Alkotóidő gyerekek mellett

Évek óta foglalkoztat, hogy hogyan dolgozik egy művész kisgyerekek mellett? Hogyan hangolja össze a hosszabb egybefüggő időket kívánó alkotómunkát a 0-24 órás kisgyerekes “készenléti” üzemmóddal? Öt Mome, animáció szakon végzett illusztrátor kisgyerekes anyát kérdeztem meg erről az Anyacsavaron, akiknek a gyermekeik mellett lételemük az alkotás. Mindegyikük másképpen csinálja. Ami közös bennük, hogy mindegyikük megkereste a saját egyedi megoldását, amivel ő is, és a családja is boldog…

 

Csibi Boróka:

Anyaságom első évében nagyon keveset alkottam. Minden sejtemmel Violára figyeltem, a körülöttünk kialakult új helyzetre, a családra. Hiányzott az alkotás, de nem állt rá az agyam. Akkoriban Viola nagyon sokszor ébredt éjszaka és nap közben is keveset aludt.

Amikor betöltötte az egy évet, már annyira tetőzött bennem az alkotás hiánya, hogy újra belevágtam. Közben fokozatosan jobb éjszakák, nyugisabb napok következtek és szépen lassan újra alkotni kezdtem.

Nálunk jelenleg 3 olyan időpont van, amikor alkotni tudok. Az egyik az, amikor Viola alszik (nap közben egyszer kb két órát). A másik, amikor hetente 2 alkalommal 4 órát a Mocorgó nevű mini oviba jár. A harmadik időpont hétvégén van. Ilyenkor a férjem elviszi Violát egy fél napra otthonról. Ez idő alatt más kisgyerekes barátokat látogatnak, kirándulnak. Nálunk ez a hétvégi énidő nagyon bevált, mindhármunknak jót tesz. Nyár elején vált rendszeressé,amikor Viola másfél éves volt.

 

Szert-Szabó Dorottya:

Mostanában, hogy anyuka lettem szívem szerint éjjel-nappal csak az ötleteimet valósítanám meg, mert azoknak nincs vége. A valóság azonban az, hogy a legnyugalmasabb időszak, amikor alszik esténként a kisfiam. Még csak egy éves és sokszor felébred, de ahogy ki tudok kommandózni a szobából úgy elkezdek ténykedni, néha az evés és a pihenés rovására. Ilyenkor kéne pakolnom, takarítanom, vagy főznöm, de egyből vázlatolok, rajzolok inkább. Szerencsére rengeteget segít a férjem meg a családom (az 5 nagynéni és a nagyszülők), szóval eme jeles napokon is bele tudok húzni. A legszebb élményem az volt, amikor hordozó kendőben rajtam szundikált Domonkos alig 2 hónaposan, és tudtam vele könyvet illusztrálni. Az anyaság engem még jobban ösztönöz az alkotásra, nem kihívás, vagy munka hanem a lételemem!

 

Wunder Judit:

Amikor megszületett a kisfiam, még fél éven át a diplomafilmemen dolgoztam, így elég hamar belekerültünk a mélyvízbe. Persze az elején minden könnyebb kicsit: ha ébren volt is elnézegette a színes játékait, én pedig nyugodtan dolgozhattam a gép előtt. Aztán következett egy hosszabb időszak, amikor épp csak annyi energiám maradt, hogy az ötleteimet valahova gyorsan feljegyezzem. Még most is előkerül néha egy-egy ötletfoszlány valamelyik elhagyatott sarokból.

Amióta újra elkezdtem bábszínházaknak tervezni, kénytelen voltam hosszabb időre (akár napokra is, ha vidékről volt szó) a nagyszülőkre hagyni Benőt, hiszen a próbákra nem vihettem magammal. Ennek köszönhetően később a bölcsis beszoktatás olyan flottul ment, hogy a délelőttök teljesen felszabadultak. Ezen kívül éjszaka szoktam még dolgozni, a délutánokat meghagyom Benőnek és minden idegszálammal próbálok vele lenni. Néha az az érzésem, hogy termékenyebb alkotó nálam. Már ha csak a kocsigyűjteményét nézem…legalábbis nekem azt mondja, azokat rajzol.

 

Kuizs Lilla:

Azok közé az anyukák közé tartozom, akiket meglepett, hogy valójában mennyi meló is van egy gyerekkel. Azt hittem sokkal több időm lesz majd alkotni, utazgatni, barátnőzni.

Málna lányom egy nagyon eleven tündér. Imádja az embereket, az új helyzeteteket, simán elvan 16 órát egy repülőn, azonnal nyit egy új társaságban. Csak egyedül ne hagyjuk a szobájában. (mert azt nem szereti) Kiskorától kezdve keveset alszik, azt is köztünk. Az első időszakban esténként festettem és rajzoltam. (este 10től éjfélig) 1 éves kora körül, amikor a napi 1 délutáni alvásra álltunk át, onnantól kezdve stabilan alszik másfél órát. Ezt az időt is alkotással töltöttem. Igaz így én nem aludtam, arra hogy ebédet mikor főztem nem is nagyon emlékszem, szegény férjem néha említette is, hogy régen milyen finomakat főztem neki.

Szeptember óta Málna bölcsis heti 3 napban. Semmi gondunk nem volt a beszoktatással a lányom személyiségéből fakadóan. A gyereknevelés megtanított effektíven kihasználni az időmet. Nem gondoltam volna előtte, hogy ennyi mindent meg lehet csinálni pár óra alatt. Így újra aktív alkotó művésznek érzem magam és még ebédet is főzök néha.

 

Orosz Judit:

Eleinte, még a terhesség előtt és alatt azt gondoltam, hogy majd egy kis szünetet fogok tartani az alkotás terén. Aztán idővel kiderült, ez így nem működik, így csak bennem marad és feszít egy csomó minden, miközben folytonos fejlődésre vágyom. És hát fel kell dolgoznom azt a sok újat is, amit Böske és Jakab hoztak az életembe.

Mivel hosszú távon is egészséges kapcsolatra gyúrok velük, számomra az lett a legjobb út, hogy tanuljunk meg egymás mellett is élni, úgy, hogy hagyunk a másiknak teret. Azt kell hogy mondjam, ez elég jól megy eddig. Én hagyom őket egész sokat kíváncsiskodni, amit az egyik legfontosabb dolognak tartok, ők hagynak engem több kevesebb időre egy picit másra koncentrálni. Ez úgy néz ki nálunk a gyakorlatban, hogy ha minden testi-lelki igény ki van elégítve, egyszerűen megvárom, hogy elkezdjenek játszani. Aztán beleviszik egymást újabb és újabb játékba, eközben eljön az a pillanat, amikor én le tudok ülni és megcsinálni, amit elterveztem.

És ez a legnagyobb különbség az előttük lévő élet és a mostani között, hogy most már nincs olyan, hogy leülök és csak halogatom a munkát. Örülök, hogy végre van egy kis időm, és jó előre tudom, hogy ezt mivel akarom kitölteni. Minden napunk elég más, bár a déli alvás és az esti rutin nagyjából ugyanolyan. A többi dologban inkább az egyensúly a lényeg: ha egyik nap sokat dolgoztam, másnap sokat mászkálunk. Ha sűrű és szociálisan is gazdag volt a hétvége, akkor hétfőn csak egymás között vagyunk, stb. Van, hogy az ébrenlétük alatt is tudok rengeteg mindent intézni, de van, hogy alvásidőre marad minden.

A háztartás és a gyereknevelés a férjemmel abszolút közös meló, bár én töltök több időt itthon. Amikor viszont mind együtt vagyunk, nagyon sokszor előtérbe tudom helyezni a saját dolgaimat. Szóval így azért nem olyan bonyolult a dolog. ????

 

Ez az öt kisgyerekes anya, akinek végig olvastad a tapasztalatait, szeretne munkát találni a szakmájában és megmutatni a világnak, hogy a gyereknevelés mellett mivel foglalkozik. Akárcsak mi, kisgyerekes anyák, mindnyájan. Ugye, Neked is ismerős?

Most megismerkedhetsz velük személyesen, és az alkotásaikkal is, mert december 9-én karácsonyi illusztrációs vásáron mutatkoznak be a HellóAnyu családbarát közösségi tér és kávézóban.

Számomra duplán izgalmas az esemény!

Egyrészt azért, mert imádok különleges, egyedi, szemet gyönyörködtető tárgyakat választani ajándékba. (Magamnak is…

Másrészt, amióta magam is kisgyerekes anya vagyok, és próbálom a munka és a család összes teendőjét összehangolni, különösen figyelek arra, hogy a vásárlásaimmal lehetőleg más kisgyerekes vállalkozónőket is támogassak. Én így vagyok tudatos vásárló…

Gyere, és csodáld meg Te is, miket alkottak, és ajándékozd meg szeretteidet, vagy önmagadat egy illusztrációval! Én ott leszek! 🙂

 

 

 

Muszáj az anyának is töltődnie

E. története arról, hogy a vágyott anyaság, a támogató férj, az otthonról hozott jó minták, az önmagunkba vetett hit és kitartás mellett is muszáj az anyának is töltődnie és saját célokat állítania. Rendszeresen. És ehhez először önmaga előtt kell ezt az igényt bevállalnia, majd ezt képviselnie kifelé. Kérni. És közben megharcolni a belülről jövő bűntudattal és tökéletlenség érzéssel és akár a környezet ellentartásával.

Anyaság, amire vágytam

T.E. vagyok, három gyermek anyukája.

Ha magamat meg akarom határozni, ez a legfontosabb: a nevem és gyermekeim. Furcsa ezt bevallani magamnak. Pedig annyira nyilvánvaló, és régről, valahonnan nagyon régről és mélyről érzett önazonosság. Állítólag, mikor ovisként megkérdezték tőlem, mi leszek, ha nagy leszek, mindig azt válaszoltam: anyuka. Soha mást. Ez persze így vicces, de azért elgondolkodtató, hogy már 4-5 évesen is úgy gondoltam – nyilván anyukám mintája munkálkodott olyan nagyon bennem ­, nincs más az életben, ami fontosabb lehetne. És igen, ezt most is így érzem.

 

Miért nincs két életem?

Miközben huszonévesként nagyon „pörögtem”, egyszerre mindig több dolgot műveltem. Én, aki egyetem alatt már továbbképzéseket végeztem, majd munka mellett még tanultam két helyen, még dolgoztam mást is, máshol is. Én, aki ha otthon maradtam egy este, már azon aggódtam, valami nagyon fontos dologról maradtam le. Fiúk, szerelmek, munkák, tanulás, mindenről tudni akarás. Állandó szlogenem a „miért nincs két életem, vagy akár több” lett. Hogy mi változott? Nem tudom.

 

Nem fog örökké tartani

Első gyermekem megszületése után nyilván anyaként is a maximalizmusom dominált, de ne olyan görcsösen tökéletes anyaként képzeljetek el, inkább egy olyan nőként, aki számára a legfontosabb a gyermeke lett, és valahogy tudtam, nagyon átmeneti ez az egész. Kezdettől az a „tudás” segített át minden mások által nehezebbnek gondolt perióduson, hogy ez csak átmenet. Azaz nem tart örökké semelyik probléma. Az éjszakázás, a fognövés, a leszakadó derékkal járni tanítás, az ovis beszoktatás, na meg a többi. Második gyermekemnél még könnyebb volt, hiszen láttam a nagyobbnál, hogy valóban nem kell örökké ülni mellette a bilinél, nem fog örökké éjjel akár ötször felkelni, nem kell életem végéig változatos pépes ételeket kotyvasztanom. És így valahogy könnyebben mentek az amúgy néha vészes napok is.

 

Személyzet lettem a saját házamban

Aztán valahogy elfogytak a lelki tartalékaim. No meg a fizikaiak is. Jól elfeledkeztem a tervszerű öntöltekezésről. Nem tudok konkrét példát kiemelni, de valahogy úgy emlékszem vissza erre az időre, hogy én magam eltűntem. Nem voltak igényeim, néha lázadoztam, hogy így meg úgy, de segítséget senkitől nem kértem. Az nem fért volna a magamról kialakított képbe, miszerint két gyönyörű, egészséges gyerek anyukájaként mit akarhatnék többet. És ahogy terveztük, jött a harmadik babánk. Vele is gyönyörű első hónapok voltak, de jóval fáradtabb voltam, jóval elégedetlenebb az otthonléttől. A nagyok elég programot adtak, kicsit úgy éreztem, ó, dehogy, nagyon úgy éreztem, személyzet lettem saját házamban. Pedig férjem segített mindenben, de míg ő pénzt keresett, én megbecsületlennek éreztem a munkámat, amivel ráadásul még én magam is elégedetlen voltam. A kicsi és a nagyobbak mellett abszolút nem maradt időm magamra, a kevés alvás, a sok szoptatás, a kevés testmozgás, a se szellemileg, se lelkileg ki nem elégített vágyaim megtették a hatásukat. Nem éreztem magam boldognak.

 

Felismerések

Tudtam, hogy muszáj valamit tennem, mert helyettem senki nem léphet. Pedig vágytam volna rá, hogy valaki kézen fogjon, hogy gyere, csináld ezt meg azt. Ördögi körbe kerültem, nem volt energiám arra, hogy feltöltsem magam energiával. Visszatekintve látom, hogy túl sokáig vártam, eddig nem szabadott volna eljutni, és a lényeg, hogy igenis segítséget kellett volna valakitől kérnem.

 

Saját célok és segítségkérés

Végül nem kevés morfondírozás után jelentkeztem jó pár éve halasztott szigorlatomra. Tudtam, mivel jár, főleg úgy, hogy teljesen kiestem a tanulásból. Beszéltem férjemmel, anyukámmal, akik vállalták a heti pár nap segítséget. Végre határidőim voltak, amik mindig is inspiráltak, nyolc hét kemény tanulás után nagyon sikeresen vizsgáztam le. Persze százszor megbántam közben: kellett ez nekem? De már látom, igen, kellett. Nagyon érdekes volt, hogy éppen ez alatt az idő alatt egy ismerős anyuka épp azt mesélte, kamasz gyereke a fejéhez vágta, milyen nő ő, nem ért el semmit, évek óta csak otthon ül. Bár ismerem a kamaszkor jellegzetességeit, de azért ez is megerősített abban, hogy igenis az én gyermekeimnek is jót teszek, ha felnézhetnek rám. Az újra boldog, gyermekeire büszke anyukára, akinek saját élete is van, és lesz is. Mert most már nagyon figyelek magamra!

Ez a történet 2015-ben az Anyacsavar Női sorsok, női mesék pályázatára érkezett.

Olvasd el az összes Női sorsok, női mesék történetet, és meríts belőlük erőt a saját utadhoz!

 

Az első év kétgyerekes anyaként

csaladi fotozas-agiszabo-pd-1816A kisebbik fiam egyéves lett! Tündérien mosolyog, van humora, bárhol is van, örül az életnek, az új, vagy nehéz helyzeteket bizalommal, kíváncsian vagy szemlélődve fogadja. A szép tavaszi időnek hála már ő is homokozik a játszótéren, előszeretettel eszi a felnőttek ételeit, beleértve a finom, ám lábszagú sajtokat, amiket a legtöbben huszonévesen kezdenek el értékelni. Örömteli és könnyű volt vele ez az első év. Olyan gyorsan elrepült, hogy csak kapkodom a fejem! És annyira másképpen éltem meg vele ezeket az első hónapokat, mint az első kisfiammal!

Hogy mi volt más?

1) A békés, háborítatlan, szeretetteli és támogatott születése, – és egyben az én szülésélményem, meg ebből következően a szülést követő örömhormon szintem, fizikai és lelki energiáim a kezdetektől a mai napig. Erről bővebben itt írtam már korábban. Nehéz nem összefüggésbe hozni a kisebbik kiegyensúlyozottságát azzal, ahogyan a világra jött. Könnyen bízik, könnyen nyílik, és könnyen kötődik. Rámosolyog a világra, és a világ visszamosolyog rá.

2) Az, hogy a munkámat, – amit szeretek és ami feltölt – nem hagytam abba, az első naptól kezdve folyamatosan dolgoztam. Bármilyen keveset is eleinte – mondjuk 20-30 percet -, de mégis alkotó, inspiráló tevékenységet végeztem, felnőttekkel voltam párbeszédben, és elkerültem azt a szorongató, önértékelés-csökkentő időszakot, ami intellektuális és társas elszigetelődéssel jár sok kisgyerekes nőnél, és amit átéltem az első szülés után.

3) Más volt az is, hogy nem csak a szülést, hanem a gyermekágyas időszakot, és a teljes évet is előre terveztem, és a terveim megvalósulásáért tettem is. Ehhez bátrabban delegáltam feladatokat, például apukámat is bevontam a segítők körébe, aki remekül helyt is állt a kicsik mellett, pedig ezt korábban valamiért nem is gondoltam volna.

4) A tervezésnél abból indultam ki, hogy mit szeretnék, majd azon munkálkodtam, hogy kitaláljam, hogyan tudom a terveket véghez vinni. És nem fordítva – amit sokszor látok kisgyerekes anyáknál -, hogy a saját önkorlátozó hiedelmeikből kiindulva végig gondolják, hogy szerintük mit „lehet” és eleve lemondanak egy csomó vágyukról.

csaladi fotozas-agiszabo-pd-16295) Más az is, hogy sokkal inkább gondolkodom családi optimumban, és kevésbé jellemző az, ami az első gyereknél, hogy mindnyájan körbe ugráljuk a gyereket, amivel önkéntelenül is rászoktatjuk az önállótlanságra, és arra, hogy a felnőttek majd kiszolgálják. Azon kaptam magam, hogy sok szempontból és önkéntelenül is a „Nem harap a spenót” francia gyereknevelési gyakorlatát követem. Ennek kulcsmozzanata az, hogy ahelyett, hogy folyamatosan azon görcsölnénk, hogy nem vagyunk tökéletes anyák, megtanítjuk a gyerekeknek pici koruktól azt, hogy alkalmazkodjanak a család többi tagjához. Hogy a család minden tagjának vannak igényei, és ezeket összehangolni olykor nem könnyű. Mit jelent ez a baba nyelvére lefordítva? Például azt, hogy néha várnia kell pár percet. És mivel nem ugrom azonnal, ha egyet nyekken, sokszor abban az 1-2 perc várakozásban meg is oldja a problémáját. Addig fészkelődik, amíg megtalálja a kényelmes pózt, előkerül az alvós lolója, mégiscsak kíváncsi lesz, és megkóstolja az áfonyát…stb. Talán ezzel függ össze, hogy a kisebbik fiam 6 hetes kora óta önállóan alszik el, képes önmagát megnyugtatni, szívesen játszik önállóan, nem fél idegenektől, vagy az állatoktól. És ami nagyon fontos: család minden tagja – én is – végig alszom az éjszakát! Ég és föld!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

 

Hogyan támogatja a munkahely az anyák karrierjét?

USA, New Jersey, Jersey City, Mother with baby boy (2-5 months) working from homeEzt a kérdést úgy is feltehetném, hogy hogyan támogatja az anya a saját karrierjét egy munkahelyen? A Karrierépítés gyerekek mellett témában megrendezett Anyacsavar Klubban elhangzott tapasztalatok kivétel nélkül mind egy irányba mutatnak. Azok a kisgyerekes nők, akik jó pozíciókba tudtak visszatérni a munkaerőpiacra, minden esetben egyedileg egyeztettek a munkáltatóval.Érdekel, mik a bevált gyakorlatok?

A sikeres visszatérés feltételei

  • a munkavállaló korábbi munkájával kiérdemelt és a munkaadó által megelőlegezett bizalom, és
  • a saját feltételek és igények – például a rugalmas munkaidő, ami lehetővé teszi, hogy a délután a családé lehessen – őszinte megbeszélése a főnök habitusához és igényeihez alkalmazkodva.

Grósz Judit a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója az Anyacsavar Klub vendége annak idején például nem rejtette véka alá, hogy amíg kicsik a gyerekei, nem akar munkavacsorákra és üzleti utakra járni, sőt, amikor beteg a gyereke, otthonról fog dolgozni, és minden iskolai anyák napi ünnepély prioritást élvez majd a munkahelyi jelenléttel szemben. Cserébe viszont a munkáját a tőle megszokott magas minőségben fogja ellátni, időre, megbízhatóan, ha kell éjszaka.

Szerencsére az eredményorientált szemlélet elterjedőben van Magyarországon is, ezért egyre több az olyan munkahely, ahol a lényeg az, hogy a munka el legyen végezve, és ahhoz elég nagy szabadságot kap a munkavállaló, hogy megoldja, mikor és hogyan teszi ezt.

Zvolenszky Zsófia filozófus, az Anyacsavar Klub másik vendége szerint ennek többek között az is az oka, hogy az elmúlt évszázadban sokat változott a munkahely koncepciója. Ma már nem feltétlenül gondoljuk azt, hogy a „komoly” munkát hagyományos munkaidőben, irodákban, íróasztalnál végzik férfiak, akik a háztartást delegálják valakinek. Egyre explicitebben jelen van a munkahelyeken annak a tudomásulvétele, hogy a főnöknek és a munkatársaknak is van gyereke.

A női vezetők és mentorok támogatásának ereje

Ennek kapcsán jegyezte meg Grósz Judit, hogy sok fiatal tehetséges nőt mentorál, akik úgy gondolják a karrierjük egy pontján, hogy nem pályáznak meg magasabb pozíciót, mert nem hiszik, hogy később helyt tudnának állni benne anyaként. Judit és számos más jelenlévő anya azonban megerősítette, hogy magasabb pozícióból egyáltalán nem nehezebb gyereket vállalni, mint egy alacsonyabból. Sőt, a tapasztalat az, hogy a munka mennyisége nem csökken attól, hogy valaki alacsonyabb pozícióban dolgozik. Ami csökken, az a fizetés, és a szabadság, hogy eldönthesd, mikor és hogyan végzed el a munkát.

Zvolenszky Zsófia ehhez kapcsolódva mesélte el, mennyit segített neki egy idősebb, tapasztaltabb női kolléga, aki a gyerekvárás idején azzal biztatta, hogy a szülés utáni első 6 hónapban könnyen fog tudni otthonról, a gyereke mellől is dolgozni (kutatni, tanulmányokat írni), mert a baba még rengeteget alszik. És valóban! „Persze később is a gyerek életkorával folyamatosan változik, hogy milyen fajta munkát tudok hatékonyan megcsinálni akkor is, amikor a gyerek velem van (például a közös konferencia-részvétel két éves korig egészen egyszerűen megoldható volt, viszont most már fokozatosan egyszerűbbé fog válni az az alternatíva, hogy egyedül utazzam el)”.

A tudatos tervezés előnyei

A hallgatóságban volt olyan is, aki tudatosan készült arra legjobb és legrosszabb forgatókönyvvel, hogy a babája különböző életkori szakaszaiban mit fog tudni csinálni otthonról, gyerekek mellől, majd a terveket kipróbálta a gyakorlatban, és a valóságra szabta, amikor annak eljött az ideje. Ezekről a tapasztalatokról egyébként rengeteget hasznosat ír Jónás Anna otthonról dolgozó értelmiségi anya Kicsivel könnyebben című könyvében.

A tudatos tervezésnek nagy előnye első sorban éppen az, hogy az anyaságba eleve beleképzeljük, beletervezzük a saját igényeinket is, mint intellektuális kihívások, szakmai fejlődés, karrier…stb., és megpróbálunk nekik lehetőséget, időt és az életünkben helyet teremteni. Fontos, hogy ezek az igények ne a legutolsó helyeken szerepeljenek majd a feladatok és teendők rangsorában, mint az oly gyakori sok kisgyerekes anya életében.

Érdekelnek a további tapasztalatok?

Szeretnél Te is részt venni a következő Anyacsavar Klubon?

Iratkozz fel a hírlevélre, amihez ajándék e-bookot kapsz, és ígérem, minden újdonságról időben értesítelek!

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

Tabuk és megbélyegzés az álláspiacon

munka terhesenHiába ott volt a pocakomban a hőn vágyott jövő, mégis kizárólag egy végleg bezáruló ajtót láttam. Tudtam azt, hogy azt a munkát sem várandósan, sem kisgyerek mellett nem tudom már tovább csinálni, ha egyszer elmegyek szülési szabadságra, onnan ide már biztosan nem térek vissza.

Eszter vagyok, lassan közel a 40-hez. Jelenleg a második babámat várom, de most az első terhességem megéléséről szeretnék írni.

Víg szingli élet: munka, önmegvalósítás, függetlenség

A történetem a víg szingli életemben kezdődött. Tipikus munkamániás, önmegvalósítós, háromdiplomás független nőként éltem. Rengeteget dolgoztam és szerencsés is voltam, hiszen úgy éreztem, nekem van a legjobb munkám a világon: csupa érdekes alkotó feladat, rengeteg kihívás, szakmai siker és olykor egy-két botlás, ami belefér. Mindezt bearanyozta, hogy mindig szép autókkal járhattam, beutaztam a világot, megfelelő anyagi megbecsülés révén végre megengedhettem magamnak, hogy megvásároljam azokat a szolgáltatásokat, amiket szerettem volna, illetve annyi időt, energiát, pénzt költsek a külsőmre és a belső jólétemre, amennyit csak akarok. Ruhatáramat havonta frissítettem, rengeteget sportoltam, sokat foglalkoztam önismerettel, meditációval és valóban a legjobb formámban voltam. Főleg, mert az utóbbi időben azt is meg tudtam oldani, hogy számomra elfogadható összhang és harmónia legyen a munka és magánélet terén.

A szakadék hatalmas volt, ma is az

Ugye jól hangzik? Ma már tudom, hogy az anyasággal bevett fordulat az életem egyik legnehezebb időszaka volt, amiről most őszintén szeretnék mesélni nektek. A szakadék hatalmas volt, ma is az, de most már nem aggódom miatta.

Minden ott kezdődött, hogy azt hittem a boldogságom már csak tetézhetem azzal, ha megtalálom az igazit és családom lesz. A jóllétnek köszönhetően nem is kellett sokat várnom, eljött az az ember, akivel először az életemben úgy éreztem, hogy annyira szeretjük egymást, hogy én tőle kisbabát is szeretnék. Rá sem kellett sokat várni, néhány hónap ismeretség után már érkezett is a kis jövevény, amit álomesküvő követett, gyönyörű, azóta is tartó boldogsággal.

Régebben millió módját elképzeltem annak, ahogy majd a nagy hírt bejelentem a barátok és munkatársak körében. Azonban az élet mást hozott. A terhesség a nap 24 órájában erős hányingerrel és rengeteg sírással járó 3 hónappal indult, iszonyatos hormonális hullámvasúton ültem, úgy éreztem önmagamból szinte teljesen kifordultam. Mintha nem én irányítanám magam körül az eseményeket.

Reggelente órákat küzdöttem a mosdóban, hogy végül falfehéren egy hányózacskóval a kezemben autóba üljek és valahogy bevonszoljam magam a munkahelyemre, ahol egész nap citromot ettem, és a mosdóba rohangáltam. Emlékszem, hogy a velem szemben, a tárgyalóasztalnál ülő mind az öt embernek külön éreztem a szájszagát és gyakorlatilag minden nap a fizikai túlélésre játszottam. Azzal tetőzve a dolgokat, hogy mindezt próbáltam titokban tartani, hiszen gondoltam, az én koromban ki tudja, valóban megmarad-e még a baba. Ilyen rossz fizikai állapotban még esküvőt szerveztem, ami szintén sok stresszel járt.

Mire letelt a három hónap, már olyannyira fáradt, kimerült voltam, hogy a környezetemben jó néhány embert magamra haragítottam, hiszen a stratégia szerint, akit tudtam elkerültem, akit és amit nem, ott megpróbáltam helytállni, de nyilván nem tudtam ugyanazzal a teljesítménnyel és türelemmel ezt megtenni. A kollégák értetlenül álltak a változások előtt. Az átkozott babona és a sok társadalmi elvárás, hogy ezt, meg azt kell tenni ebben és abban a hétben nagy hatással volt rám, emiatt szóba sem jöhetett, hogy idő előtt felfedjem az állapotomat.

A mélypont: a régi élet elgyászolása

Végre eljött az idő, amikor megtehettem a nagy bejelentést. Talán ez volt a mélypont. Azt hittem, boldog és büszke leszek, de e helyett minden egyes alkalommal mintha a fogamat húzták volna. Magam sem értettem mi van velem, teljesen össze voltam zavarodva. Leültem, hogy átengedjem magam ezeknek a negatív érzéseknek és megfigyeljem, mit érzek pontosak. Megdöbbentem magam is, de boldogság helyett iszonyatos szégyent éreztem, gyakran a hangom is elcsuklott, amikor valakinek elmondtam, hogy várandós vagyok. A szégyen után jött a szomorúság, a birtoklási vágy és az elengedési nehézség, amit a karrierem és ezzel a régi életem gyászában éreztem. Hiába ott volt a pocakomban a hőn vágyott jövő, mégis kizárólag egy végleg bezáruló ajtót láttam. Tudtam azt, hogy azt a munkát sem várandósan, sem kisgyerek mellett nem tudom már tovább csinálni, ha egyszer elmegyek szülési szabadságra, onnan ide már biztosan nem térek vissza.

Megfelelni az utolsó pillanatig

A jó kedélyű, magabiztos, precíz vezetőből és munkatársból hamarosan egy igazi hárpia vált,képtelen voltam ezt a rengeteg és hirtelen változást a mindennapok sűrűjében megemészteni. Türelmetlen voltam, fáradt és bevallom őszintén, csak a baba forgott a fejemben.

A munkát nem tudtam abbahagyni, mert a vezetőm, aki szintén nő volt egy olyan külföldi kultúrából érkezett, ahol minden nő a terhessége utolsó pillanatáig dolgozott, majd hamarosan pár hónapon belül vissza is tért a munka világába. Persze én az utolsó pillanatig meg akartam neki felelni. Abszolút nem volt elfogadó és megértő velem szemben, hiába mondtam el neki, hogy a folyamatos rosszullétek a rossz fizikai állapotom miatt szeretném abbahagyni a munkát. Azt kérte, hogy várjam meg az utódomat, akit aztán rajtam kívül szinte senki sem keresett.

Közben a mindennapokban iszonyúan szégyelltem magam, amikor 10-20 férfi közé kellett bemennem egy meetingre, ahol vagy iszonyúan fáztam, vagy borzalmasan melegem volt és megmondom őszintén az egyetlen túlélési stratégiám az volt, ha nem figyeltem oda, hanem titokban a babakelengye listát írogattam. Sajnálom, hogy becsaptuk egymást, hiszen ők sem számítottak már rám, de a játék folytatódott. Reggelente küzdöttem azzal, hogy mit vegyek fel, ami még business like, hogyan palástoljam, amikor a sexy push up helyett már a szopis melltartóban kellett járnom, mert csak az nem volt kényelmetlen. Én nem voltam az a csinos kismama, a testem teljesen átalakult, sokat híztam és iszonyú hamar vizesedtem a rengeteg ülés miatt is. Szégyelltem, hogy ellógtam a problémás meetinget, mert úgy éreztem nem tudom befogadni és megoldani a helyzetet. Volt, hogy a nap végére mindkét cipőm elszakadt, a lábaim akkorára dagadtak. Megtörtnek és kiszolgáltatottnak éreztem magam.

Dühös voltam, mert úgy éreztem senki sincs tekintettel rám, péntek este 7-kor sem érzik egyesek, hogy egy kismamának ilyenkor talán már otthon a helye, a stressztől pedig végképp nem kíméltek, kaptam a pofonokat jobbról balról, amelyekhez már előre odatartottam az arcom, hiszen nem volt erőm többé megküzdeni velük. Egyébként ez a cég életében egy nehéz, változásokkal teli időszak volt, egyértelmű, hogy nem kismamának való terep.

Centivágás a szülésig, avagy fenntartani a látszatot

Uralkodott rajtam a birtoklási vágy, hiszen sokáig ott dolgoztam, sok mindent én hoztam létre az én gyerekem volt. Nehéz volt így olyan utódot találnom, akitől nem féltettem az állásomat, amiről persze a józan eszemmel már lemondtam.

Eljött az a nap, amikor nem bírtam már többé bemenni dolgozni, otthonról próbáltam a látszatot fenntartani. Maximum egy órát tudtam ülni, mert olyan mértékű gerincfájdalmam alakult ki, hogy lábra állni is nehezen tudtam. Hiába maradtam már végre otthon, ekkor nem tudtam már kismamatornára járni, jógára vagy masszázsra, semmivel sem tudtam kényeztetni magam, csak a centit vágtam a szülésig.

Amikor végre meglett az utód és belépett a céghez még egy napra valahogy bementem egy gyors átadásra, ami miatt a főnököm kifejezte a neheztelését és innentől kezdve éreztem a lemondást minden szavában. Az új söprű jól söpör, az utódom nagyon jól szerepelt, vele én is jóban voltam, gyakran beszéltünk főleg az elején a folyó ügyek és a fejlemények tekintetében.

Tabuk és megbélyegzés az álláspiacon

Végül a kisbabám születése után nem egészen egy évvel megszüntettem a munkaviszonyomat. Amióta nem jöttek a telefonomra céges e-mailek, nem kellett szembekerülnöm ilyen-olyan céges üggyel, nagyon megnyugodtam és a felszabaduló energiát magamra tudtam fordítani.

Utólag tudom már, hogy a fenti érzések természetesek voltak, bár ezekről így talán senki soha nem beszélt velem. Tabuként tartja ezeket sok nő és asszony magában, akit különféle okok visznek bele abba, hogy akaratuk ellenére végig dolgozzanak. Merthogy most egyébként is ez a divat, aki otthon ül, azt gyakran megbélyegzik az álláspiacon, hogy régimódi vagy lusta. Az elvárás pedig inkább az, hogy ha otthon is vagy, képezd magad, tanulj nyelveket, alapíts vállalkozást.

Sok olyan kismamával találkoztam, aki azért dolgozott végig, mert anyagi okok vezérelték, mások attól féltek, a túl nagy kihagyás miatt elveszítik a munkájukat, de olyan is akad, aki úgy érezte otthon befordulna egyedül.

Természetesen biztosan vannak olyan nők is, akik boldogan és könnyedén csinálják mindezt, hiszen nem vagyunk egyformák, mint ahogyan várandósságunk és gyermekeink sem egyformák.

Most már ismerem önmagam és tudom, nekem mi a jó

Most már ismerem önmagam és tudom, hogy nekem mi a jó, így legközelebb biztosan nem fogok hasonló helyzetbe keveredni. A második terhességem alatt kismamatornára járok, sütök főzök, odafigyelek a pihenésre és a párommal együtt töltött minőségi időre is. Úgy gondolom, merni kell felvállalni az érzéseket, mert a várandósság, majd az anyaság sem jár mindig rózsaszínben. A társadalmi elvárásokat pedig félre kell tenni, a legfontosabb ilyenkor Te legyél önmagadnak.

 

Eszter története az Anyacsavar Női sorsok, női mesék című pályázatára érkezett, amelynek célja a kisgyerekes nők inspiráló, támogató célú tapasztalatmegosztása.

 

A sorozat többi történetét itt találod!

Szívesen merítenél erőt más, hozzád hasonló kisgyerek nők példáiból?

Csatlakozz az Anyacsavar On-line Klub támogató közösségéhez, ahol hónapról hónapra más-más témát dolgozunk fel együtt!

 

 

Egy tízhónapos baba mellől vállalkozást építeni

Vállalkozás kisgyerek mellett
Vállalkozás kisgyerek mellett

Egy tízhónapos baba mellől vállalkozást építeni nehéz. Egy napot tízszer tervezek újra, hogy mindenkinek kielégüljenek az igényei. Ez nagyon stresszes és fárasztó, de ezt egyik anyának, apának, dolgozó, tanuló embernek vagy nagyszülőnek sem kell elmagyaráznom. Mindenkinek nehéz, mindenki a legtöbbet akarja kihozni a napjaiból. Vállalkozásom-hivatásom középpontjában az alternatív konfliktuskezelés, azon belül is mediáció áll, amelynek célja a személyek közötti konfliktusok feloldása. Azonban a személyen belül zajló konfliktusokat nem kevésbé fontos feloldani. Régóta dolgozom azon, hogy a hétköznapokat könnyebben, jobban éljem meg. Tíz éve foglalkozom önismerettel. Jártam egyéni terápiába, pszichodráma csoportba, pároknak szóló csoportos mozgásfolyamatba, tanultam autogén tréninget. Amikor megnyertem az Anyacsavar pályázaton az egyéni coachingot, dupla jutalomnak éreztem: egyrészt ezt a módszert még csak hallomásból ismertem, és nagyon örültem, hogy kipróbálhatom, másrészt annak is örültem, hogy megismerhetem Dórát, aki nekem az egyik személyes példaképem azzal, amit és ahogyan képvisel az Anyacsavarral.

A coachingról annyit tudtam, hogy a problémát nem a múltbeli események felől, hanem a jövőben elérni kívánt célok felől közelíti meg, és speciális kérdezéstechnikával dolgozik. Eddig jó, gondoltam, a módszertan ennyiből kicsit hasonlít a mediációra. Gondolatban előre felkészültem: megfogalmaztam, hogy abban szeretnék változást elérni, hogy a nehéz napokat is könnyebben vegyem, hogy ne mindent feladatnak éljek meg, és hogyha bejön egy nem tervezett elem, az első reakcióm ne a pánik legyen. Mert az olyan fárasztó. És különben, is mindent meg szoktam oldani, sőt, sokszor többet is elvégzek mint az aznapra kitűzött feladatok, jó lenne végre ezzel a megerősített tudással nekimenni a napoknak.

Az első meglepetés akkor ért, amikor megérkeztem. A megbeszélt helyen várakoztam, amikor biciklijével megállt egy erősen a harmadik trimeszterben lévő kismama, lelakatolta a járgányt, majd kiderült, ő Paizs Dóra. Én utoljára öt hónapos terhesen ültem biciklin, és már nem volt őszinte a mosolyom. Pillanatok alatt megtaláltuk a közös hangot. A második meglepetés az volt, amikor nem azt kérte a beszélgetés elején, hogy meséljem el, milyen problémát, történetet, fejlesztenivalót hoztam. Hanem hogy arra válaszoljak, mikor érezném azt, hogy megérte eljönni erre a beszélgetésre. Ezek után sem kérdezett rá a konkrét problémára, mégsem mentünk el mellette. Egyszerűen csak nem dagonyáztunk benne, hanem konkrét eszközöket kerestünk azokra az esetekre, amikor azt érzem: ezt most túl sok. Jól irányzott kérdésekkel végül öt olyan mondatot találtunk ki, amelyek segítenek egyensúlyba rántani, ha kibillenek. Nagyon személyes mondatok ezek, hiszen saját munka eredményei, és kifejezetten nekem szólnak, de a két legjobbat mégis megosztom. „Dráma nélkül sem rosszabb a helyzet” és „A most lenne tökéletes, de a mindjárt is megfelel”. Dóra nagyon érezte, mivel tud megszólítani, pillanatok alatt értette a helyzeteket, amikről beszélek, ennek köszönhetően azt éreztem, hogy másfél óra alatt hihetetlen sokra jutottunk. Arra is jutott időnk, hogy kicsit feltérképezzük, hogyan tudnám úgy strukturálni a napot a teendők szempontjából, hogy rövid pihenőket iktassak be, mielőtt túlfáradnék vagy túlpörögnék. Lendületesen szeretem végezni a feladatokat, és hajlamos vagyok túltolni. Nincs meg az egyensúly a „pörgetem a feladatokat, nézem az órát, pipálom a listát” és az „időtlen, belefeledkezős, pihentető tevékenységek” között. Végül közösen arra jutottunk, hogy kipróbálom, hogy másfél-két óra pörgés után mindig beiktatok egy kis időtlenséget, amikor felengedhetek. Nekem például időtlen tevékenység, ha leülök a gyerek mellé játszani, ha táncolok vele, ha becsukom a szemem egy picit, mikor alszik, vagy ha jógázom. Amikor a végén felálltunk, azt éreztem, valódi, használható eszközöket kaptam, amelyek pontosan az én igényeimre reagálnak.

Mielőtt visszajeleztem volna Dórának, adtam magamnak két hetet, hogy élesben teszteljem a mondatokat és az új napi ritmust. A coachingon kapott dolgok kezdenek beépülni az életembe. A drámás mondat működik a legjobban. Meg a kis pihenők. Nem történt csoda, de nem is ezt vártam. Igyekszem. Gyakorolom. És az öcsém a diplomaosztójára szintén egy coaching alkalmat kapott tőlem ajándékba…

Bacsó Flóra, mediátor, kisgyerekes anya

Egy cukimami története

Karsai Judit1Karsai Judittal, a cukimamik alapítójával beszélgettünk az Anyacsavaron anyaságról, kihívásokról és megoldásokról. Ritkán találkozom ennyire kiegyensúlyozott, pozitív kisugárzású és elhivatott nővel. Judit boldog anya, és sikeres vállalkozó, akinek öröme telik a munkájában. Olvasd el, hogy csinálja!

Kerestem a lehetőségeket

Te is azok népes táborába tartozol, akik vidékről költöztek Budapestre. Ez milyen kihívásokat tartogatott számodra anyaként, és hogyan küzdöttél meg velük?

Amikor Budapestre költöztem magam mögött hagytam mindent: az otthonomat, a szeretteimet, és a barátaimat. Egyedül a páromra számíthattam, és magamra! Hamar felismertem azt a tényt, ha a négy fal közé szorulok, akkor „bekattanok”. Így megoldásokat kerestem. Elhatároztam, hogy a lányommal fogom feltérképezni Budapestet! Mindig azt gondoltam, hogy az anyasággal elveszíti az ember a szabadságát. Erre rácáfolok, ilyen szabadnak és boldognak soha nem érzetem magam, mint most! Miután segítség nélkül voltam, nem zárkóztam be, inkább kerestem azokat a lehetőségeket, amelyeket a lányommal együtt tudok csinálni, míg a férjem dolgozott. Ennek köszönhetően pedig sok csodálatos anyával ismerkedtem meg, akikkel barátságok szövődtek. Minden reggel Karsai Judit3megfogtam a babakocsit, és útnak indultam a lányommal, hogy megigyak egy kávét, vagy ellátogassak baba-mama klubokba. A házimunkát elvégeztem, amikor délben hazaértünk. Amíg ő aludt, én főztem, mostam, takarítottam. Megszerettem Budapestet, minden reggel,amikor útnak indultam,és a Duna-parton sétáltunk megcsodáltam Pestet, és szerencsés embernek tartottam magam, hogy itt élhetek. Vettem egy futóbabakocsit, és együtt futottunk a lányommal, ami szintén feltöltött: velem volt, és együtt sportoltunk. Mindig szántam időt magamra, miután a férjem hazaért.

Mindig is szükségem volt „én időre.”

Hogyan tudsz sikeresen működtetni egy vállalkozást kisgyerek mellett?

Karsai Judit2Próbálok egyfajta egyensúlyt teremteni az életemben. Ahhoz, hogy sok szeretetet tudjak adni a gyermekeimnek, ahhoz először nekem kell jól lenni lelkileg. Mindig is szükségem volt a gyermekeim mellett „én időre.” A magammal töltött elfoglaltsággal nem veszem el az időt a gyermekeimtől, hanem annál többet tudok nekik adni magamból. Nem sajnálom az időt a sportra, amely rengeteg energiával tölt fel, így sokszor éjszakába nyúlóan dolgozom. Amíg kicsik voltak, éjszaka dolgoztam. A cukimamik is számomra egy „énidő”, mert szeretem, és bár nagyon sok munka van benne, annál több energiát ad. A szenvedélyemmé vált a munkám, olyan mintha a 3. gyerekem lenne. Szerencsésnek tartom magam, hogy azt csinálhatom, amit valóban szeretek.

A négy fal közül válasszuk a sok programot

Kinek szól a Cukimamik, és mi volt a szándékod az oldal elindításával?

A cukimamik kismamáknak és anyukáknak szól elsősorban. Azt a pozitív értékrendet, amit én képviselek, szeretném eljuttatni minél több édesanya számára.  Beszélhetünk az anyaság nehéz dolgairól, sőt kell is beszélni róla, azonban a cukimamikon megjelenő cikkekben, nem a problémákra, annál inkább a megoldásra fektetem a hangsúlyt. A négy fal közül válasszuk a sok programot, járjunk piacra, kávézzunk, sétáljunk, mozogjunk! Erre próbálom felhívni az anyák figyelmét, hogy évekkel később egy gyönyörű emlék maradjon bennük. Mindig eszembe jut az a pillanat, amikor a fiam mellett éjszakáztam. Hajnal kettő volt, és kimentem a konyhába, és a fáradtságtól elkeseredetten fogtam a fejem. Arra gondoltam, hogy vajon hány anya van még ebben a pillanatban fent, aki ugyanarra gondol, mint én. Ez adott erőt, és megnyugvást, hogy fent maradjak vele, amíg el nem aludt. Hiszen ugyanazokkal a gondokkal küzdünk.

Hogyan méred a sikert? Mire vagy a legbüszkébb a munkádban?

cukibannerSzámomra az a legnagyobb siker, ha már van egyetlen olyan édesanya is, akinek tudtam segíteni a cukimamikon publikált cikkekkel. A legbüszkébb azokra a csodás emberekre, nőkre, anyákra vagyok, akik inspirálnak, hogy megírjam a bejegyzéseket, valamint arra, amikor érkezik egy levél a postafiókomba, amely arról szól, hogy a cukimamik egy pozitív anyáknak szóló oldal. Ez büszkeséggel tölt el, mert ilyenkor azt érzem, hogy valamit jól csinálok.
Hogy van időd saját magadra?

Az anyaság megtanított arra, hogy az idő a legdrágább kincsem, ezért csak arra fordítom, ami számomra jó, és pozitívan hat rám. Az egyik a sport, amire soha nem sajnálom az időt, a másik, amikor a barátaimmal havi egyszer kimozdulunk lazítani.

paizsdora_anyacsavar_alairas-300x112

 

 

Gyermekágyi terv többedik gyereknél – készülj tudatosan! I. rész

gyermekágy2Már azt hitted rutinos szülő vagy a 2. gyerek érkezésekor, hiszen egyszer már végig csináltad a gyermekágyat? Vagy gyanút fogtál, amikor a barátaidtól azt hallottad, két gyerekkel a feladatok nem duplázódnak, hanem hatványozódnak? Mire érdemes készülni a többedik testvér születésekor? Praktikus szempontok Lénárd Orsi dúla, mentálhigiénés szakember ötletei alapján azoknak, akik inkább a kellemes meglepetéseket szeretik…

Ami nehezebb lesz kettővel, mint eggyel:

1. Étkezések zökkenőmentes lebonyolítása, mármint a Tiéd és a párodé! Akár egy asztalnál esztek családilag, akár külön-külön, ki mikor éhes. Fontos kérdés, hogy hogyan tudsz majd tápláló meleg ételhez jutni nap mint nap? Remek intézmény erre a komatál hagyománya, amikor a rokonok, barátok, szomszédok egymás között fkomatálelosztották, hogy az első hetekben ki mikor visz meleg ételt a gyermekágyas házba. Ez most is tud működni, viszont valószínűleg Neked kell megszervezned, és érdemes előre. Ha nincs a közelben rokon, ismerős, mert pl. most költöztetek új helyre, még mindig tudsz előre leszervezett házhoz szállításban gondolkodni, vagy Te magad tudsz előre lefőzni és mélyhűteni pár hétre meleg ételt még a szülés előtt.

2. A saját testápolásod, öltözködésed, hiszen anyaként most még kevesebb időd lesz magadra – na, itt kell figyelni, hogy ne másfél évig hordd ugyanazt a kitérdesedett tréningnadrágot, és foltos atlétatrikót!

3. Kikapcsolódás: Mit tehetsz, hogy a hobbid, a sport, az olvasás, vagy bármi, ami Téged tölt a hétköznapjaid részei maradhassanak? Ma már rengeteg lehetőség van arra, hogy a babáddal együtt vegyél részt felnőtt, a Te töltődésedet szolgáló programokon. Ha mozogni vágysz, ajánlom a Gyerünk, anyukám!, a Latin fitness Krisztával! és a Fuss, babakocsival! programjait! Ha intellektuális töltődésre vágysz, remek lehetőség a szoptatások, ringatások, babakocsis séták közben a hangoskönyv hallgatás. Ha barátokkal találkoznál, segítségedre van a hordozókendő, ahol a kicsid testközelben marad addig is, amíg Te hellóanyutársas életet tudsz élni. Rossz idő esetére fontos, ha mégis kimozdulnál a négy fal közül, meleg szívvel ajánlom a HellóAnyu ökokávéházat és közösségi teret a rengeteg programjával. De fontos arra is gondolni, mikor kapcsolódik ki az apa? Ehhez érdemes a Rendteremtő és az Anyacsavar heti feltöltődés tervezőjét igénybe venni. Az nagyon sokat segít, ha előre látható minden héten, hogy mikor és mi lesz az a program, ami segít visszanyerni az elveszett energiákat.

4. A párkapcsolat ápolása Ezt szinte biztosan csak tudatos előre tervezéssel tudod a hétköznapok részévé tenni, és ehhez valószínűleg külső segítséget kell bevonnotok a nulladik pillanattól. Sok párnál fontos, hogy elmehessenek ilyenkor otthonról, és kiszakadjanak a mindennapi rutinra emlékeztető környezetből, de hallottam már olyan megoldásról is, hogy a gyerekek mentek a nagyszülőkhöz, és a szülők otthon élvezhették a csendet, a nyugodt ébredést, a zavartalan beszélgetéseket…stb.

apa alszik5. Az alvás. Na, ez egy kemény dió, és érdemes nagyon komolyan venni, és a saját igényeitekre szabni. Vizsgáljátok meg, ki korán kelő pacsirta, ki későn fekvő bagoly típus közületek. Ha ebben kiegészítitek egymást, érdemes az éjszakát felosztani egymás között olyan szempontból, hogy ki mikor kel fel a gyerekekhez. Ha mindketten azonos típusba tartoztok, érdemes a napokat felosztani, amikor te, vagy a párod az “ügyeletes”. Ha az anya napközben meg tudja oldani a saját alvását, akkor az is megoldás, hogy az éjszakákat ő vállalja be, és esetleg hétvégén van csere. Ha egyedül neveled a kicsit, és nincs külső segítséged, akkor az az arany szabály lép érvénybe, hogy akkor aludj, amikor a kicsi is alszik.

A már megszerzett rutin könnyebbséget jelenthet

A második, többedik testvér érkezésekor jó szerencsével lesz néhány dolog, ami ugyanolyan, vagy hasonló lesz, mint az első gyereked születésekor, így a már megszerzett rutin könnyebbséget jelenthet.

hordozás1. Ilyenek a babagondozási feladatok, mint a fürdetés, pelenkázás – bár, ha másodszorra lányod születik, új trükköket is meg kell tanulnod -, büfiztetés, babakocsival közlekedés, hordozókendő kötés, orrszívás…stb.

2. A házimunka – takarítás, főzés, mosás, vasalás, kertészkedés – is megmarad. Amire fel tudsz készülni, az annak a végig gondolása, mi élvez ezek közül prioritást, és mi az, amit átmenetileg legalább el lehet engedni, vagy másra lehet bízni. Hidd el, a család, a barátok és ismerősök imádni fogják, hogy részt vehetnek, jelen lehetnek ezekben a kitüntetett első napokban, hetekben. Kérhetsz bátran segítséget attól még, hogy nem “elsőgyerekes kezdő” vagy.

3. Az ügyintézés: anyakönyvi kivonat, TB kártya, családtámogatás… stb.

4. Könnyebbséget jelenthet a lelki felvértezettség is jó esetben. Az, hogy már tudod, mi jó neked, hiszel önmagadban, az anyai képességeidben, és nem érdekel, ki mindenki akarja megmondani a frankót.

5. Jó esetben ide tartozik a szoptatás is, de azért ez nem magától értetődő, hiszen minden gyereknek meg kell tanulnia szopni, és van, akinek ez könnyen megy, van, akinek nehezebben, van, akinek meg egyáltalán nem. Jó, ha arra is készülsz, hogy itt szorulsz szaktanácsra, támogatásra, új praktikák megtanulására, kísérletezésre, és fontos, hogy tudd, bármilyen megoldás mellett döntesz is, teljesen oké, NEM fog sérülni ettől a gyereked, bármelyik ortodox iskola bármit sulykoljon is!

Mit mond erről Anita, aki maga is egy hús-vér kétgyerekes anya?

2gyerekes anya“Két gyerekkel könnyebb, mint eggyel. Ez persze nettó hülyeség, és fából vaskarika, de valahogy mégis ez van most. A nagyobbik hároméves, a pici három hónapos – nehéz ügy, mert nagyon eltérő igényekkel rendelkeznek, a nagyobbik pedig még nem elég nagy ahhoz, hogy valóban együttműködő és belátó legyen, ha ő háttérbe szorul időnként.  A kétgyerekes lét első hónapjainak az a része, amire fizikailag számítottam: teljesen beigazolódott. A fáradtságra, a kialvatlanságra, a testi nyúzottságra gondolok. Keveset alszom, nappal is csak ritkán van módom pótolni az éjszakai nemalvást, rendszertelenül eszem, és nagyon esetlegesen törődöm a testi szükségleteimmel. De valami nekem mégis sokkal könnyebb a kétgyerekes létben: sokkal nagyobb flow és önazonosabb, magabiztosabb identitás anyaként, mint az egygyerekes lét volt. Ugyanis már nagyrészt megvannak a belső engedélyeim (nem kevés idő és tanulás, önreflexió árán) arra, hogy úgy csináljam a dolgaimat, ahogy szeretném, ahogy jó nekem. Kevés kompromisszummal, még kevesebb kerülőúttal, és szinte teljesen bűntudatmentesen tudom élni a mindennapjaimat. Tudom, hogy nem akarok együtt aludni a kicsivel, hiába ajánlják a szakkönyvek – nekem nem megy. Szoptatok, de ha elmegyek több órára otthonról egyedül (és ezt egyre többször teszem!), akkor tápszert kap apától a gyerek – mert nem tudok fejni, ödémás lesz tőle a mellem, nem kísérletezem vele többet, és nincs lelkiismeret furdalásom miatta. Nagyon tudom élvezni a felnőttekkel töltött időt, a programokat, amikor kikapcsolódhatok otthonról – mert mát tudom, hogy az otthoniak remekül megoldják gyerekek körüli teendőket. Ha pedig én nyomom végig a napot egyedül a két gyerekkel segítség nélkül, sokkal kevesebbet agyalok azon, hogy vajon elég jó anyaként tettem-e ezt vagy azt, mert nincs időm ilyesmire, olyan gyorsan telnek az órák. Sőt még a nem elég jó anya tökéletlenségei is simán beleférnek egy hosszú nap természetes ritmusába, és este nem köpöm szembe magam a tükörben, mert túl sok édességet evett ma a nagyobbik, és mert a pici a lebukott rugdalózójában töltötte a napot (ő valószínűleg örült a nyomokban felfedezhető anyatejszagnak magán). Lazább lettem, és ettől jól érzem magam.

Hamarosan jövök a cikk 2. részével és újabb szempontokkal, ötletekkel az általános életvezetés és a nagyobb testvérekkel kapcsolatos feladatokra való felkészülés témájában.

Ha van kedved, írd meg, Neked mi vált be, mi a Te tapasztalatod a többedik gyerek születése utáni időszakról!

paizsdora_anyacsavar_alairas

Pályázat az Anyacsavaron!

  • Te hogyan zsonglőrködsz a női szerepekkel, hogy jó anya, jó társ és jó szakember legyél, ezeket össze tudd valamiképpen egyeztetni?
  • Hogyan valósítod meg a saját céljaidat kisgyerekes anyaként?
  • Hogyan oldod meg a rendszeres testi-lelki feltöltődést, hogyan gondoskodsz a folyamatos intellektuális és szellemi inspirációról az életedben?
  • Hogyan tudsz gyerekek mellett a szakmádban sikeres lenni? Mi a titka a kiváló teljesítményednek, a folyamatos szakmai fejlődésednek, az alkotó munkádnak?
  • Hogyan küzdesz háztartásbeliként a függőség, az elbutulás, az intellektuális, érzelmi és kulturális izoláció ellen?
  • Ha úgy érzed, egyedül nem megy, kitől és hogyan kérsz támogatást a környezetedben?
  • Hogy küzdöd le magadban a bűntudatot ezért, mert nem vagy tökéletes?

Meséld el, hogy csinálod!

Írd meg te is az útkeresésed és önmegvalósításod történetét anyaként!

„Úttörő munka volt a tágabb családdal elfogadtatni, hogy én két diploma után újra tanulni akarok, de ezúttal nem a megélhetésért, hanem hivatástudatból. Édesanyám egyenesen le akart beszélni róla, féltett, hogy a tanulás csak a családi élet rovására mehet, mert ő úgy élte le az életét, hogy az ambícióit a gyereknevelés alá rendelte. Nem volt tapasztalata arról, hogy a kettőt együtt is lehet, csak vagy család, vagy önmegvalósításban tudott gondolkodni. Így szembe kellett néznem a bűntudattal, mert a mi családunkban generációk óta a női értékek a szerénység, alkalmazkodás, tip-top háztartás voltak. Ezekkel nyíltan szembe kellett mennem, úgy éreztem, eljött az idő, hogy döntsek: másoknak akarok tetszeni, vagy jól akarom magam érezni a saját életemben?” (részlet Andi történetéből az Anyacsavar blogról, a Női sorsok, női mesék sorozatból)

Az Anyacsavar blogon pályázatot hirdetünk!

Oszd meg velünk a tapasztalataidat Te is a Női sorsok, női mesék sorozatban,

reflexióahol különböző helyzetben lévő, más-más értékrenddel bíró nők mesélik el a saját választásaik, saját magukra találásuk történetét. A nehézségekkel, dilemmákkal, kételyekkel, konfliktusokkal és a támogatásokkal, felismerésekkel, helytállásokkal, szerencsés fordulatokkal együtt. Hogy ne csak az eredményeket, de az oda vezető kacskaringós utakat is megmutassuk egymásnak, amikről olvasva talán te is önmagadra, a saját útkeresésedre ismerhetsz, és a történeteddel másokat támogathatsz, inspirálhatsz.

Az írásod témája bármelyik anyaként megélt nehézségedre, kihívásodra talált sikeres megküzdési stratégiád lehet,

mint a várandósság és szülés, gyermekágy élményei, a többedik gyerek születése, a párkapcsolat változásai, a munkába állás, a nevelési elvek találkozása a gyakorlattal, a betegség vagy gyász, az örökbefogadás, a testedhez való viszony, az önismereti fejlődésed, vagy bármi – de tényleg bármi – egyéb.

A pályázatra beküldött történetek közül hétről hétre válogatok majd az Anyacsavar blogra, a Női sorsok, női mesék sorozatba.

Az írásodnak kérlek adj címet, és tüntesd fel benne, hogy az írásodat teljes névvel, monogrammal, keresztnévvel, vagy álnéven szeretnéd-e megjelentetni. Ha fotókkal is tudod illusztrálni a történetet, annak külön örülünk, de ez nem feltétele a pályázaton való indulásnak.

Amennyiben a történeted megszerkesztve kerülne nyilvánosságra, a megjelenés előtt erről írásban egyeztetek Veled, és a hozzájárulásodat kérem.

A pályázaton való részvétellel hozzájárulsz ahhoz, hogy e-mail címed bekerüljön az Anyacsavar adatbázisába, és hogy a későbbiekben hírlevelet küldhessek az e-mail címedre. (A hírlevelekről bármikor le tudsz iratkozni a levél végén található linkre kattintva.)

A beküldők között értékes nyereményeket sorsolok ki!

Hogy mit? Részletekért kattints ide! 🙂

Hova és meddig küldheted a történetedet?

Küldd el az írásodat az Anyacsavar e-mail címére: info{kukac}anyacsavar{pont}com!

Beküldési határidő: 2015. január 31. szombat éjfél

Sorsolás: 2015. február 1-én

 

Nekem ez nem jár!

bűntudat
Nincs jogom kérni!

Ismerős az érzés: nekem ez nem jár!? Lehet, hogy senki sem mondja ezt Neked, belül mégis ezt érzed. Nem jár a pihenés, nem jár a külön program – főleg nem akkor, ha pénzbe kerül. Nem jár a segítség, a támogatás, a könnyebb megoldás. Mások is kibírják, én is kibírom! Az anyámék idejében még sokkal nehezebb volt, nincs jogom panaszkodni! Nincs jogom kérni!

…örökös bűntudat figyelmeztet az „anyai kötelességekre”…

Sokszor elgondolkozom azon, miért van az, hogy önálló, értelmes, a szakmájukban elismert, széles baráti hálóval rendelkező, kiegyensúlyozott személyiségű, független nők amint anyává válnak, szépen lassan elveszítik a belső engedélyüket arra, hogy teljes életet éljenek. Alattomosan, napról napra mélyül el bennük az a meggyőződés, hogy anyaként csak kötelezettségeik vannak, és ameddig azokat nem végezték el tökéletesen (!), addig nincsen joguk pihenni.

Hogy mik az „anyai kötelességek”? Mindenek előtt a gyerekek és a férj ellátása, gondoskodás mások testi-lelki jóllétéről, és a háztartásról, esetleg hozzájárulás a családi kasszához valamilyen pénzkeresettel, természetesen szigorúan nem elhanyagolva a többi kötelességet. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Gyakorlatilag azt, hogy onnantól, hogy valaki anya lett, többet a büdös életben nem szabadul a feladattengerből, és örökös bűntudat figyelmeztet az „anyai kötelességekre”már csak a puszta gondolatra is, hogy az illető kisgyerekes nő másképpen szeretne élni.

…csak ha már nagyon padlón vagyok, akkor szabad segítséget kérnem…

csak, ha már padlón vagyok...
csak, ha már padlón vagyok…

Az Anyacsavar csoportokon visszatérő eset, amikor valaki lelkendezve osztja meg a többiekkel, milyen jól sikerült feltöltődnie a hétvégén, amikor néhány órára valaki segített a gyerekvigyázásban, és ő egyedül, vagy férjjel, barátokkal valamilyen felszabadító, valódi felnőtt programot csinált. Amikor megkérdezem, hogyan sikerült erre engedélyt adnia magának, rendre kiderül, hogy az ilyen alkalmakat megelőzte valamilyen testi-lelki összeomlás, rettenetesen fárasztó időszak, idegőrlő családi krízis. Vagyis egy olyasfajta dinamika zajlik le belül, hogy csak ha már nagyon padlón vagyok, akkor szabad segítséget kérnem. Előbb valami komoly áldozatot kell hozni, csak akkor van jogom arra, hogy feltöltődjek. Csak akkor van jogom az igényeimet kielégíteni, vagy magamról gondoskodni, ha ezért valami hatalmas árat fizetek, vagy ezzel is másokat szolgálok.

Például felöltözhetek szépen, a lehányt melegítőalsó helyett húzhatok csinos szoknyát és kisminkelhetem magam, de ezt persze csak azért teszem, mert elvárják a munkahelyen (nem magam miatt), csak ez az egy dolog indokolhatja, hogy az öltözködésre és sminkelése mertem időt fordítani a gyerekgondozási és háztartási feladataim helyett. Egészségesen étkezhetek, de csak azért, mert cukorbeteg, rákos…stb. lettem. Ez már feljogosít arra, hogy önmagamról gondoskodjam.

A női fórumokon átsüt a bűntudat, kihallatszik a mentegetődés valahányszor valaki segítséghez folyamodik. De miért? És sokszor tapasztalom, hogy az áldozathozatalba belefásult anyák húzzák le a másra vágyókat talán irigységből, lelkifurdalást generálva, ítélkezve. Néha ez a nyomasztó közeg a családtagoktól jön, ami még borzasztóbb, és a szememben felér egyfajta lelki bántalmazással, ami személyiség deformáló.

…Kinek akarunk bizonyítani?…

Milyen modellt mutatunk a gyerekeinknek? Forrás: arcanum.ca
Milyen modellt mutatunk a gyerekeinknek?
Forrás: arcanum.ca

Tényleg ki kell várni a testi-lelki szétesést? A depressziót? A férjünk elidegenedését? A baráti kapcsolataink leépülését? Az anyagi függést? A lehetőségeink beszűkülését? Kinek a kedvéért csináljuk ezt? Kinek akarunk bizonyítani? Nem hiszem, hogy ez a sok áldozat valóban annyira jót tenne a gyerekeinknek. Sőt, éppen az ellenkezőjét gondolom. Az pedig egyenesen elrémít, hogy ezt a modellt látják otthon a gyerekeink. Vajon milyen nő válik abból a kislányból, aki ezt látja otthon? És azok a fiúk, akik ilyennek látják az anyukájukat, milyen partnerek és apák lesznek majd?

…az első lépés a belső engedély megadása…

Hogy lehet leállítani ezt a mókuskereket, ezt a beszippantó, és lefelé húzó örvényt, amit az áldozat-szerep jelent? Azt tapasztalom, hogy az első lépés az engedély megadása arra, hogy valaki jól érezhesse magát. Csak úgy. Mindenféle kompenzáció nélkül. Ezeknek a legelső önmagunknak adott engedélyeknek a forrása és segítője lehet egy olyan támogató női csoport, ahol mindenki hasonlóképpen gondolkodik, tehát lehet ezekről az igényekről tabuk nélkül beszélni, és nyomon lehet kísérni mások szívmelengető, erőt adó példáit. Nagy segítség, ha a családban, vagy a baráti körben van pozitív női példa az öngondoskodásra. És rengeteget számít egy támogató férj, aki nem csak szóban, hanem tettekkel is segíti a párját – és önmagát is – kilépni abból a torz családmodellből, ahol a férfié a pénzkeresés feladata és felelőssége, a nőé pedig a „családi tűzhely” és a háztartás menedzselése.

Ma kaptam ezt a visszajelzést az egyik Anyacsavar csoport résztvevőjétől, egy fiatal kétgyerekes anyától:

Gondoskodom magamról
Gondoskodom magamról

„Nekem nagyon sokat jelentett ezen a héten arra visszaemlékezni, ami múlt kedden zajlott le bennem. Belső engedély: lehet, szabad, sőt a túlélésemhez elengedhetetlen. Élvezem, hogy engedélyeket adok magamnak és talán kezd múlni a bűntudat, lelkiismeret-furdalás is, ha egy picit én is jól érzem magam. Próbálok egyre többet figyelni magamra és résen lenni, amikor a görcsösség kezd eluralkodni rajtam, hogy jó anya legyek, de leginkább tökéletes, és a gyermekeim, családom igényeit maximálisan betöltsem, egészen eltiporva a saját igényeimet. Energiát adnak azok a céljaim, amit meg tudtam fogalmazni az elmúlt két alkalommal magamnak. Valahogy egyre inkább kezd összeállni a kép, hogy akkor vagyok felelősségteljes anya, ha felelősséget vállalok magamért és a saját jólétemért. Ennek egyik első konkrét lépése, hogy a hétvégén elutazom két napra EGYEDÜL és olyan dolgokkal tervezem feltölteni magam, amire már 4 éve nem igazán kerülhetett sor. Alvás, csend, láblógatás. Jelenleg tele vagyok reményekkel és kezdem látni az alagút végét.”

Ahány ember, annyi tapasztalat. Minden jó példa inspirációt adhat másoknak, hogy elinduljanak a saját útjukon. Örömmel vesszük, ha megosztod, Neked mi segít megadni a belső engedélyt az öngondoskodásra?

paizsdora_anyacsavar_alairas