A várandósság, a szülés, majd az első hónapok embert próbálóak voltak. Friss anyukaként ismeretlen és épp ezért néha ijesztő helyzetekkel találtam magam szembe és megtapasztaltam az óriási felelősséget is. Mégis, a legnehezebb dolgom nem a baba körüli teendőkkel, hanem önmagammal volt. Le kellett küzdenem a folytonos aggodalmat és időt kellett hagynom meggyötört testem regenerálódásának, ez azonban hosszú folyamat volt. Írásom arról szól, hogyan sikerült néhány egyszerű gyakorlaton keresztül visszanyernem az egyensúlyomat lelkileg és testileg.
Alapvetően tervezgetős és rendszerető ember vagyok, így nem volt idegen tőlem, hogy amint kiderült, babócát várok, az örömmámor közepette sem felejtettem el tudatosan törekedni az egészségünk szinten tartására. Minden nap tornáztam, figyeltem a táplálkozásomra, a folyadékbevitelre, eljártam a vizsgálatokra. Próbáltam megteremteni a lehető legideálisabb körülményeket a kisbabámnak a fejlődéséhez. És emellett persze, ha valami nem úgy jött össze, ahogyan azt elképzeltem, aggódni kezdtem és kételkedni önmagamban.
Az aggodalom és a kétely korábban is sokszor megnehezítette az életemet. Sejtettem, hogy ezektől baba mellett rövid úton meg kell szabadulnom, ha jót akarok magunknak. Az első számú nagy félelmem az volt, vajon meg tudok-e birkózni az elém táruló anyai feladatokkal, és eközben pedig tudok-e örökkön-örökké vidám maradni, egy követendő példa, aki minden helyzetben megállja a helyét. Vagyis, így utólag visszagondolva: tudok-e szuperanya lenni. Természetesen nem, és nem is kell annak lennem, de ezt akkor nem éreztem át igazán, csak az eszemmel tudtam – és az bizony nem volt elég.
A szüléstől viszont egyáltalán nem féltem. Bíztam abban, hogy mivel szép és egészséges gyermekvárásban volt részem, a szüléssel is boldogulni fogok. Így is lett, minden különösebb gond nélkül világra hoztam első gyermekemet. Aztán a kezembe adták őt, akit úgy vártam, és a fáradtság ellenére is nagyon, de nagyon boldog voltam, hogy végre találkozunk. A baj akkor kezdődött, amikor megpróbáltam felkelni a szülőágyról. Nem ment, folyton elájultam, így végül hordágyon toltak át a szobámba, a babámat pedig nem kaphattam meg egészen másnap reggelig, mert átmenetileg még magamat sem tudtam ellátni.
A kórházban töltött idő alatt alig aludtam, így az amúgy is csekély erőm egyre csak csökkent. Hazatérve viszont segítségemre volt a férjem és az anyósom, akik mindenben támogattak. A baba körüli teendőkben a férjem is részt vett, a házimunka jó részét pedig az anyósom végezte. A felépülésem azonban a segítség ellenére is csak nagyon lassan ment. Hetekig szédültem, alig volt erőm, egyre kimerültebb voltam. Aggodalmam ettől egyre csak fokozódott és gyarapodott sok-sok más félelemmel, melyek aztán egyre mélyebbre rántottak. Azon kaptam magam, hogy “békeidőben” is folyton rágódom gyakorlatilag bármin és mindenen.
Végül eljött az a pont, ahol azt mondtam, tovább nem engedem, hogy az aggodalom megkeserítse a mindennapjaimat. Lenevelem magam az aggodalmaskodásról, mert igenis meg tudom állni a helyem anyaként. Felhívtam egy barátnőmet, akinek minden addig felgyülemlett érzésemet kibeszélhettem, akiről tudtam, hogy meg fog hallgatni. Az, hogy elmondhattam, önmagában is sokat segített. A beszélgetésünket követően sok mindenre rájöttem.
Megláttam például a lehetőséget ebben az új helyzetben önmagam jobb feltérképezésére. Az anyává válással valaki új, valaki több, de egyben valaki más is lettem, akit még meg kellett ismernem és alkalmazkodnom az új helyzetekhez. Tudtam, hogy nyugodtan, türelmesen és kitartással kell hozzálátnom önmagam újrastabilizálásához, ami egy kisbaba mellett és holtfáradtan egyáltalán nem volt könnyű.
Apró lépésekkel kezdtem. Összeírtam magamnak néhány gyakorlatot, melyek segítettek túllendülni a nehéz perióduson. Ezeket minden nap végeztem, hogy megújulhassak.
-
Reggel, ébredés után az első dolgom volt, hogy megneveztem valamit, amiért hálás lehetek, vagy amit jól csináltam a babázás során. Ez a pozitív gondolat segített át a nap során adódó nehézségeken.
-
Tízóraira 10 felülés a laposabb hasért.
-
Ebédre 1 dal eléneklése a kislányomnak, valamint újabb 10 felülés.
-
Uzsonnára egy vicc, amin jót nevethettem, s ha már a rekeszizmomat így bemelegítettem, megint a hasizmom edzése jött 10 felüléssel.
-
Este pedig, a nap zárásaként felidéztem egy szép pillanatot a napból és leírtam, megörökítettem egy naplóban. Amikor később visszaolvastam ezeket a szösszeneteket, jó érzés töltött el, hogy mennyi szépség történik velem.
A fenti gyakorlatok – azon túl, hogy élvezetesek – arra voltak jók, hogy segítettek a figyelmemet összpontosítani. Például, ha elkalandoztam volna az aggodalmaskodás felé, akkor a napi pozitív gondolatomat előhívva máris visszavezettem magam a realitások talajára. Ha zavart a félig leeresztett léggömbhöz hasonló hasam látványa, arra gondoltam, hogy rendben, most ez van, de még néhány hónap és szebb leszek. Napról napra egyre jobb lett a közérzetem. Jó és szép gondolatokkal ápoltam a lelkem, tornával a testem, és a kettő, test és lélek jólléte erősítették egymást.
Natália írása az Anyacsavar Női sorsok, női mesék című pályázatára érkezett, amelynek célja a kisgyerekes nők inspiráló, támogató célú tapasztalatmegosztása.
Szívesen merítenél erőt más, hozzád hasonló kisgyerek nők példáiból?
Csatlakozz az Anyacsavar On-line Klub támogató közösségéhez, ahol hónapról hónapra más-más témát dolgozunk fel együtt!
