M. K. története az Anyacsavar Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett, és arról szól, milyen újrakezdeni mindent a nulláról pozitív hozzáállással, hittel, belső erőforrásokhoz nyúlva, a nehéz helyzetekből is erényt kovácsolva. Milyen fiatalon anyává válni, kisgyerekekkel külföldre költözni és nulláról újrakezdeni, vállalkozást indítani, majd visszaköltözni Magyarországra, és megszerezni az álommelót, amivel egyensúlyban lehet tartani a munkát és a magánéletet.
Korai kezdés?
Történetemet talán ott kezdeném, hogy 16 éves koromban ismertem meg a férjemet. Első igazi szerelem volt, és bár mások még tojáshéjat láthattak a fenekünkön, mi annyira biztosak voltunk magunkban és az érzéseinkben, hogy 20 (ill. 25) évesen összeházasodtunk. Ekkor még főiskolára jártam, de már dolgoztam is és egyben új saját háztartásunk is rám hárult. A főiskola jól ment, köztársasági ösztöndíjas voltam, ill. nagyon jól el tudtam helyezkedni úgy, hogy még nem is volt meg a diplomám. Majdnem 2 évet dolgoztam a tanulmányok mellett (mert hamar akartam GYED-re menni) és a diplomámat már nagy pocakkal vettem át. A multicégtől szomorúan engedtek el szülési szabadságra a 9. hónapba lépve…
Tudatosan odaajándékoztam ezt az időszakot
Nagyon vártuk a kislányunkat és örültünk, hogy ilyen fiatalon lehetünk szülők. Imádtam az anyaságot és ehhez nagyban hozzájárult az a felismerés, hogy ez a kezdeti néhány nehéz hónap nem rólam kell, hogy szóljon. Nem félreérteni – nem arról van szó, hogy nem lennének fontosak az érzéseim – dehogynem! Csak nem kell bepánikolni, hogy hú, csak 3 órát aludtam és azt is két részletben – hogy fogom kibírni a napot? Mert úgy is túlélem… 🙂 Ne sajnáljam magam – mert ez az idő is elmúlik… Az annyira magunkra-figyelő kismamakorszak miatt nehéz a váltás… De aztán tudatosan odaajándékoztam ezt az időszakot a kisbabámnak úgy, hogy a magam szükségletei miatt nem aggódtam – és érdekes módon ez után a felismerés után egy csapásra könnyebb lett minden, és nagyon boldog voltam én is és az egész kis családom. A kisfiam 2 év múlva született meg – és bár nyilván nem könnyű két picivel, mégse éreztem mást, csak nagy boldogságot, ami még a fáradtságot is elnyomta. Az estéket igyekeztünk megtartani magunknak a férjemmel. Bár sokszor csak beájultam volna az ágyba, inkább igyekeztem sok időt tölteni vele és lelkileg is töltekezni, online előadásokat hallgatni együtt, vagy olvasgatni. Így bár 4 fal között voltunk, mégse zárult be a világ.
Külföldre költözés kisgyerekekkel
Aztán egy nap nyugodt kis életünk válaszút elé érkezett: férjemnek Bécsben ajánlottak állást. Belevágtunk. Egy 2 éves és egy fél éves gyerekkel dobozolás, átmeneti szállás, albérletkeresés, új otthonteremtés… Barátok, közösség, család – távol, férj – teljesít, én – otthon két kisgyerekkel, 0 segítséggel. Eleinte kitartott a belső békém, de aztán egyre apadni kezdett. Frusztrált a tény, hogy hiába szereztem 14 évesen középfokú nyelvvizsgát, ha 12 év után már mindent elfelejtettem és a szomszédoknak is alig tudok néhány szót kiszenvedni. Így mikor a gyerekek aludtak, a nyelvtudásomat igyekeztem felfrissíteni. Szinte sose szabadultam el otthonról – emlékszem, amikor először mentem egyedül templomba vasárnap – el se akartam hinni. Nem tolok babakocsit és nem fogja senki a másik kezemet se..? Leírhatatlan érzés volt ennyi év után… 🙂 Aztán rájöttem, mennyit jelentenek ezek a kis én-idők a templomban. Hétköznapokon 1-1 este beülni egy üres, csendes templomba és csak befelé figyelni – ilyenkor töltekeztem igazán.
Vállalkozásindítás és egyensúlykeresés
Aztán a gyerekek nőttek, először az egyik, majd a másik is óvodába került. Eddigre már felturbóztam a német nyelvtudásomat és bár angolból is felsőfokúm volt, mindez kevés volt ahhoz, hogy a végzettségemnek megfelelő és ráadásul részmunkaidős állást találjak. Rájöttem, hogy ez még a bécsi anyukáknak is szinte lehetetlen, nekik is nehéz a gyerekekkel összeegyeztetni… és innen jött az ötlet: nekik fogok segíteni! Háztartásban, gyerekvigyázásban. Készítettem egy igényes honlapot és pikpakk betelt a naptáram időpontokkal. Nagyon jól megfizettek és meg is becsültek, nekem meg nem esett le a karikagyűrű az ujjamról. Igen ám, de újra egész nap csak takarítás és gyerekvigyázás, aztán délután ugyanez otthon is? Rohanás, hogy odaérjek az oviba, a két gyerekkel hazaesve még a reggeli romok várnak és a végeláthatatlan feladatok, miközben játszani hívnak… Néha rám tört az önsajnálat, de nem engedtem elhatalmasodni. Megmentő ötlet volt, hogy amikor nem volt velem éppen gyerek, hangoskönyveket hallgattam fülhallgatón munka közben. Letöltöttem valami olyat, ami érdekelt és már rögtön nem is takarítottam, hanem szórakoztam! Így gyorsabban repültek az órák, s mivel ezeket idegen nyelven hallgattam, egyben még tanultam is. Ezzel a megoldással jobban bírtam a napokat – de inkább csak szellemi felüdülés volt… Fizikailag éreztem, hogy nem fogom bírni a többszörös háztartásvezetést, anyáskodást. Így bár fájt a hó végi kevesebb pénz a bankszámlán, de felszabadítottam magamnak heti egy délelőttöt, ami az enyém. Bár általában ekkor takarítottam otthon és próbáltam utolérni magam, de sokat jelentett, hogy mindezt nem a gyerekek mellett idő-zsonglőrködve kell megtennem. Kis lélegzetvételre elég volt. Bár büszke voltam a teljesítményemre és a férjem is elismert, de egyre kevésbé leltem örömömet a munkámban, mert tudtam, hogy Budapesten maradva ennél sokkal többre vihettem volna. A munkaadó családok életébe belelátva pedig egyre inkább erősödött bennem az a hivatás, ami mindig is érdekelt…, de kint nem tudtam volna elkezdeni tanulni.
Hazaköltözés és újrakezdés
Majdnem 5 bécsi év után úgy döntöttünk a férjemmel, hogy újra hazaköltözünk. A határ mellé, hogy ő megtarthassa a munkáját (heti 4 napot ingázva), de mégis itthon legyünk, mert nagyon hazahúzott a szívünk. Nehéz döntés volt, de mivel a gyerekeknek már ez óriási ajándék volt (szinte anyanyelvi szinten beszélnek ennyi idő elteltével), inkább a szívünkre hallgattunk.
Végre kertes házba költözhettünk – nem is akármilyenbe. Örültem, hogy kis lélegzetvételhez juthatok. Amint kidobozoltunk, beiratkoztam az áhított tanfolyamomra és párkapcsolati coach képesítést szereztem, bár tudtam, hogy vidéken ez még második lábnak is kevés és hosszútávú álom lehet csak belőle – tehát munkakeresésbe is kezdtem.
Munkakeresés – legyőzni a félelmeket
Jelentkeztek a félelmek: kevés szakmai tapasztalat – és az is mikor volt már… két gyerek – melyik munkáltatónál fogok tudni vidéken, ráadásul lehetőleg részunkaidőben elhelyezkedni? Aztán egyszer csak megakadt a szemem egy hirdetésen: budapesti cég keres otthonról végezhető irodai munkára munkatársat… Hahóóó, itt vagyok, én leszek az!!! Igen ám, csak kiderült, hogy már 1500-an jelentkeztek rá… Bár utáltam már motivációs leveleket írogatni, valami azt súgta, hogy próbáljam meg! És behívtak az első körre – hú, hátha… Na, de hogy még 30-an vannak így is az esélyesek? Nem fogok én 2×2 órát utazni azért, hogy aztán lemondjanak rólam, mert gyerekekkel nem akarnak otthoni munkát rám bízni… Megkérdeztem: esetleg Skype-interjú? Belementek, jól sikerült, aztán eltűntek…Ó… Egy helyi adótanácsadónál is jelentkeztem, de a fizetési igényem miatt sajnálattal, de visszautasítottak. Aztán jött egy hihetetlen nap: jelentkeztek az adótanácsadótól, hogy inkább mégis megadják a magasabb bért. És ugyanezen a napon visszahívtak és nekem ajánlották a home-office állást is! Nem akartam elhinni, hogy még választhatok is. Azóta se hiszem el, hogy ilyen munkám lehet és hogy imádom. Passzol a végzettségemhez, szuper a csapat – és havonta csak 1x kell Budapestre utaznom. Nem kell aggódnom, ha (még mindig távol minden segítségtől) lebetegedne a gyerek… sőt még a hobby-hivatásommal is tudok mellette foglalkozni….álom… Minden nap hálát adok érte, hogy mertük a biztos jó megélhetést otthagyni és újra ”furcsának lenni”: Bécsből faluba költözni és még jobban is érezni magunkat! 🙂
Mertem a szívemre hallgatni
A gyerekek is szeretnek újra itthon, új barátokat szereztek és örülnek, hogy van kertünk is. (Az oktatás is igényes és a nyelvtudásukat is igyekszünk megtartani.) A férjem bár heti 4 nap 2×1,5 órát utazik, de mindez szerinte is megéri a sokkal kiegyensúlyozottabb családi életért, és a hazai levegőért. És nem utolsósorban a házasságunknak is jót tettünk vele, hiszen a 12. évünkbe lépve az utóbbi évek nehézségei után újra megerősödtünk is kivirultunk. Néha én se hiszem, hogy még csak 31 éves vagyok, de már 3. osztályos lesz a lányom és ennyi minden van a hátam mögött… De örülök, hogy mertem mindig a szívemre hallgatni, bízni az isteni gondviselésben és elhinni, hogy mindennek megvan a maga ideje. Az otthonlétnek, az önfeláldozásnak, de a kibontakozásnak és az újjászületésnek is…
(M. K.)
