nem gondoltam volna előtte, hogy ennyi mindent meg lehet csinálni pár óra alatt. Így újra aktív alkotó művésznek érzem magam és még ebédet is főzök néha.

 

Orosz Judit:

Eleinte, még a terhesség előtt és alatt azt gondoltam, hogy majd egy kis szünetet fogok tartani az alkotás terén. Aztán idővel kiderült, ez így nem működik, így csak bennem marad és feszít egy csomó minden, miközben folytonos fejlődésre vágyom. És hát fel kell dolgoznom azt a sok újat is, amit Böske és Jakab hoztak az életembe.

Mivel hosszú távon is egészséges kapcsolatra gyúrok velük, számomra az lett a legjobb út, hogy tanuljunk meg egymás mellett is élni, úgy, hogy hagyunk a másiknak teret. Azt kell hogy mondjam, ez elég jól megy eddig. Én hagyom őket egész sokat kíváncsiskodni, amit az egyik legfontosabb dolognak tartok, ők hagynak engem több kevesebb időre egy picit másra koncentrálni. Ez úgy néz ki nálunk a gyakorlatban, hogy ha minden testi-lelki igény ki van elégítve, egyszerűen megvárom, hogy elkezdjenek játszani. Aztán beleviszik egymást újabb és újabb játékba, eközben eljön az a pillanat, amikor én le tudok ülni és megcsinálni, amit elterveztem.

És ez a legnagyobb különbség az előttük lévő élet és a mostani között, hogy most már nincs olyan, hogy leülök és csak halogatom a munkát. Örülök, hogy végre van egy kis időm, és jó előre tudom, hogy ezt mivel akarom kitölteni. Minden napunk elég más, bár a déli alvás és az esti rutin nagyjából ugyanolyan. A többi dologban inkább az egyensúly a lényeg: ha egyik nap sokat dolgoztam, másnap sokat mászkálunk. Ha sűrű és szociálisan is gazdag volt a hétvége, akkor hétfőn csak egymás között vagyunk, stb. Van, hogy az ébrenlétük alatt is tudok rengeteg mindent intézni, de van, hogy alvásidőre marad minden.

A háztartás és a gyereknevelés a férjemmel abszolút közös meló, bár én töltök több időt itthon. Amikor viszont mind együtt vagyunk, nagyon sokszor előtérbe tudom helyezni a saját dolgaimat. Szóval így azért nem olyan bonyolult a dolog. ????

 

Ez az öt kisgyerekes anya, akinek végig olvastad a tapasztalatait, szeretne munkát találni a szakmájában és megmutatni a világnak, hogy a gyereknevelés mellett mivel foglalkozik. Akárcsak mi, kisgyerekes anyák, mindnyájan. Ugye, Neked is ismerős?

Most megismerkedhetsz velük személyesen, és az alkotásaikkal is, mert december 9-én karácsonyi illusztrációs vásáron mutatkoznak be a HellóAnyu családbarát közösségi tér és kávézóban.

Számomra duplán izgalmas az esemény!

Egyrészt azért, mert imádok különleges, egyedi, szemet gyönyörködtető tárgyakat választani ajándékba. (Magamnak is…

Másrészt, amióta magam is kisgyerekes anya vagyok, és próbálom a munka és a család összes teendőjét összehangolni, különösen figyelek arra, hogy a vásárlásaimmal lehetőleg más kisgyerekes vállalkozónőket is támogassak. Én így vagyok tudatos vásárló…

Gyere, és csodáld meg Te is, miket alkottak, és ajándékozd meg szeretteidet, vagy önmagadat egy illusztrációval! Én ott leszek! 🙂

 

 

 

Kategória: Mamabarát, Portré, Testi-Lelki, Új családi szokások, Vissza a munka világába | Címke: , , | Hozzászólás most!

Válás kisgyerekkel

A kisgyerekes családokban nagyon stresszesek az első évek. A kialvatlanság, a társadalmi izoláció, a felborult családi munkamegosztás kikészíti a párokat. Sok kapcsolat nem éli túl ezt a konfliktusokkal terhelt időszakot, és válás lesz a vége. Amiről persze semmit nem tudunk, és így nem is tudunk rá felkészülni. A Válás? Újrakezdés? Anyacsavar Klub vendégét, Iványi Klára mediátort kérdeztem az Anyacsavaron a tapasztalatairól, tanácsairól.

 

Karácsony előtt megszaporodnak a konfliktusok, és a szakítással, válással kapcsolatos döntések. Mediátorként miben látod ennek az okát?

A karácsony, a közelgő év vége a legtöbb pár, család életében egy érzékeny időszak. Hatalmas a nyomás, óriási a stressz, rengeteg az irreális elvárás, az idealizált kép, aminek szeretnénk megfelelni, legtöbbször hiába. A karácsony  a család, a szeretet, az együttlét időszaka, legalábbis ezt sugallja gyakorlatilag minden és mindenki körülöttünk. Ha azonban valaki már jó ideje nem érzi magát komfortosan párkapcsolatában, egy újabb közösen eltöltött veszekedésekkel, feszültségekkel és csalódásokkal teli „ünnepi” időszak rémképe meghozhatja azt az elszántságot, ami szükséges ahhoz, hogy kimondjuk: vége.

 

Mire jó a válási mediáció?

A válás a közhiedelemmel ellentétben nem kizárólag egy jogi aktus, hanem elsősorban egy érzelmi folyamat, ami nagyon komoly gyászmunkával jár együtt. A mediáció abban segíti a feleket, hogy ebben az érzékeny időszakban  mindazokról a vitás kérdésekről, amelyek saját és gyermekük jövőjét majd meghatározzák, maguk döntsenek, hogy azt a munkát, ami életük újrakeretezéséről szól, ők maguk végezzék el, és ne egy tárgyalóteremben egy kívülálló idegen személy, a bíró döntsön a sorsukról. A mediáció abban is segít, hogy a válás ellenére megmaradjon az emberi hang, az együttműködő kommunikáció a szülők között, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy gyermekükről felelős, és egyenrangú szülőpárként gondoskodjanak a továbbiakban is.

 

Mik azok a szempontok, amiket még egy válás előtt érdemes végig gondolni, meglépni?

Mindig fel kell tenni a kérdést, hogy vajon megtettünk-e ketten együtt mindent, ami segíthetett volna a kapcsolat megmentésében. Én magam tudok-e még valamin változtatni, valamiben változni, ami elősegítheti a másik, és ezzel együtt a kapcsolat változását. Van-e olyan, amit a másik meg tudna tenni azért, hogy ismét komfortosan érezzem magam a kapcsolatban, és lássam a reményt, hogy még van miért folytatni. Érdemes figyelni arra is, hogy egy akut krízishelyzetben (kiderül pl., hogy a másik megcsalt, stb.) ne hozzunk visszavonhatatlan döntéseket. Egyet hátra lépni, egy kis időt hagyni magunknak és onnan ránézni a helyzetre sokat segíthet abban, merre induljunk tovább. Egy ilyen időszakot arra is érdemes felhasználni, hogy számba vegyük, kik azok, akikre adott esetben mind a válási folyamat során, mind elvált szülőként majd számíthatunk, milyenek az anyagi lehetőségeink, mit tudunk tenni azért, hogy ha elindul a folyamat legyenek olyan emberi és anyagi erőforrásaink, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a változásokat és a válással legtöbbször együtt járó megpróbáltatásokat minden értelemben  menedzselni tudjuk.

 

Mit lehet tenni annak érdekében, hogy az évek óta GYES-en a gyerekekkel otthon lévő kisgyerekes anyákat egy válás ne taszítson teljes anyagi kiszolgáltatottságba?

A válás sajnos szinte minden esetben hosszabb vagy rövidebb ideig tartó egzisztenciális krízissel is együtt jár. Abban az esetben, ha az anya évek óta a munkaerő-piactól távol van a gyerekgondozás miatt, és az apa az, aki a főkereső a családban, a válás rettenetesen nehéz helyzetbe hozhatja a nőt. Ha tehát felmerül a válás gondolata, gondoskodni róla, hogy ha kell, legyen hová visszatérni a munkaerő-piacon, meg legyen oldva megnyugtatóan a gyermek napközbeni felügyelete, stb. Ha a szülők a válás ellenére is képesek együttműködni, a gyermekükért felelősséget vállalni, létre lehet hozni egy olyan megállapodást, ami segít áthidalni azt az időszakot, amíg a nő munkavállalóként is újrapozicionálja magát. A szülők megállapodhatnak egymás között arról, hogy az a fél, aki stabilabb és jobb kereső, átmenetileg, egy meghatározott ideig akár a váltott elhelyezés ellenére is támogatja anyagilag a másikat, míg annak sikerül „ledolgoznia” azt a hátrányt, ami sajnos együtt jár legtöbbször a hosszú otthon töltött gyerekgondozási időszakkal.

 

Mik a legfontosabb szempontok, amiket érdemes megfontolni, hogy a gyerekek a legkevésbé sérüljenek a váláskor?

A két legfontosabb alapelv, hogy a gyerek nem lehet semmilyen formában részese a szülők játszmájának, és a válást követően is joga van mindkét szülőjével amennyire csak megoldható, azonos mértékű és mélységű kapcsolatban maradni. Amikor a gyermek lakóhelyéről, és a szülőkkel való kapcsolattartásról döntünk, kizárólag a gyermek érdekeit, szükségleteit tarthatjuk a fókuszban, és az olyan szempontok, mint az, hogy mi lenne igazságos, ki, miben hibázott, ki mit érdemel, vagy hogy szokott ez lenni általában, nem merülhetnek fel. Természetesen ahhoz, hogy a szülők ezt a munkát el tudják megfelelően végezni, nagyon nagyfokú együttműködési készségre és bizonyos fokú alázatra van szükség részükről, de arra is, hogy képesek legyenek gyermekükre valóban figyelni, annak szükségleteit felismerni. Ha a családban a gyermekre már a válás előtt is kevés, vagy nem elég jó figyelem jutott, nehezebb lesz rátalálni arra, hogy mi is az az út, ami majd leginkább járható lesz vele kapcsolatban a válást követően.

 

Mikor és hogyan mondják el a szülők, hogy válnak?

A gyermekek válás körüli támogatása kapcsán nagy fontos, hogy az életkoruknak megfelelően minél előbb, minél konkrétabban tájékoztassuk őket arról, mi fog történni, lehetőleg a másik szülővel együtt, és ennek során, illetve a későbbiekben is engedjünk teret az érzéseknek, támogassuk őt abban a gyászmunkában, ami természetes velejárója ennek az időszaknak. Fontos az is, hogy a gyermek véleményét, természetesen életkorának megfelelő szinten meghallgassuk azzal kapcsolatban, ő hogyan képzeli el a válást követő időszakot. Az őszinte odafordulás, a különféle előtörő érzésekkel kapcsolatos elfogadó magatartás mellett még kulcsfontosságú a biztonságos és jól kiszámítható keretek minél gyorsabb felállítása, és az ezek megtartásában való nagyon fegyelmezett együttműködés. A válás hosszú folyamat, mire minden elrendeződik, akár egy-két év is eltelhet. A gyereknek ebben az átmeneti időszakban is tudnia kell, melyik szülőjével hol, hogyan, mettől meddig lehet együtt. Ezek a keretek legyenek minél stabilabbak és kiszámíthatóbbak, mert ez megtarthatja a gyereket akkor, amikor az egész addig megszokott világa összeomlani látszik körülötte.

 

Szeretnél többet tudni arról, mivel jár a válás, hogyan segít a mediáció, milyen nehézségekre lehet felkészülni és hogyan? Szeretnéd hallani szakembertől és sorstársaktól is, hogy kinek mi vált be?

 

Várunk Téged is a Válás? Újrakezdés? Anyacsavar Klubban december 15-én!

 

 

 

Kategória: Gyereknevelés, Mamabarát, Testi-Lelki, Új családi szokások | Címke: , , | Hozzászólás most!

Szex és anyaság

A szexualitás a szülővé válással sok kapcsolatban megváltozik. Néha pozitív irányba, sokszor azonban ellenkezőleg. Sokan önmagukat, vagy a párjukat hibáztatják ezért, és nem tudják, kihez forduljanak az elakadásaikkal.

A szex és anyaság Anyacsavar klub vendége Mester Dóra Djamila szexedukátor volt, aki munkája során azt teszi, ami sokunknak annyira hiányzik: hangosan gondolkodik a szexről. Tabuk nélkül, szabadon tesz fel kérdéseket és keres válaszokat könyvében és a blogján is. Ezen a klubon arról beszélgettünk megtartó, biztonságos körben, hogy ki milyen kérdésekkel, dilemmákkal, nehézségekkel szembesül a szexualitás területén anyaként, és a leggyakrabban felmerülő témáknál ránéztünk arra is, kinek mi vált be. Ez a poszt a leggyakoribb kérdésekről és az egyedi megoldásokról szól.

 

 

Ami most foglalkoztat

 

Ezek azok a témák, amik a nyitókörben elhangzottak. Már az is gyógyító erejű volt, hogy a kihangosított gondolatokban, kérdésekben sokszor felismerhettük a sajátjainkat, és megélhettük, hogy ezekkel nem vagyunk egyedül, ezek bármelyikét gondolni és érezni oké.

 

  • Megyek az utcán, és azt veszem észre, hogy szemüvegben, babakocsival, gyerekkel, a biciklimen gyereküléssel a férfiak nem vesznek észre, mint nő láthatatlanná válok. Szeretnék magamra, mint vonzó nőre gondolni, vajon a külvilág fog-e valaha még annak látni?

 

  • Elmúltam negyven, és a korom előre haladtával egyre inkább érzem, ahogy a külvilág számára láthatatlanná válok. Ha elkezdődik a menopauza, és a termékenységem a végét járja, akkor a szexuális vonzerőm is múlóban van?

 

  • A traumatikus szülésem tönkretett fizikailag és lelkileg is. Olyan sérüléseket szenvedtem el, amik mellett a szex többé nem élvezetes se nekem, se a páromnak. Hiába magas a libidóm, és vágyom a jó szexre, a testem már nem engedelmeskedik a vágyaimnak. A szexualitásom valahogy különvált tőlem. Vissza tudom ezt nyerni valaha?

 

  • Huszonöt kilót felszedtem a terhesség alatt, rajtam maradt tíz, hiába diétázom és sportolok, felborult a hormonháztartásom. Így viszont nem érzem magam elég jó nőnek. Lezuhant az önértékelésem, hiába mondja a férjem, hogy neki így is tetszem, nálam ez valahogy belül dől el.

 

  • A libidóm a volt szeretőimnél van. A tíz évvel ezelőtti szeretőimmel álmodom. Talán oda akarok visszamenni, amikor még nem voltam anya, és azt a feelinget szeretném újraélni, hiába szeretem a férjem, és tudom józan ésszel, hogy nem működne már az a kapcsolat. Nagyon felkavaró azon gondolkodni, hogy vajon leszek-e még valaha mással? Vagy azon, hogy más férfiakat meddig engedhetek be anélkül, hogy veszélybe sodornám a családomat? Hogyan lehet fenntartani a szexualitást a kapcsolatban? Mi lesz 60-70 évesen?

 

  • A terhesség alatt a libidóm sosem látott magasságokban volt, a férjemé viszont sosem látott mélységekbe zuhant. Vagy ugyanez éppen fordítva. Mit lehet ezzel kezdeni?

 

  • Egyáltalán nem vonzódom a férjem iránt. Azt hogyan kezeljem, hogy a szülés után másfél évig nincs libidóm? Hogy fájdalmas a szex a szülés után?

 

  • A férjem egyáltalán nem mutat érdeklődést irántam. A 2. terhesség óta a férj „apuka” üzemmódban van, csak a gyerek érdekli, nem akar párként kapcsolódni. Libidó nélkül egy elcsökevényesedett szexualitást hogyan lehet visszaépíteni? Hogyan jutunk el az aktív, kezdeményező szexig? Kinek a felelőssége visszaépíteni a jó szexet?

 

  • Több szexre lenne igényem, mint a férjemnek. Az elutasítás mélyre megy. Hogyan lehetünk saját magunk a másik határait tiszteletben tartva?

 

  • A személyiségfejlődésem része, hogy végre tudok nemet mondani. Ez a lelki integritásom egyik kulcsa. Amikor a férjem szexet szeretne, de én nem, sarokba szorítva érzem magam. Az a dilemma, hogy a kapcsolatot válasszam, amiben számomra a nem kívánt szex egy megerőszakolás-élmény, vagy a lelki integritásomat, amit viszont a férjem visszautasításként él meg, és a házasságunkat a válás felé sodorja?

 

  • Nagyon erősen belénk van kódolva, hogy mások előtt nem szexelünk. De a gyerekek mindig ott vannak, tehát nagyjából sosem szexelünk. Hogyan lesznek így minőségi együttlétek? Most olyan, mint a kamaszkorunkban, amikor elmentek a szülők és van 20 perc. Logisztika még a fizikai körülmények megteremtése is. Hogyan lehet fenntartani a spontaneitást így?

 

  • Egy klasszikus munkahely mellett mikor van lehetőség szexelni? A napi szexuális csúcspontom akkor van, amikor másokkal vagyok. Ráadásul mire hazaérek, és lefektettük a gyerekeket, mindenki örülhet, ha végre bezuhanhat az ágyba.

 

  • Ha megbánt a férjem, nem akarok szexelni. Tiszta idegbeteg vagyok. Hiába mondja, hogy a szex majd megnyugtat, mert engem nem! Ha tudunk sokat beszélgetni, utána jó a szex, de neki kevesebb beszélgetésre és több fizikalitásra lenne szüksége. Ő fordítva működik: akkor lehet vele beszélgetni, ha volt szex.

 

  • Hogy működnek a pasik? Vajon ezeket a változásokat ők hogyan élik meg? Erről tök keveset tudunk…

 

 

És ami bevált

 

Néhány kihangosított kérdéssel kapcsolatban megosztottuk az egyéni bevált gyakorlatokat ebben a megtartó, bizalomteli női körben a HellóAnyu közösségi térben. Ezek közül mutatok néhány általánosat, a személyesebbeket a csoporttitok védi minden Anyacsavar Klubon.

 

 

A kihűlt szexualitás visszaépítésére bevált megoldások

 

  • Én vagyok az origo. Azt vettem észre, hogy ha nem érzem magam vonzónak, ha alacsony az önértékelésem, az meg fog mutatkozni a szexualitásomban is. Ha magamon dolgozom, gondoskodom a testi-lelki szükségleteimről, nő az önértékelésem, akkor újra szexi vagyok. Ha a kapcsolatra, vagy az új szerepre fókuszálok, de elveszek benne, az sosem lesz kívülről nézve szexi.

 

  • Amikor a párom önértékelése alacsony volt, az ő libidója tűnt el, jól működött a sok dicséret, pozitív megerősítés, akár kívülről is. Ha más nők flörtöltek vele, azt az energiát utána mindig behozta a kapcsolatba.

 

  • Mi úgy tartjuk fenn a kezdeti vonzerőt, hogy időnként egymást szabadon engedjük. Pár havonta mindkettőnknek van egyedül kimenője, ahonnan új impulzusokkal feltöltődve jön haza. Az eltávolodás után mindig izgalmas a másik, amikor hazajön. Én imádok ebben a hajóskapitány-feleség szerepben lenni. Az eltávolodást és az újraközeledést egyaránt élvezem.

 

  • Nálunk az is bevált, hogy alkalmanként csak az egyik fél okozott a másiknak örömet viszonzásvárás nélkül.

 

  • Sokszor vagyunk fáradtak, de peteéréskor mindig kívánós vagyok, ezt tudatosan figyelem, és használom. Ügyelek arra, hogy azokon a napokon ne terheljem túl magam mással, és maradjon energiám a szexre. Ezek az alkalmak így sosem kényszeredettek, és mindig újratöltik a kapcsolatot szexuális energiával.

 

 

  • Nálunk bevált, hogy elutazunk gyerekek nélkül, és olyankor mindig megtapasztaljuk, hogy még működik a szex. Viszont azt figyeltem meg, hogy legalább 2-3 napra kell elmenni, mert az első napon mindig összeveszünk.

 

 

  • Nekünk fontos volt, hogy otthon lehessünk nyugodtan, így az vált be, hogy a gyerekeket vitte el valaki otthonról. Egy időben arra vettünk fel egy dadát, hogy 1-2 órát sétáljon a gyerekekkel. Ebben az is jó volt, hogy előre lehetett várni ezeket az alkalmakat, és már előre készülni rá testben-lélekben.

 

 

  • Rajtunk sokat segített a „home office” mivel a szexualitásunk napi csúcspontja nap közben van, amikor ráadásul a gyerekek sincsenek otthon. A munkát meg boldogan pótoltuk be az esti fektetés után.

 

Szeretnél Te is fontos témákat őszinte és tabumentes, megtartó és bizalomteli légkörben megbeszélni?

Az Anyacsavar On-line klub tagként a titkos facebook csoportunkban és havonta egyszer élőben is találkozunk, és mindig más-más témát dolgozunk fel közösen.

Csatlakozz Te is az Anyacsavar On-line Klubhoz!

Várunk Téged is szeretettel!

 

Kategória: Mamabarát, Napló, Testi-Lelki | Hozzászólás most!

Megtartó közösségek: a 21. századi nagycsalád

Ki segít egy mai kisgyerekes anyáknak?

 

égen 3-4 generáció élt egy fedél alatt, testvérekkel, nagynénikkel, unokatesókkal. A családi rendszerben mindenkinek meg volt a maga feladata, és a családtagok besegítettek egymásnak. A gyerekgondozás és a háztartás összes feladata pedig biztosan nem egy ember nyakába volt varrva.

A helyi közösség ereje

 

Nem rég történt meg velem, hogy egy hétfő reggel indultam volna az oviba a nagyobbik gyerekkel és három csomaggal, de a ház előtt a biciklim hűlt helyét találtam csak.

Bevillant, hogy a bringát otthagytam egy játszótéren 4 (!) nappal azelőtt, egy fának támasztva, rajta a gyereküléssel. Lélekszakadva, és biztos kudarcra számítva siettem a játszóra, ahol megtaláltam a bicót, ami oda volt lakatolva a kerítéshez, a nyergén egy telefonszám.

 

Ami a legcsodálatosabb a történetben, az pedig az a törődés, odafigyelés, összefogás, ami emögött volt. Az történt, hogy valaki csütörtök este meglátta az ablakából a sötétedő játszótéren a biciklimet, lefotózta, és feltette a helyi Facebook közösség fórumára, amit sokan láttak. Másnap valaki más arra járt, és felismerte a képen látott bicót, ami még mindig ott állt a fának támasztva, és felhívta a közelben lakó ismerősét, aki szólt a férjének, aki aztán lejött és biztonságba helyezte a bringámat. Négy különböző ember összehangolt segítsége – akik közül kettőt még csak nem is ismertem!

 

 

Helyi közösség: törődés, odafigyelés, összefogás

 

Elmondhatatlanul jó érzés, hogy egy olyan környéken lakom, ahol ilyenkor – és bármikor máskor is – figyelnek rám, és egymásra ennek a kis helyi lakóközösségnek a tagjai!

Akkora könnyebbség, hogy nem mindent a saját káromon kell kitapasztalnom, hanem egy közösség tudása támogat, bármiben bizonytalanodom is el, vagy szorulok mások jóindulatára.

Én is adtam már vissza padon hagyott slusszkulcsot és pénztárcát jogos tulajdonosának, vigyáztam más gyerekére a játszón, amíg ő elugrott valamit elintézni, gyűjtöttem aláírást helyi ügyért, tömtem kartonpapírt egy kocsi esőben lehúzva felejtett ablakába, vagy szállítottam autóval adománybútort egy nehéz sorsú közelben lakónak. Ez itt természetes.

 

Építs magadnak falut!

 

Az Anyacsavar csoportokon szinte mindig foglalkozunk azzal a támogatói hálóval, amire kisgyerekes anyaként számíthatunk, bármiről legyen is szó. Nekem ez a helyi közösség a családom és a barátaim mellett a támogatói hálóm fontos része. Amíg nem voltak gyerekeim, egyáltalán nem voltam benne aktív, nem is tudtam, mekkora kincs ez a kis „falu” a nagyvárosban.

Amióta azonban kisgyerekes anya vagyok, nagyra értékelem, hogy biztosan tudhatom, ha este 10-kor egyedül vagyok a gyerekekkel otthon, és egy fejfájás csillapítóra van szükségem, biztosan lesz valaki, aki akár ismeretlenül is felugrik vele. És biztosan lesz valaki, aki felteszi a Facebook csoportba, ha valaki égve hagyta a kocsija fényszóróját, ha új fagyizó nyílt a környéken, ha meleg szívvel ajánlja az általa kipróbált nyári tábort, vagy látott egy jó filmet a moziban.

 

Hogyan születik egy helyi közösség?

 

Bárkinek mesélek is a mi helyi kis közösségünkről, irigykedve és vágyakozva mondja, hogy sajnos náluk nincs ilyen, bárcsak lenne. Engem nagyon izgat, hogy mi az, ami egy ilyen közösséget életre hív, és működtet, mert jó lenne, ha ilyenekből még több lenne országszerte. Megkérdeztem ezért olyan helyi közösségek alapítóit, amelyek számomra példaértékűen működnek.

Kustár Blanka és Paál Rita a József Attila Lakótelepen alapította meg az Anyahajó Anyaközpontot és családi kikötőt, ami a régi sokgenerációs nagycsaládok megtartó funkcióját nyújtja a négy fal között, a család és háztartás összes feladatával egyedül maradt nőknek. „Úgy élünk együtt, amilyen régen egy zárt falu vagy egy nagycsalád lehetett: vigyázunk egymás gyerekére, hozzuk-visszük óvodába, iskolába. Betegség, gyermekágy idején ebédet főzünk egymásnak. Együtt sportolunk, kirándulunk. Segítünk fuvarral, cipekedéssel, kölcsön szerszámmal, ha kell. És azzal, hogy vagyunk egymásnak: van kitől kérdezni,  van, aki meghallgat, van kinek kikiabálni az örömömet.”( Forrás: https://anyahajokozpont.hu/maci-ugy-2-ezzel-a-tortenettel-palyaztam/)

 

Mitől működik jól?

 

A legendás Újlipótvárosi Szülők és Barátaik csoport alapítói – Sára Bernadett és Bugledits Melinda – szerint nagyon fontos, hogy földrajzilag egy viszonylag kicsi és behatárolt terület értékrendben, gondolkodásmódban nagyjából hasonló lakóit tömöríti a közösség. Így nincs meddő vitatkozás mondjuk politikai kérdésekben, és egyértelmű az azonnali civil összefogás, hogy az önkormányzatnál a kisgyerekes családok kilobbizzák a játszóterek esti kivilágítását.

 

Ez a helyi csoport emiatt működik jól Melinda és Detti szerint:

 

  • Bizalom

Azaz biztos lehetek abban, hogy amiről a csoportban beszélek, az bent is marad, a csoporttagok tiszteletben tartják, és diszkréten kezelik a fórumon elhangzottakat.

 

  • Titkos csoport

Azaz olyan Facebook közösség, ahová meghívásos alapon, az adminok jóváhagyásával lehet csak bekerülni. Minden tag valakinek a valakije, külsősök sem a csoportra, sem annak tagjaira, és a benne folyó beszélgetésekre nem tudnak rákeresni.

 

  • Kritikus tömeg

Állítólag 400-500 főnél indul el az a dinamika, amikor minden kérdésre jön válasz, minden problémára akad segítő kéz, és bármilyen programra érkeznek lelkes csatlakozók.

 

  • Lokálpatrióták

A lakóhely szépülése és a helyi közösség védelme különösen fontos azoknak, akik helyben születtek, itt nőttek fel, akik ennek az organikus, állandóan változó szövevényes kapcsolati hálónak rég óta tagjai. A sok személyes ismeretség aktívabb csoportot generál, és segít a kisgyerekes családként betelepülteknek is a virtuális közösségből a valódi, élő közösségbe integrálódni.

 

  • Védőháló és érdekképviselet

Azaz a virtuális közösség összefog közös ügyekért, és a közösség tagjaiért. Az ÚSZB-n sok kezdeményezésnek akadt számos követője: a Tutaj projektben egy bezárt óvoda felújításáért kampányolt a helyi közösség; a Belső kertek pályázaton a háztömbök által körülölelt belső udvarok növényekkel, padokkal, biciklitárolókkal élhetővé tételéért foghattak össze a lakók; a hagyományos szilveszteri felvonuláson a Szent István parktól a Jászai Mari térig vonulnak trombitát fújva a kisgyerekes családok, majd Kárász Eszter énekel és ukulelézik mindenki örömére; a Pozsonyi Pikniken pedig évek óta valamilyen nemes cél javára sütnek és árusítanak sütit a helyi anyák.

 

Mik a kezdeti lépések?

 

Felmerül a kérdés, mi kell ahhoz, hogy egy jól működő helyi csoport létrejöjjön, ha valaki esetleg arra adná a fejét, hogy a saját lakhelyén építsen magának „falut”.

Az ÚSZB úgy alakult, hogy pár játszótéren, a gyerekek révén összeismerkedett családban egy novemberi délutánon felmerült, mi lenne, ha a Facebookon folytatnák a bandázást. Erre akkora igény mutatkozott, hogy 3 hét alatt 200 fősre duzzadt a csoport. Eleinte nagy igény volt sok személyes találkozásra, ismerkedésre, ezért szerveztek a tagok pikniket a parkban, majd egy helyi beteg kisfiú műtétjére gyűjtés nagy lendületet hozott a csoport aktivitásában, és azóta sincs megállás, a csoport nő, formálódik, és születtek belőle újabb kisebb csoportok egy-egy téma mentén (helyi vállalkozókat, a helyi közlekedést megreformálni akarókat, a karitatív hajlamúakat…stb. tömörítő szintén helyi alcsoportok.)

 

És mi a helyzet vidéken?

 

Egy jó példát ismerek, a debreceni Anyahajó Klub születését, aminek a születéséről itt írtam egy szerintem eléggé tanulságos posztot. Jó példa arra, hogyan jön létre egy támogató anyaközösség néhány hasonló helyzetben lévő kisgyerekes nő sorsközösségéből, önzetlen felajánlásaiból, önmagán és másokon segíteni akarásából.

 

 

Integrálódás a csoportba

 

Mint minden közösségben, egy Facebook csoportban is vannak íratlan szabályok, amik támogatják, hogy valaki a valóban tagnak érezze magát. A kulcs az, hogy először adj, csak azután kérj. Ha pár hétig figyelemmel kíséred a csoportot, és ahol tudsz, segítesz – számodra akár idegen – másoknak, valószínűleg előbb-utóbb ezekből személyes találkozások, új élő kapcsolatok lesznek. És minél több személyes kapcsolatod van egy csoportban, annál valószínűbb, hogy a te kérdésed, kérésed is választ kap. Akár olyanoktól is, akiket – még – nem is ismersz.

Ez a folyamatos kölcsönös adás és kapás hatalmas energiákat szabadít fel. Nagy flash, szívből ajánlom Neked is! 🙂

 

 

 

Kategória: Mamabarát, Napló, Testi-Lelki | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Pénzügyi nevelés: Te mire tanítod a gyerekedet?

Október 31-én lesz a Takarékossági Világnap. Ennek alkalmából, a CIB Bank támogatásával egy kétrészes pénzügyi nevelés cikksorozatot indítottam, aminek a célja, hogy kezdjünk el közösen gondolkodni arról, hogyan viszonyulunk a pénzhez önmagunkért felelős felnőtt emberként, és a gyerekeinkért felelős kisgyerekes szülőként. Az első részben arról írtam, milyen mintát hozunk otthonról, mit szeretnénk, vagy mit muszáj másképpen csinálnunk, mint a szüleinknek. Ebben a részben arról szeretnék írni, milyen értékekre, képességekre, gondolkodás- és működésmódokra taníthatjuk a gyerekeinket a pénzen keresztül, és milyen módszerekkel.

 

Nem vagyok pénzügyes, nincsenek kész válaszaim, ezért nem is fogom megmondani a frankót. Egy kisgyerekes szülő vagyok, aki felelős döntéseket szeretne hozni, és önismerettel foglalkozó szakember. Ezért most elgondolkodtató kérdéseket szeretnék feltenni, és ezek megválaszolásával közelebb kerülni a saját legjobb megoldásaimhoz egy számomra kevéssé tudatosan művelt területen. Ha van kedved, tarts velem, és válaszold meg Te is azokat a kérdéseket, amelyeket önmagamnak én is feltettem.

 

 

A takarékosság előszobája: megtanítani késleltetni

 

Ismeritek a pillecukor tesztet? A híres stanfordi kísérletben négyéves gyerekeknek kell dönteniük: vagy megeszik azonnal a felkínált pillecukrot, vagy várnak vele 15 percig, és akkor kettőt kapnak. A kísérletvezető kimegy, a gyerekek pedig magukra vannak hagyva a folyamatos kísértéssel, és csak az önuralmukra támaszkodhatnak. A kísérletben résztvevő gyerekeket 18 éven át nyomon követték a kutatók, és azt a meglepő eredményt kapták, hogy azok, akik ellen tudtak állni a kísértésnek, és késleltetni tudták az azonnali kielégülést, később sikeresebbnek bizonyultak az iskolában, és boldogabbnak a mindennapi életben.

Szülőként mit tehetsz, hogy ezt elősegítsd? Talán elsőre furcsán hangzik, de a kiszámítható családi szokások bevezetésével, a következetes határszabással, és a szabályok betarttatásával ülteted el a magját annak, hogy a gyereked később megtanuljon hosszabb távra előre tervezni (például félretenni a zsebpénzt egy komolyabb dologra), a külső nyomásnak (például azonnali költésre csábító reklámoknak) ellenállni. Ezzel már ovis korban, pénz nélkül is megágyazol a gyereked későbbi pénzhez való viszonyának. A pillecukor tesztet otthon akár te is kipróbálhatod, ha kíváncsi vagy, hogy áll most a gyereked az önfegyelemmel. Bevállalod? 😉

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Nálatok mennyire vannak világos szabályok? És kiszámítható családi szokások? És következetes határszabás?

 

 

A döntés szabadsága és súlya, avagy véges lehetőségből gazdálkodunk

 

Nagycsoportos, kisiskolás kortól simán tudod emelni a tétet, ha felelős pénzügyi döntéshozatalra akarod nevelni a gyereked. Bár én pénzt még nem adok neki, a pénzköltésről való döntések egy részét átruházom az ötévesre. Ha valamilyen turista csapda felé igyekszünk családilag, mint nyáron volt egy teljes nap a Művészetek völgyében, előre elmondtam, hogy a nap folyamán 3 dolgot választhat a millió édességárus, a kilométer hosszú kirakodóvásár és a fizetős pluszprogramok között. Tehát véges mennyiségű lehetőségből, vagy később konkrét összegből ő maga gazdálkodik, hoz döntést, majd mérlegel, és hoz helyette inkább másikat. Választ, és ezzel sok más dologról lemond, és sokkal, de sokkal jobban megbecsüli a választott valamit azáltal, hogy rengeteget dilemmázott, mire végre mellette döntött. És az a frusztráció, ami akkor éri, amikor élt a limitált lehetőségeivel, és nem tud egy negyedik vágyott valamit választani, csak majd legközelebb, megtanítja arra is, hogy a következő döntési helyzetben új mérlegelési szempontokat is használjon. Döbbenten tapasztaltam, hogy egy év elteltével is emlékezett arra, amire tavaly vágyott, és sokkal körültekintőbben választott, mint egy éve (egy finomság, egy élmény, egy kézben elvihető apróság).

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Nálatok minek a megvásárlásáról és hány éves kortól dönthet a gyerek? Hogyan segítitek a felelős döntéshozatalban?

 

 

A munka becsülete

 

Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy gyerekmunkára buzdítok, de szerintem érdemes lecsapni azokat a magas labdákat, amikor a gyerek maga kezdeményezi, hogy szeretne munkával pénzt keresni. Olyan 9-10 éves lehettem, zsebpénzt még nem kaptam, amikor a húgommal kitaláltuk, hogy a rajzainkból kiállítást rendezünk. Meghívtuk a családot (szülőket, nagyszülőket) a „megnyitóra”, beáraztuk a képeket (5-10-20 forintért), és ők nagyon komolyan vették a dolgot, minden alkotás elkelt, a keresményem meg bekerült a gyereknapi aszfaltrajzoló versenyen nyert páncélszekrény alakú perselyembe. A sulinkban meg volt egy srác, aki hétévesen kiírta egy kartonpapírra a lakótelepen, hogy „kocsimosás 5 forint”, és kis vödörrel, ronggyal szépen le is mosta a jófej, vállalkozó szellemű felnőttek Trabantjait és Skodáit ameddig felért, úgy az ablak közepéig.

 

Az Anyacsavar On-line Klubban is beszélgettünk nem rég erről, és nagyon megérintett Klau példája, akinek deklarált célja, hogy amikortól lehet, a gyerek korának megfelelően arra szoktassák a kisfiukat, hogy munkával keressen pénzt.

„Szüretelni barátnál kiskosárral, szedni ezt-azt és eladni. Sütni sütiket és eladni. Erre a legjobb terep kicsiként a család és a barátok eleinte. A Mihály-napi vásárra sütött meggyes piskótát. Persze, segítettem, de csak kuktaként. Ezt aztán az oviban a társaknak, szülőknek papír tantuszért, petákért adta el. Utána abból “vett” magának másoktól sütit. És utána nagyon boldog volt, mi mindent tudott “venni” abból, ami keresett. Szerintem ezek nagyon jó dolgok. Úgy látom, öröm a gyereknek és az is, hogy a munkájával pénzt keres. Amit leginkább fontosnak tartok, hogy egy védett burokban tanulhassa meg, hogy keresse meg becsületes munkával, kreativitással, tehetséggel a pénzt, hogy használja felelősen.”

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Te hány éves kortól és milyen eszközökkel tanítod a gyerekedet a „munka becsületére”?

 

 

A zsebpénz, avagy tapasztalati tanulás élesben

 

A CIB Bank reprezentatív felmérése szerint a magyar szülők jellemzően 11-12 éves kortól kezdenek el zsebpénzt adni a gyerekeknek, átlagosan heti 1100 forintot. Ez nagyjából egybe esik azzal az életkorral, amikor a szülők példája mellett meghatározó lesz, mi a trendi a kortárs csoportban. Ilyenkor lehet rettegni, hogy mikor állít haza a gyermekünk azzal, hogy ő is szeretne okos telefont, márkás cuccokat, szóval nyilván nagy a kísértés az impulzusvásárlásra.

A túlnyomó többség heti, vagy ritkábban havi rendszerességgel ad zsebpénzt, ami a rendszeresen, és kiszámíthatóan érkező jövedelmet modellezi a majdani felnőtt életből, holott éppen abba az irányba haladunk globálisan, hogy a klasszikus, rendszeres havi jövedelmet adó munkahelyek átalakulóban vannak a kiszervezés, projektekre szerződés irányába, amiről az előző cikkben is írtam.

 

A zsebpénzzel a top három leggyakrabban megfogalmazott szülői cél egyike, hogy a gyerekek megtanulják a pénz értékét, azaz hétről hétre saját tapasztalatot szerezzenek arról, hogy 100, vagy 1000 forint mire elég, és mire nem. Erre valóban szuper eszköz, bár erre éppen úgy megfelel az is, ha aktívan bevonjuk őt a napi/heti bevásárlásba.

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Te milyen eszközzel segíted, hogy a gyereked megtanulja a pénz értékét?

 

 

Célállítás, tervezés, priorizálás, döntés, avagy a pénz beosztása

 

Fontos elérendő cél, hogy tanulják meg már felső tagozatban a pénzt beosztani. Azaz rövid és hosszabb távú saját célokat kitűzni – „szeretnék egy csokit a büféből, amire van is pénzem, és nagyon vágyom az új Star Wars legóra, amihez hónapokat kell spórolnom”. Ehhez legalább fejben költségvetést kell készíteni, és felállítani egy személyes fontossági sorrendet. Majd ennek alapján dönteni az azonnali kielégülés, vagy a pillanatnyi lemondás között. A hosszabb spórolást igénylő célok elérésére nagyobb esélye van azoknak a gyerekeknek, akik már ovis korukban megtanultak türelmesen várni, de még 10-14 évesen sem késő élesben, valódi pénzzel, ugyanakkor komolyabb tét nélkül, a szülői háttér védett burkában, a hibázás, és rossz döntések megtapasztalásának lehetőségével fejleszteni ezt a skillt. De vajon hagyják-e a szülők a gyerekeket hibázni, és a hibáikból tanulni? Ennek egyértelműen ellentmond a kutatás eredménye, amely szerint bár a szülők több mint kétharmada szerint helyes stratégia bevonni a gyerekeket a család pénzügyi dilemmáiba és döntéseibe, túlnyomó többségük csak akkor szabad zsebpénzt adni a gyereknek, ha már felelősen tudja elkölteni.

 

Magdi szülei négy gyereket neveltek, és ők úgy ítélték meg, megéri kockáztatni, és a gyerekekre nagyobb összeget és komolyabb felelősséget bízni. Ők egy ingatlan kiadásából befolyó összeget osztottak el a négy gyerek között. „A bérleti díjat megkaptuk azzal, hogy abból kellett bérletet, ruhát, osztálypénzt, szinte mindent finanszíroznunk. Nagyon jó lecke volt a pénz beosztására.”

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Hagyod hibázni, és a hibáiból tanulni a gyerekedet? Hogyan támogatod, ha rossz döntést hozott?

 

 

Gyarapodás, vagy megelégedés?

 

A kutatásból kiderül, hogy a szülők azt is szeretnék elérni a zsebpénzzel, hogy a gyerekek megtanulják megbecsülni a pénzt, ami van. Azaz nem vágyni többre, jobbra, másra, mint amennyi van. Holott ennél szerintem százszor fontosabb lenne arra megtanítani a gyerekeket, hogy hogyan tudnak becsületes módon több pénzt csinálni, hogy jobban, másképp élhessenek, több mindenhez férhessenek hozzá… ha szeretnének. Mondjuk jó befektetéssel, több és minőségibb munkával, lehetőségek megragadásával (pl. pályázati támogatások), másokkal együttműködéssel.

 

Nekem ezért is tetszenek azok a módszerek, ahol a zsebpénz után a szülők „kamatot” is adnak, ha a gyerek meghatározott ideig nem nyúl hozzá, vagy díjazzák, ha a gyerek benyúl olyan feladatokért, amiért a felnőtteknek is pénz járna. „Anyu sokáig varrt otthon mellékállásban, sokat segítettem neki vasalni meg gombot varrni, ezért viszont meghatározott per darab fizut kaptam.” – meséli Magdi.

 

 

Társadalmi felelősségvállalás

 

Szimpatikus és érthető megközelítés számomra a „Ne több legyen, hanem elég!” családi szlogen is, ami mögött az az üzenet, hogy az állandó pénzhajhászás helyett az időnket és a figyelmünket a kapcsolatainkra, és más fontos dolgokra fordítsuk. Én mégis gyarapodás-párti vagyok, mert úgy gondolom, a több pénz nagyobb szabadságot ad nem csak a saját céljaink elérésében, hanem a „világjobbításban” is. Pénzzel tudok támogatni másokat, számomra fontos ügyeket, hatást gyakorolni a környezetemre az értékrendemnek megfelelően.

 

Ezért is kedvenc megoldásom a zsebpénzadásra Judit barátnőmé. Náluk alapszabály, hogy a gyerekek bármennyi pénzhez jutnak is bármilyen forrásból (zsebpénz, jutalom, alkalmi összegek rokonoktól), annak 50%-át költhetik el azonnal, arra, amire éppen szeretnék. 25%-át félre kell tenniük egy általuk választott hosszú távú cél elérésére. 25%-át pedig el kell adományozniuk egy általuk választott szervezetnek, egy általuk kijelölt célra. Így a gyerekek pici koruktól megtanulják a pénzt beosztani, hosszú távra is tervezni, és megtapasztalják a társadalmi felelősségvállalás anyagi lehetőségeit.

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Te megelégedés- vagy gyarapodáspárti vagy?  Szerinted mennyi idős kortól taníthatunk egy gyereket társadalmi felelősségvállalásra és milyen eszközökkel?

 

Köszönöm, hogy velem tartottál, és ha van kedved, és oszd meg Te is a tapasztalataidat!

 

 

Kategória: Gyereknevelés, Új családi szokások | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Pénzügyi nevelés: Te milyen mintát hozol otthonról?

Október 31-én lesz a Takarékossági Világnap. Ennek alkalmából, a CIB Bank támogatásával két cikkel jövök nektek egy mostanában engem is sokat foglalkoztató témáról, a pénzügyi nevelésről. A célom az, hogy kezdjünk el közösen gondolkodni arról, hogyan viszonyulunk a pénzhez önmagunkért felelős felnőtt emberként. És a gyerekeinkért felelős kisgyerekes szülőként. Milyen mintát hozunk otthonról, mit szeretnénk, vagy mit muszáj másképpen csinálnunk, mint a szüleink? És hogyan alakíthatunk ki egészséges viszonyulást a pénzügyekhez a gyerekeinkben?

Nem vagyok pénzügyes, nincsenek kész válaszaim, ezért nem is fogom megmondani a frankót. Egy kisgyerekes szülő vagyok, aki felelős döntéseket szeretne hozni, és önismerettel foglalkozó szakember. Ezért most önreflexiókat szeretnék megosztani és elgondolkodtató kérdéseket feltenni, hogy ezek megválaszolásával közelebb kerüljek magam is a saját legjobb megoldásaimhoz egy számomra kevéssé tudatosan művelt területen. Ha van kedved, tarts velem, és válaszold meg Te is azokat a kérdéseket, amelyeket önmagamnak én is feltettem.

 

 

A szülővé válás egyik legnagyobb (nekem pedig – vessetek a mókusok elé – egyértelműen a legnagyobb) kihívása a gyereknevelés. Ennek egyik méltatlanul mellőzött eleme a pénzügyekre nevelés. Pedig egyáltalán nem mindegy, milyen a viszonyunk a pénzhez. A kurrens boldogságkutatások szerint ugyanis a pénz is olyan tényező, amely ha tetszik, ha nem, fontos szerepet játszik a szubjektív boldogságérzetünk alakulásában. És a gyerekeinkében is.

 

 

Példával nevelünk

 

Mint a gyereknevelés minden területén, a pénzügyekre nevelésnél is a legfontosabb eszköz a példamutatás. Bár sok családban vannak tipikus szülői intelmek, mint „tanuld meg a pénz értékét”, meg „kölcsön nem kérünk és nem adunk”, ezeket a hétköznapi gyakorlat hitelesíti. Még akkor is, ha esetleg nincsenek is önmagunknak megfogalmazott nevelési elveink, tudatos pénzügyi nevelési céljaink, a mindennapi viselkedésünkkel példát mutatunk, értékeket közvetítünk. Büfében veszed a szendvicset, vagy otthon készíted? Az időd drágább, a kényelem fontosabb számodra, vagy a pénz? Megelégszel az alacsonyabb fizuval, csak minél több időt tölthess a családdal? Inkább túlórázol, de a színházba járáshoz ragaszkodsz? A te pozíciódban nem öltözködhetsz akárhogy? Az apádnak sem volt millió játéka, mégis felnőtt valahogy? A fontossági sorrend szavak nélkül is átjön.

 

Mire költünk?

 

Emlékszel, hogy gyerekkorodban mire költöttek a szüleid, és mire nem? Mi élvezett prioritást akár más dolgok kárára is, és mire sajnálták a pénzt? Aminek persze van egy értékrend-közvetítő üzenete is: mi az, ami szerintük az életben igazán fontos, és mi az, ami kevésbé.

Nyilván nem véletlen, hogy simán járok lyukas bugyiban, miközben a gyerekeim fizetős intézménybe járnak, hiszen ezt láttam otthon is, és ez a minta jött át a családi narratívából is. Az apai nagyszüleim kétkezi munkásként dolgoztak nagyon keményen, és roppant szerény körülmények között éltek társbérletben, majd életük végéig albérletben, de az apám a családjából elsőként főiskolát végezhetett, versenysportolt, zongorázni tanult. Amikor a ’80-as években disszidáltak közeli családtagok, az összes családi ékszert pénzzé tették, hogy a gyerekük a legjobb magániskolába járhasson. Bár a legzűrösebb negyedben laktak, és csak pottyantós budi volt a kert végében, ennek ellenére takarítónő járt hozzájuk, ami felesleges luxusköltésnek tűnhet. Az oka az volt, hogy gőzerővel készültek a szakvizsgájukra, hogy a választott új hazájukban is a saját szakmájukban dolgozhassanak. A tanulás, az élethosszig tartó önfejlesztés nálunk olyan érték, amiért nagyon sok – mások által elképzelhetetlen, vagy érthetetlen – kényelmetlenséget bevállaltak a szüleim, nagyszüleim, dédszüleim… és én is.

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Neked mik a fontossági sorrended a pénzköltésben? És mit üzen ez vajon a gyerekeidnek?

 

 

Honnan jön a pénz?

 

A szüleink generációja számos dologban mutathatott nekünk jó, vagy rossz példát a pénzügyek kezelésével kapcsolatban, azonban van jó pár dolog, ami az elmúlt harminc évben globálisan megváltozott a világban, ezért nekünk most minták híján, önerőből kell ezekre adaptív megoldásokat találnunk. Mondok pár példát:

 

Amikor kisiskolás voltam, a ’80-as évek szocializmusában például mindenkinek volt munkája, és havi rendszeres, kiszámítható jövedelme függetlenül attól, mennyit és milyen minőségben dolgozott. Nem voltak nagy bérkülönbségek, és sokan az első munkahelyükről mentek nyugdíjba. Sokszor hallottam a szüleimtől, nagyszüleimtől, hogy „ez egy nyugdíjas állás”. Nekünk, mai kisgyerekes szülőknek szinte biztos, hogy már nem lesz állami nyugdíjunk, és megkockáztatom, hogy államilag támogatott egészségügyi ellátásunk sem, mivel sajnos a jólléti állam bedőlőben van az egész világon. Komoly tartalékokat, passzív jövedelemforrásokat kell kiépítenünk, ha fenn akarjuk tartani az anyagi biztonságunkat.

 

Amikor gimis voltam, az egyik tanárunk azt mondta, hogy aki közülünk ért a számítógéphez (értsd a word és excel kezeléséhez) és tud angolul, annak arany élete lesz. Ehhez képest mára ez alapelvárás a legtöbb munkához, a sikert, megbecsülést, jó jövedelmet messze nem garantálja. Sőt, nem csak az változott meg, hogy milyen szaktudásra van fizetőképes kereslet, hanem úgy fest, hogy tíz-tizenöt éven belül klasszikus, havi fizus munkahelyünk sem nagyon lesz. Abba az irányba haladunk, hogy rövidtávú, konkrét projekteken, több munkáltatónak fogunk dolgozni, így több forrásból érkezik majd a bevételünk is, akárcsak egy kisvállalkozónak. Ez azt jelenti, hogy be kell rendezkednünk a megrendelések és a jövedelmek kiszámíthatatlanságára. Ha pedig öregek vagy betegek leszünk, a saját megtakarításainkra számíthatunk állami segítség helyett. Amit tehát a jövedelemszerzéssel kapcsolatban a szüleimnél láttam, manapság egyre kevésbé használható, és arról végképp gőzöm sincs, mi lesz a helyzet húsz év múlva, amikor az én gyerekeim lépnek ki a munkaerőpiacra. Valami olyasmire kellene tehát felkészítenem őket, amiről annyit lehet csak sejteni, hogy teljesen másmilyen lesz, mint most.

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Te hogyan készülsz a jövőre? Honnan lesz nyugdíjad? Mit teszel a jövőbeni anyagi biztonságodért ma?

 

 

Amire az élet tanított

 

És jöhetnek meghatározó minták a családon kívülről is. Egyetemista koromban nyelvtanításból egészítettem ki a kevéske ösztöndíjamat. Az egyik tanítványom jól menő vállalkozó volt, aki egyszer azt mondta nekem, hogy „Ha kevés a pénzed, nem kevesebbet kell költeni, hanem többet kell keresni.” Emlékszem, mennyire leesett az állam ezen a megközelítésen. A szüleim arra tanítottak, hogy addig nyújtózkodjak, ameddig a takaróm ér. Fantasztikusan megtanítottak takarékoskodni, a pénzt jól beosztani, de azt nem tanultam meg, hogyan tudok az értékteremtő munkámért több pénzt kérni, és a bevételeimet a személyes céljaimhoz igazítani. Merészet léptem, és a piaci ár fölé elemeltem az óradíjamat. Tudjátok mi történt? Kevesebb tanítványom lett DE többet kerestem kevesebb idő alatt. Nőtt az önértékelésem, és a következő helyzetben, amikor önmagamért kellett kiállnom, kevésbé izgultam, jobban mertem kockáztatni.

 

Inkább cél, vagy inkább eszköz?

 

Mára már rengeteg tapasztalatom van arról, hogy nagyon sokféle tevékenységgel lehet pénzt keresni. Kiléptem abból a paradigmából, hogy a munka egy fárasztó és stresszes kényszer kell hogy legyen, amiért jutalmul pénzt kapok, és ami pihentet, vagy örömet okoz, azért én fizetek. Ma már abból indulok ki, hogy mi az, amit szenvedélyesen és örömmel csinálok, és amiben szívesen fejlődöm, tanulok újat. És ha ez megvan, kitalálom, hogyan lehet ezzel pénzt keresni. A gyerekem is tudja, hogy imádok dolgozni, és nekem a munka olyan, mint neki a játék. A pénz első sorban nem egy vágyott, elérendő cél, amiért bármit megteszek, hanem egy eszköz, amit használok. Nem csak arról döntök, mire költöm, hanem arról is, honnan folyjék be.

 

Szerintem a kérdések, amiket ezzel kapcsolatban érdemes feltenned magadnak:

Neked milyen (jó, vagy rossz) tapasztalatok változtatták meg felnőttként a pénzhez való viszonyodat?

 

 

A következő részben többek között arról olvashatsz, mik a pénzügyi nevelés lehetséges céljai, és milyen – méltán népszerű, vagy egészen különleges – módszereket használnak ezek elérésére más szülők. Olvass, inspirálódj, és oszd meg Te is a tapasztalataidat!

 

 

Kategória: Gyereknevelés, Új családi szokások | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Felkészítés állásinterjúra

Örüljek, ha egyáltalán van állásom?

Hat éve dolgoztam egy cégnél, amikor eldöntöttem, hogy lépnem kell. Akkori munkámat a lányom születése után két évvel, igencsak megtépázott önbizalommal kezdtem el. Bár a feladataimat szerettem, nem voltam megfizetve vagy bármilyen más módon megbecsülve. Ez az önbecsülésemet, fizetési és egyéb igényeimet elképesztő módon torzította: magam is elhittem már, hogy nekem tényleg csak ennyi jár, és örüljek, ha egyáltalán van állásom.

 

Bértárgyalás… fog ez menni?

Elképzeltem újra és újra, hogy milyen jó érzés lesz elküldenem majd a felmondólevelemet…

Ekkor egy izgalmas álláshirdetésre bukkantam.  De mondjuk ki őszintén: nem igazán voltam produktív, bértárgyalásra hasznos mentális állapotban.

Amikor Dórához fordultam, azt reméltem, szimplán a bértárgyaláshoz kapok némi gyakorlati segítséget, ehelyett azonban egy teljesen új szemléletet kaptam tőle. Amikor Dóra – megismerve képzettségeimet, gyakorlatomat – meghallotta, milyen fizetést képzelek el magamnak, felhívta a figyelmem többek között a helyi jellemző fizetésekre, az én tapasztalataimra és tudásomra a szakmámban, arra, hogy mennyire értékes munkaerő vagyok, és arra biztatott, azt gondoljam végig, hogy ÉN miért vagyok értékes az álláshirdetőnek. Arra is biztatott, hogy ne abból induljak ki, hogy most mennyit keresek, hanem abból, mennyit szeretnék kapni.

 

Önállóság, önértékelés, önbizalom… miért nehéz nőként, anyaként?

Nem az első munkahelyem volt ez, nem is a második, mégis még egyetlen helyemen sem kezdtem el az interjú során feltornászni a fizetési igényemet. Erős szorongás fog el, ha konfliktusba kerülök, és attól félek, hogy a magasabb fizetési igény miatt majd mást fognak felvenni – ami az első munkahelyen, frissen végzett kezdőként lehet, hogy így is volt. Valahogy az a sejtésem, ezzel mások is így vannak, és ráadásul ezek a mások mindig inkább nők, mint férfiak. Lehetséges, hogy azért (is) léteznek nemi különbségek a fizetésekben, mert mi nők nehezebben állunk ki magunkért?

 

Saját igények feltárása, alkuzónák kijelölése

Dórával másfél órát beszélgettünk az első interjú előtt, és ennek végére kialakult egy stabil képem arról, mit szeretnék mindenképpen megkapni, és mi az, amit még ezen felül jó lenne; mi az, ami miatt én leszek a legjobb választás, és mi az, amit nem szeretnék csinálni, amiben tehát semmiképpen ne számítsanak rám az új munkám során. A beszélgetésből akcióterv lett, a tervből pedig új önbizalom.

 

Megérdemlem a sikert!

Az interjú után természetesen elsők között hívtam Dórát, hogy elmeséljem, mennyire jól ment minden. Dóra hasznos tanácsokkal látott el a második interjúkörre is. És ekkor történt az újabb meglepetés: Dóra egyszerűen azt mondta: “Gratulálok! Nagyon ügyes vagy! Megérdemled a sikert!” Elállt a szavam. Még soha senki nem mondta, hogy én megérdemlem a több fizetést, elismerést. Ez újabb önbizalom-adagot csepegtetett belém.

 

Az anyagi elismerés is építi az önértékelést

A lehető legjobb döntést hoztam meg, amikor Dórát kértem meg, hogy felkészítsen az interjúra: tanácsai, kérdései nyomán 30%-kal magasabb bért és többféle, pénzben ki nem fejezhető extra juttatásokat sikerült kialkudnom ahhoz képest, amit magamban először elképzeltem. Az új, “értékes munkavállaló” énképemet még nevelgetem magamban egy kicsit, de a csíráit Dóra már visszavonhatatlanul elültette.

(Judit, értelmiségi dolgozó anya)

 

Az otthon töltött évek után úgy érzed, már semmihez sem értesz?

Nem bízol abban, hogy találsz izgalmas, Neked való munkát?

Úgy érzed, nem fogod tudni a munkát a családdal összehangolni?

Nem mersz kiállni önmagadért a munkahelyeden?

Szeretnél karriert építeni, de úgy gondolod, ez gyerekek mellől nem lehetséges?

Várlak Téged is egyéni coachingra!

VAN megoldás!

 

Kategória: Az Anyacsavar egyéni coachingról, Referenciák, Vissza a munka világába | Címke: , | Hozzászólás most!